Nem tudom más hogy van Vele, de Én már hetekkel a karácsony előtt azon agyaltam, hogy hogyan biztosítsak Atom-Anti részére Atom-Biztos Karácsonyfát. Jól tudom, hogy inkább a karácsonyi áhítatban, szegfűszeg- és fahéj illatban kellett volna fetrengőznöm felnőtt korom első olyan karácsonya előtt, ami először nélkülözte a társasági- és iparűzési adó feltöltésre való felkészülés mindent átható, elsöprő feszültségét... Nekem mégis az a kép töltötte meg az elmémet, ahogy lassított felvételként pereg a film: Atom-Anti rántja magával a fát, törnek a díszek, süvölt a gyerek, roppannak az ágnak, szúrnak a tűlevelek...
Fentiek miatt tesztelgettük egy kicsit a gyereket a karácsony beállta előtt, egyszer egy bevásárló központban engedtük el, egyszer pedig a Városligetben az angyalok erdejében. Atom-Anti ezerrel paskolta, lóbálta és ütötte a díszeket, mindezt olyan túlcsorduló örömmel, szaladgálással, ugrálással és sikongatással egybekötve, hogy szinte a fejemet vertem a falba, hogy meg akarom fosztani egyetlen csöpp magzatomat a leggyönyörűbb díszeim látványától:))) Fenti tevékenységeket persze úgy élték túl az adott díszek, hogy műanyagból, vagy papírból voltak, így nem volt ez igazi mintavétel... sokat agyaltam mi legyen a fán, a barátnőm azt javasolta, hogy pattogatott kukorica, illetve kínai ping-pong labdák átfestve, de csaknem elcsábultam, hogy Apa OTP-s bankkivonataiba fogok papírdobozokat csomagolni, mert a Városligetben található 85 karácsonyfa közül egyértelműen az OTP-fa tetszett a kisfiamnak a legjobban...
Végül sikerült a pince mélyéről előszedni néhány műanyag díszt megboldogult leánykoromból (milyen bölcsen kezdtem pályafutásom, s lám mi lett belőlem pár éve alatt:) + drága Férjem rávettem, hogy csináljunk mézeskalács figurákat. Mára egyértelművé vált, hogy a családban nem Én vagyok a sütő-fenomén, hanem Apa, ezért megcsinálta a tésztát és együtt szaggattunk, hogy aztán horrorisztikusan csúnya mézeskalács díszeket csinálhassunk... A karácsonyfát damillal kikötöttük a plafonon futó gerendákhoz, hát a kisfiunk simán benyújthatna ellenünk egy bizalmatlansági indítványt...
A karácsonyfa végül egész csinos lett, Atom-Anti pedig napokig szó szerint legelte a fáról a mézeskalács díszeket, Őt és leheletét tényleg napokig körbelengte a szegfűszeg és a fahéj illata:)))))
Íme a pillanat, amikor Atom-Anti (és Tigris) megtekintette a karácsonyfát:)
http://www.youtube.com/watch?v=7Z8Zj75t0wQ
Íme a pillanat, amikor Atom-Anti (és Tigris) megtekintette a karácsonyfát:)
http://www.youtube.com/watch?v=7Z8Zj75t0wQ
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése