Január képekben

Atom-Anti napjainak kb 60%-át a főzés teszi ki, a fennmaradó röpke pár óráját az alábbi mókákkal tölti ki:

Nyúlka-piszka a konektorban

Vajazás

szappan nyomás

inhalálás - önként és dalolva

fogmosás (kb 10-szer naponta)

zene hallgatás

"fürdés"

fogkrém nyomás (szájon kívül mindenhová, sehonnan sem jön ki...)

cipőpróbák

a részeg motoros pozíció begyakorlása

Szókincs

Ha belegondolok, akkor ez egy gyönyörű szó, valahogy tényleg kincs, ha vannak szavai a számunka, a napi több ezer apán, és több száz anyán kívül:) Ma a tradicionális családi kávézásunk alkalmával összetalálkoztunk egy kislánnyal, aki menni még alig bírt, viszont már lökte a sódert, az állunk is leesett. Bár Atom-Antinak egyáltalán nincs szüksége szavakra a hódításhoz, mert olyan észvesztően tudja magát tenni-venni, hogy szem nem marad szárazon. Néha azt gondolom, hogy a beszéd csak a fránya iskolai rendszer elvárása, mert bármit keresztül tud vinni rajtunk, amit kigondol, szavak nélkül is. Ha mi felnőttek ilyen kontrollt lennénk képesek egymásra gyakorolni, lehet, hogy egyszerűbb lenne az életünk:)

Összeírtam hát, mi a szó-kincse (szó-kincs kezdeménye:) jelenleg

• anya
• apa
• papa
• mama
• pápá
• vau
• baba
• gyere
• adidiii (add ide)
• adide (add ide, semmi kérem:)
• be 
• ebbe
• abba
• mé' (miért)
• me (menni)
• lá (lámpa)
• ka (kacsa)
• kaka (kukucs)
• pe (szomszéd Peti)
• peppe (peppa pig mese főszereplője)
• kenguru
• banán
• egy 
• ké (kettő)
• há (három)
• haa (hat)

Szép remények - teljesítés-igazolás

Korábban írtam, hogy kisfiunk szilveszter előtt egy nappal megkezdte a bázis-ugrás próbálkozásait a kiságyból (illetve az utazó-ágyból anyukámnál). Én ahogy szoktam, az éppen zajló eseményt kivetítettem a sötét jövőre, és biztosra vettem, hogy mostantól nincsenek nyugodt éjszakák, príma reggelek, anyukám többé majd nem vállalja be a gyereket, stb... fő a probléma megoldó készség, és a pozitív gondolkodás:) 

Gyorsan felkattantam hát a net-re, hogy megnézzem, hogy vannak ezzel mások, és mi a tuti megoldás a problémára. Szembesülnöm kellett vele, hogy egy kicsit később kezdődnek a kiugrások, rögtön nagy ágyat kell venni, vagy szivacsot a földre, hálózsák sem segít, mert azzal együtt is megtanulják a gyerekek a szabadulást, vagy egyszerűen szereljük ki a rácsokat. Van aki este lefeküdt aludni, lekapcsolt minden lámpát a lakásban, hagyta, hogy a gyerek kedvére bolyongjon, majd amikor elcsendesedett, akkor összeszedte valahol a lakás területén, és betette a kiságyba. 

Hmmm, konzultáltunk Apával, mi legyen, aztán arra jutottunk, hogy egyik megoldás sem tetszik. Gondoltuk első körben megpróbáljuk megértetni valahogy Atom-Antival, hogy az alvásidő alvásra való, és azt sajna jelenleg csak a rácsos kiságyban lehet véghezvinni:))) Ezen először magunk is kacagtunk, de aztán megtörtént a lehetetlen.

Három napba telt + egy kis bűvésztrükkbe, és ismét Apa volt a frontember  a lebonyolításban. (Lassan már csak egy jelentéktelen asszonykának tekintem magam, aki (majdnem, de aztán mégsem) kitolta a gyermekét e fényes nagyvilágra, aki az apját látta meg először életében, és kiskacsa módjára Őt tartja anyjának, Őt követi vakon mindenhová:))) Mostanában ez a helyzet (a gyerek Engem is Apának szólít...)

Az edzés annyiból állt, hogy hatszor-nyolcszor visszatettük az alvásidők első tíz percében, megpuszilgattuk, értékeltük, hogy látni akar minket, de most már aludjon legyen szíves, és előbb-utóbb valóban bent maradt az ágyban, és aludt két órát, ahogy szokott. Az esti alvásoknál pedig fordítva adtuk rá a hálózsákot (zip-zár a hátán), két legyet ütve egycsapásra, így ki sem tudott mászni az ágyból, viszont le sem vetkőzött meztelenre, hogy úgy durmolhasson jeges kezekkel-lábakkal a 15 fokos szobában, mintegy hibernálva magát a jövő számára.

Egy hét elteltével fel sem merült benne a gondolat, hogy ugorjon, sőt valami átkapcsolt a kis fejében a témával kapcsolatban, azóta bemászni akar napjában többször a kiságyba, ahová előtte bedobálja a kedvenc játékait, majd hosszasan elmatat velük. Apával meg is beszéltük, hogy visszaállítjuk a járókat a nappaliban.

Ki érti ezt, ki érti ezt, Én Nem:)))

P.s: A remény hal meg utoljára

A Szánkó-Ügy

Bár pillanatnyilag gyönyörű napsugarak simogatják az arcomat (és a a fénynyalábban kergetőznek az el-elmaradozó takarítások ékes bizonyítékai a por-cica-kezdemények), de a hírek ismét havat ígérnek, ezért talán aktuális a téma.

Atom-Anti szánkót kapott karácsonyra a nagyszülőktől, mert úgy gondoltuk, hogy így meg tudjuk szerettetni Vele a havat és hideget, nem beszélve arról, hogy milyen időtálló és hasznos ajándék:))) 

Szánkó vétel előtt elvittem egy teszt-szánkózásra a kistarcsai mini-szánkódombra, ahol várta már egy ismerős kislány, aki mindig készségesen terelgeti Atom-Antimat. Felpattant mögé a szánkóra, és indulhatott a nagy szánkó-kaland. Atom-Anti most már nem csak a hideget, a havat, a jeget utálta, hanem a szánkókat, szánkódombokat és a szánkózást is:))) Na jó, amikor az egyik kisfiú lebukfencezett a szánkóról, akkor egy halvány mosoly felderengett a szája szögletében, és oda is fagyott gyorsan az ordító mínuszokban...Aztán olyan tiltakozó sírásba fogott, hogy még az orra vére is eleredt...

Már a nőgyógyászom is megmondta, hogy nem túl logikus a gondolkodásom, ez abból is látszik, hogy fentiek ellenére megvettük a szánkót, amit boldogan fogadott örökbe a karácsonyfa alatt. (Az is lehet, hogy csak büszke volt, hogy övé a legnagyobb csomag, amit Jézuska valaha leszállított). Végül nem bántuk meg, mert kifejezetten jó családi programnak bizonyult az első közös szánkózásunk. 

Felmentünk a Gellért-hegyre, a Millenáris-parkba, ahol a gyerekkorunkban az mostaninál jóval havasabb teleket végigszánkóztuk, és a pálya mindig őrületesen hosszúnak, meredeknek és veszélyesnek tűnt. Akkoriban nagyon sokan szánkóztak a parkban, ezért most is erre számítottam, de legnagyobb meglepetésemre délelőtt 10 körül harmadikak voltunk a pályán (ami természetesen nem volt sem túl hosszú, sem túl meredek és veszélyes pedig végképp nem:) Nem tudom, hogy manapság hová járnak szánkózni a "pesti népek", de nem a Gellért-hegyre az biztos. Gondolom a Normafára, de oda olyan tömeg-nyomor élmények kötnek, hogy hétvégén nem vágyom rá.

Atom-Antit elég nehezen vettük rá az első menetre, de aztán belejött, és tényleg olyan melengető volt együtt lenni a napsütésben-hóban-békében, hogy teljesen kisimultam, ami mostanában elég ritka Nálam.

Szóval akinek kedve támad kisgyerekkel kellemes szánkó élményt szerezni, uccu neki, csak ne a Citadellánál tessék parkolni, hanem a környező utcákban.

új év - új szokások - új remények

Atom-Anti életében másodszor aludt a szüleimnél 2010. december 30-án (az első alkalommal alig 4 hónapos volt, ezért ez szinte nem számít:). Ez magában nem is lenne hír, az már viszont igen, hogy annyira tiltakozott minden idegszáluk az esemény ellen, hogy várható volt, hogy valamilyen katasztrófa helyzet áll elő. Ettől függetlenül (elég önző módon) az évente egyszer esedékes baráti karácsonyi vacsora kedvéért mégis Náluk hagytuk Atom-Antit. A férjem vidéken élő szüleinél több alkalommal hagytuk a nagyira az esti etetést, altatás, és mivel soha nem volt probléma és Atom-Anti az egyik legjobban és leghosszabban alvó kisded a környezetemben, ezért feltételeztem, hogy a saját pozitív gondolataim talán ellensúlyozhatják a másik irányból táplált kétségeket... Összefoglalva: nem sikerült:)))

Atom-Anti ezt az estét választotta, hogy kiugorjon az utazóágyból, amire véleményem szerint nagy mértékben inspirálta az a tény, hogy Anyukám rátolta a franciaágy szélére a kiságyat... Egy csavaros eszű, jó fantáziával ellátott, örökmozgó, talpraesett, kamikáze típusú kisgyereknek szerintem ennél több biztatásra nincs is szüksége a cselekvéshez. Így történhetett, hogy Anyukám, aki dudorászva zuhanyozni indult, mint aki jól végezte dolgát, egyszer csak a sarkában találta legkisebb unokáját, mire a fürdőszoba ajtóhoz ért... Kisfiam felvilágosította az "anya-onya-anyaaaa" szófordulattal arról, hogy itt még nincs vége az estének. Anyukám többet nem tette vissza a kiságyba (mert úgyis eltöri minden csontját és betöri a fejét, ha legközelebb kiugrik), hanem maga mellé vette a franciaágyba, majd nem aludt egész éjjel, nehogy ráfeküdjön az kicsi uncsikára... Kicsi Atom-Anti a nyakába fúrta a fejét, markolászta az ujjbegyeit, ahogy Nekem szokta az esti tápszer evés közben, mesélt Neki egy jó órát, majd megkezdte horkolással egybekötött sziesztáját... Anyukám persze semmit nem aludt, mostanában nem szeretné elvállalni újra (mint ahogy eredetileg sem szerette volna) és ismét arra a következtetésre kellett jutni, hogy ez a gyerek mást igényelne, mint amit mi adunk Neki, és most már tényleg elkezdődik a horror-korszak, amiről már annyit beszéltek, kössem fel a gatyám...

Azóta itthon is kimászik a kiságyból, kipárnáztuk a kiságy előtti teret, minden alkalommal visszatesszük, és elmondjuk, hogy szeretjük, de aludjon, és próbálunk nem sírni és nem kacagni, amikor nyílik az ajtó, és a kis csámpás futásával széttárt karokkal rohan Apához, rácsimpaszkodik a lábára és puszilja-puszilja-puszilja...

Új év, új remények, szép remények...

Boldog, eseményekben szegény új évet mindenkinek:))

Atom-Anti az Anti-Hóimádó

Atom-Anti eddigi teljesítménye alapján nem éppen egy északi típusú hóimádó gyermeknek tűnik... ha nem lenne tejföl-szőke és világoskék szemű, tán még azt a megjegyzést is elejteném, hogy biztosan latin vér csorog az ereiben, ezért ilyen zord a hozzáállása a télhez és a hideghez:)) Ennek az esélye persze a minimálisnál is minimálisabb, mivel Én fele részben sváb, negyed részben orosz származású vagyok, Apa pedig "echte" magyar paraszt gyerek:)))) Így itthon nem sok barna lábszárat, buja sötét szőrzetet és pajkos fekete tekintet láthat, és annak sem nagy az esélye, hogy egyetlen játékos latin génecske is lakna benne...

Az biztos, hogy a tél idén (sem) fokozatosan érkezett, így történhetett, hogy egyik nap még mellényben vidámkodtunk a játszótéren, párnap múlva az első hóesésben kórházba került, aztán mire úgy döntöttük hosszasabban szabadjára engedjük, már döngettek a kemény mínuszok, és Neki michelin-baba szerű lényként kellett küzdenie a hóban, sárban, latyakban. Hát nem nagyon csodálkozom, hogy nem szeretett bele elsőre a természet ezen arcába....

Jött a hiszti-sorozat, és Én részemről egy időre feladtam, úgyhogy kb. úgy éltünk decemberben a kisfiammal, mint két megrögzött remete, amíg Apa be nem fejezte a minden nap vidékről hazajárós mókát december közepén, és bele nem kezdett a "télhez" szoktatásba...lehet, hogy a bölcsibe szoktatást is rá fogom bízni, mert igen jól halad, kettesben járnak motorozni (!) sötétben és mínuszban, miközben Én itthon a jó melegben végzem halaszthatatlan dolgaimat:))) 

Három hét múlva síelni indulunk, és bevallom egy kissé szkeptikus vagyok, hogy Atom-Anti egész nap a hóban fetrengve fog-e kacarászni, és hóangyalokat gyártani...

A karácsonyfa kérdés

Nem tudom más hogy van Vele, de Én már hetekkel a karácsony előtt azon agyaltam, hogy hogyan biztosítsak Atom-Anti részére Atom-Biztos Karácsonyfát. Jól tudom, hogy inkább a karácsonyi áhítatban, szegfűszeg- és fahéj illatban kellett volna fetrengőznöm felnőtt korom első  olyan karácsonya előtt, ami először nélkülözte a társasági- és iparűzési adó feltöltésre való felkészülés mindent átható, elsöprő feszültségét... Nekem mégis az a kép töltötte meg az elmémet, ahogy lassított felvételként pereg a film: Atom-Anti rántja magával a fát, törnek a díszek, süvölt a gyerek, roppannak az ágnak, szúrnak a tűlevelek...

Fentiek miatt tesztelgettük egy kicsit a gyereket a karácsony beállta előtt, egyszer egy bevásárló központban engedtük el, egyszer pedig a Városligetben az angyalok erdejében. Atom-Anti ezerrel paskolta, lóbálta és ütötte a díszeket, mindezt olyan túlcsorduló örömmel, szaladgálással, ugrálással és sikongatással egybekötve, hogy szinte a fejemet vertem a falba, hogy meg akarom fosztani  egyetlen csöpp magzatomat a leggyönyörűbb díszeim látványától:))) Fenti tevékenységeket persze úgy élték túl az adott díszek, hogy műanyagból, vagy papírból voltak, így nem volt ez igazi mintavétel... sokat agyaltam mi legyen a fán, a barátnőm azt javasolta, hogy pattogatott kukorica, illetve  kínai ping-pong labdák átfestve, de csaknem elcsábultam, hogy Apa OTP-s bankkivonataiba fogok papírdobozokat csomagolni, mert a Városligetben található 85 karácsonyfa közül egyértelműen az OTP-fa tetszett a kisfiamnak a legjobban...

Végül sikerült a pince mélyéről előszedni néhány műanyag díszt megboldogult leánykoromból (milyen bölcsen kezdtem pályafutásom, s lám mi lett belőlem pár éve alatt:) + drága Férjem rávettem, hogy csináljunk mézeskalács figurákat. Mára egyértelművé vált, hogy a családban nem Én vagyok a sütő-fenomén, hanem Apa, ezért megcsinálta a tésztát és együtt szaggattunk, hogy aztán horrorisztikusan csúnya mézeskalács díszeket csinálhassunk... A karácsonyfát damillal kikötöttük a plafonon futó gerendákhoz, hát a kisfiunk simán benyújthatna ellenünk egy bizalmatlansági indítványt...

A karácsonyfa végül egész csinos lett, Atom-Anti pedig napokig szó szerint legelte a fáról a mézeskalács díszeket, Őt és leheletét tényleg napokig körbelengte a szegfűszeg és a fahéj illata:)))))

Íme a pillanat, amikor Atom-Anti (és Tigris) megtekintette a karácsonyfát:)


http://www.youtube.com/watch?v=7Z8Zj75t0wQ