új év - új szokások - új remények

Atom-Anti életében másodszor aludt a szüleimnél 2010. december 30-án (az első alkalommal alig 4 hónapos volt, ezért ez szinte nem számít:). Ez magában nem is lenne hír, az már viszont igen, hogy annyira tiltakozott minden idegszáluk az esemény ellen, hogy várható volt, hogy valamilyen katasztrófa helyzet áll elő. Ettől függetlenül (elég önző módon) az évente egyszer esedékes baráti karácsonyi vacsora kedvéért mégis Náluk hagytuk Atom-Antit. A férjem vidéken élő szüleinél több alkalommal hagytuk a nagyira az esti etetést, altatás, és mivel soha nem volt probléma és Atom-Anti az egyik legjobban és leghosszabban alvó kisded a környezetemben, ezért feltételeztem, hogy a saját pozitív gondolataim talán ellensúlyozhatják a másik irányból táplált kétségeket... Összefoglalva: nem sikerült:)))

Atom-Anti ezt az estét választotta, hogy kiugorjon az utazóágyból, amire véleményem szerint nagy mértékben inspirálta az a tény, hogy Anyukám rátolta a franciaágy szélére a kiságyat... Egy csavaros eszű, jó fantáziával ellátott, örökmozgó, talpraesett, kamikáze típusú kisgyereknek szerintem ennél több biztatásra nincs is szüksége a cselekvéshez. Így történhetett, hogy Anyukám, aki dudorászva zuhanyozni indult, mint aki jól végezte dolgát, egyszer csak a sarkában találta legkisebb unokáját, mire a fürdőszoba ajtóhoz ért... Kisfiam felvilágosította az "anya-onya-anyaaaa" szófordulattal arról, hogy itt még nincs vége az estének. Anyukám többet nem tette vissza a kiságyba (mert úgyis eltöri minden csontját és betöri a fejét, ha legközelebb kiugrik), hanem maga mellé vette a franciaágyba, majd nem aludt egész éjjel, nehogy ráfeküdjön az kicsi uncsikára... Kicsi Atom-Anti a nyakába fúrta a fejét, markolászta az ujjbegyeit, ahogy Nekem szokta az esti tápszer evés közben, mesélt Neki egy jó órát, majd megkezdte horkolással egybekötött sziesztáját... Anyukám persze semmit nem aludt, mostanában nem szeretné elvállalni újra (mint ahogy eredetileg sem szerette volna) és ismét arra a következtetésre kellett jutni, hogy ez a gyerek mást igényelne, mint amit mi adunk Neki, és most már tényleg elkezdődik a horror-korszak, amiről már annyit beszéltek, kössem fel a gatyám...

Azóta itthon is kimászik a kiságyból, kipárnáztuk a kiságy előtti teret, minden alkalommal visszatesszük, és elmondjuk, hogy szeretjük, de aludjon, és próbálunk nem sírni és nem kacagni, amikor nyílik az ajtó, és a kis csámpás futásával széttárt karokkal rohan Apához, rácsimpaszkodik a lábára és puszilja-puszilja-puszilja...

Új év, új remények, szép remények...

Boldog, eseményekben szegény új évet mindenkinek:))