news II

Tegnap a vidéki nagyszülőknél mondtam Atom-Antinak, hogy nyomjon (barna macit), ekkor lepattant a kanapéról, ahol addig játszottunk, integetett, befutott a fürdőszobába és hevesen mutogatott a wc-re... szinte biztos voltam benne, hogy csodagyereket szültem:))) Rátettük hát gyorsan a wc-szűkítőt a wc-re, hogy lássunk csodát, hát láttunk is, Atom-Anti feledhetetlen hídba feszült és úgy visított, mint egy kis malac, akit nyúznak. Csak reménykedni tudok, hogy nem okoztam hosszú évekig elnyúló lelki traumát...

news

Atom-Anti ma belegyömöszölte a levetett pisis pelusát a wc-be, remélem ez bimbodzó elkötelezettségének jele a szobatisztaság felé vezető rögös úton...

képet nem mellékeltem a gyengébb idegzetű olvasók lelki békéje miatt:)

Röf-röf:))

Atom-Anti legújabb produkciója az, hogy horkant, és aztán majd meghal a nevetéstől, hogy milyen hang jött ki a torkán, emiatt gondolom, hogy nem direkt csinálja. Egyik legkedvesebb barátnőm (aki nagyon hiányzik) felhívta a figyelmem egy angol nyelvű kis epizódokból álló mesére a youtube-on Peppa Pig címmel. Végignéztem néhányat, egyszerűen zseniális, jót kacagtam és szembe jött Velem az Én kis Atom-Antim horkantása a kis George Pig személyében. Mivel Atom-Anti ezen produkciójáról nem tudok videot csatolni, ajánlom mindenki figyelmébe a kis Georgot:)

http://www.youtube.com/watch?v=9Yehy3_5VrQ

x-faktor:)

Atom-Antiban benne van az x-faktor:))))) A szórakoztatás nagymestere ma átdugta a fejét a Rákos-patak fölött átívelő kis fahíd korlátjai között (kacsa-szemle céljából) és többet nem tudta visszahúzni... Eltelt egy jó perc, mire képes voltam Neki segíteni, mert addig egyszerűen csak bámultam a kis fejet a bojtos mackó-sapkájában, az édes kis arcával, mire felfogtam, hogy nem egy  burleszk filmet nézek, hanem ez a valóság (show)

híd-mustra:)

tizenhetedik hónap

17. hónap = pajkosság, játékosság, önállóság, vas akarat, bébi-triatlon (gyaloglás, motorozás, talicskázás:)

Tudom, hogy a mi gyerekünk (sem) csodagyerek, de olyan hihetetlen ütemben fejlődik és változik, hogy néha azért elgondolkodom rajta, hogy ez "normális " dolog-e:)  Nemrég született, most meg reggelente kislattyog pizsamában a nappaliba,  otthonosan kinyitja a hűtőt, kiveszi a felvágottat, sajtot, ketchupot, feldobja a kis asztalára, majd odalép az etetőszékéhez és rángatja, hogy tegyem bele. Én, aki kávé hiányában gondolatok nélküli zombi vagyok még ebben az időpontban, csak nézek ki a fejemből, hogy jól látok-e... Amikor végzett a másod-reggelivel (lakás romokban, gyereket alig látni a kaja-maradéktól), zajos mutogatással kikéri magát az etetőszékből, már húzza le a pizsama cippzárját, mutatja, hogy tele a pelenka, illetve felmutat a cd-lejátszóra, hogy jöhet a zene. Pelenkázás közben csápol egy kicsit, majd kezdődik a napi móka:) Teszem hozzá 17 hónapba telt, mire rájöttünk, hogy azt viseli rosszul (többek között) a pelenkázásban, hogy az a szobájában történik. Egy véletlen kapcsán a nappaliban pelenkáztunk, csúcs időt döntve, sikítás, kiabálás és ráncigálás nélkül, olyan csöndben, hogy szinte még azt is hallottuk, ahogy az őszi levelek suhannak a szélben. Félretéve a költői túlzást, azóta a nappaliban zajlik az eddig gyűlölt szertartás, és hihetetlenül javított Atom-Anti és Anti-Mami kapcsolatának minőségén ez a kis felfedezés:)))

Úgy tűnik elkezdődött az az időszak, amikor már hosszasan és szívesen eljátszik néhány játékkal, ilyenkor apával megilletődött csendben, könnybe lábadt szemekkel figyelünk, illetve mi magunk is részt veszünk a játékban, ha erre engedélyt kapunk egyetlen kisdedünktől. A legeslegjobb Nekünk hármasban építő kockázni, a családunkról képzelt idealizált képben így láttam magunkat:) Jó érzés azt érezni, hogy mégsem vagyok őrült, ilyen pillanatok tényleg léteznek. Az építkezés során általában emeletes garázsokat csinálunk, ahol autók parkolnak, illetve hajtanak át a bejárón, tényleg jó móka:) A legnagyobb örömet a számára az eddig elérhetetlennek tűnő konyhapulti mulatságok jelentik, 100 %-osan kiveszi a részét a mosogatásból, főzésből, ő nyitja-csukja a mikró ajtaját, átrendezi a palackokat a pulton, ha nem jó sorrendben vannak, segít keverni-kavarni, megnyalja a sót-borsot fűszerzés előtt, kezeli a fakanalat, egy szóval ellehetetlenítette háziasszonyi pozíciómat:))) Viszont egyre kevesebb a mosogatni való tányér, áldásos tevékenységének következtében:)

Ha Atom-Anti eddig vajpuha kiscsávó lett volna, ez a hónap akkor is kihozta volna belőle az "állatot", például vas-pumát:) De így, hogy korábban is elég erős elképzelései voltak az élet dolgairól, ez kis non-plus-ultra akaratocska Anyát földhöz vágta vagy négy napra. Ez a pár nap nagyrészt kiabálásból és sírásból állt (mindkettőnk részéről), meg kell állapítanom, hogy Nekem tényleg nehezen megy az átállás, amikor újabb és újabb fejlődési ugrás következik be a kis életében, előzetes bejelentés nélkül:) Aztán csak belelendültünk az új , legújabb életünkbe, kilépve a kétségbeesés mezsgyéjéről, egész szórakoztató Atom-Anti.

Ebben a hónapban jutottam el arra a döbbenetes felfedezésre, hogy milyen eszméletlenül szerencsés vagyok, hogy itthon lehetek Atom-Antival, és a lélegzet-elállítóan szép ősz részese lehetek a napjaim nagy részében. Eddig volt bennem egy amolyan állandó csipogó hang, hogy milyen nehéz sorsom van (nem viccelek:) A csipogó hang helyett most egy relax, megnyugtató hang beszél hozzám, ezt persze nem hallom azokban a pillanatokban, amikor Atom-Anti velőt rázó, 120 decibeles sikollyal tudatja, hogy megint nem a három kívánság című műsör epizód szereplője, tehát nem lehet mindent megvalósítani, amit kitalál. Őrületes hisztiket rendez, közben üt-csíp-harap is...

Még egy döbbenetes felfedezésem volt: nem kell elmenni Vele egészen a Holdig ahhoz, hogy jól érezze magát - valószínűleg bennem van egy ilyen világláttatási kényszer, illetve valószínűleg eddig a saját szórakoztatásomra (is) pörögtem fel egy kicsit -  a társasházunkhoz tartozó kis kertben gyakorlatilag órákon át eljátszik. Amíg Én pakolok, összesöpröm a lehullott leveleket, átrendezem a kukatárolót és próbálom eltüntetni ház körüli felújítási munkák nyomait, addig szaladgál a kis talicskájával, az bezsákolt faleveleket kiborítja, ijesztgeti a macskát, elbabrál a kavicsokkal, söpröget, felmos, felmosó vödröt hurcibál, kiüríti a reklámújságokat a postaládából  és visszarendezi a kuka-tárólót - és ettől pont annyira boldog, mintha elhurcoltam volna a Városligetbe kóricálni:)

A motorozás valamiért nem megy Neki, pedig amúgy kifejezett ügyes a mozgása. Kifejezetten vonzódik a kis motorokhoz, a játszótéren mindegyiket kipróbálja, de valamiért csak kínlódik rajta, pedig minden méretben és formában megpróbáltuk. Külső szemlélőként azt hittem, hogy a motorozás a legizgalmasab dolog, ami egy két év alatti gyerek életében bekövetkezhet, de ez megint csak az Én elképzelésem a gyermeki létről:)))

Amúgy továbbra is egész nap dumál, csak még mindig dánul:)