0429

Atom-Anti 23 hónapos 00 órás korában azzal ajándékozott meg minket, hogy egyedül felvette mindkét cipőjét (nem kacsában) és a fél pulóverét. Ugyanezen napon házasodott össze Kate Middleton és Vilmos herceg, még mérlegelek melyik nagyobb dolog:))))

Apa-Fia szépségverseny

Bölcsi-alkalmassági

Atom-Anti gondolkodik

Márciusban eljött az ideje, hogy részt vegyünk a zuglói bölcsődei nyílt napokon, hogy végül kiválasszuk a megfelelő helyet Atom-Anti számára, miután  május végével lejár a gyed, és elképzelhetetlen számunkra, hogy havi 24 ezer forintért itthon fejlesszem csodálatos személyiségét.  Nem teljesen világos, hogy miért nem lehet minden bölcsőde kapujára kitenni a nyílt napok időpontját, vagy az interneten megjelentetni. Nem tudom elképzelni, hogy gazdaságosabb havi több száz telefont fogadni, újra és újra elmondani az információt, mint egy darab A4-es papírt kifüggeszteni Több bölcsődébe elmentünk személyesen rákérdezni, mikor tobzódjunk az udvaron, és két szomorú tapasztalat ért: egyrészt a bölcsi előtt hármas csoportokban dohányzó dadák voltak a források (fogalmuk nem volt róla), másrészt a szóba jöhető bölcsik egy napon, egy időpontban tartották a nyílt napot (mint azt a nyílt napok megkezdése előtt három nappal a helyi lap leközölte). Így nagy dilemma elé kerültem, hogy mit tegyek, a fellelhető nyolc bölcsi közül melyik maximum négybe menjek el. Van aki azt mondja, nem kell ezt túlspirázni, Én mégis azt mondom, hogy volt különbség bölcsi és bölcsi közt, mint ahogy a munkavállalók szempontjából van különbség munkahely és munkahely között is. 

Végül egy hozzánk közel eső nagy létszámú bölcsibe mentem először nyílt napra, és elég sok mindenre választ kaptam (mivel villámlábú Atom-Anti nélkül vágtam Neki a túrának, ezt másoknak is jó szívvel ajánlom:) illetve a vezető hozzáállása alapvetően tetszett, miszerint abban a bölcsiben semmi nem lehet akadály... Így az sem akadály, hogy augusztus 1-től kéne visszamennem dolgozni, viszont a beszoktatás időszaka a legtöbb bölcsiben szigorúan szeptembertől kezdődik, aki májusban szült cseszheti (már bocsánat). Már csak valahogy szociálisan rászorultnak kéne tűnnöm hozzá:) A mi helyzetünk tipikusan a két szék közül középre huppanni esete. Túl jól élünk, hogy kiérdemeljük az állami bölcsődét, viszont túl átlagosan ahhoz, hogy hosszú távon finanszírozzuk a magánbölcsit. A nyílt napon többször elhangzott, hogy remélik mindenki tudja, hogy a bölcsődei helyeket elsősorban a szociálisan rászorulók gyermekeinek hozták létre, a tv-ben számtalanszor elhangzott, hogy természetesen nem szeretnének minden gyereknek helyet teremteni, hiszen aki tehetős, "perkáljon". Kérdés, hol kezdődik a gazdagság határvonala...megkérdeztem, hogy majd a jelentkezési lapon beírhatnám-e valahol, hogy "svájci frank hitelesek" vagyunk, ami mára egy új és lehangoló kategóriává nőtte ki magát, és elég nagy mértékben ronthatja gazdagsági mutatónkat. Nem akadály, mondta erre az vezető bölcsis néni, tüntessem majd fel a jelentkezési lapon.


A jelentkezési lapot kötelezően Atom-Antival együtt átvettük (nulla inspiráció, hogy merre indulj el a bölcsődén belül beiratkozás céljából, csupán a rosszalló arckifejezésű dadus a maci csoportból, aki végül megmutatta az utat), és kaptunk egy hetet az összes igazolás, pecsét beszerzésére. Minél tovább olvastam a kérdéseket, annál kisebbre húztam magam össze és lehettem benne szinte teljesen biztos, hogy nem érdemeljük meg a helyet...


néhány kérdés:
- az ingatlan, amelyben lakik milyen tulajdonban van? (ó anyám, saját!)
- hány szobás a lakás (óó anyám, csomó szoba van!)
- van-e saját szobája a gyereknek (óóóó anyáááám, van!)


Azon gondolkodtam letagadjam-e a szobákat, a komfort fokozatot (máris ment a film az agyamban,  hogy az esetleges környezettanulmány idejére gipszkartonnal befalazzuk a nappaliból nyíló folyosót, ahonnan a vizes blokk, illetve a többi szoba nyílik) Miközben egyre vadabb gondolatok környékeztek meg, egész végig reménykedtem valamilyen mentő kérdésben...hmmm, túl sok kosztümös filmet néztem, a naiva szerep rám ragadt a hosszú évek során:)))


kérdések, amelyek nem szerepeltek:
- van-e CHF hitele
- van-e segítsége
- van-e diplomája, amivel majd könnyedén elhelyezkedhet, ha amúgy jól fizető (bejelentett állásába, amelynek adójából a szociálisan rászorultakat segítik) állásába nem mehet vissza, mert jelenleg szociálisan nem elég rászorult)

Miután minden szabad helyet teleírtam, és lezártnak tekintettem az ügyet, rábízva magam a júniusban ülésező bizottság tagjaira, megrázkódtam és elöntött egy nagy boldogság hullám, hogy lám milyen jól élünk, és milyen szerencsés vagyok, hogy ilyen élet jutott, akár lesz bölcsi, akár nem. Lehet, hogy többet kéne szembesülni ezzel...

nyuszi-time

Gondolva a nagymamákra (is), szerettem volna húsvétra "nyuszis" képet csinálni. A fényképezés természetesen mára nem olyan egyszerű, mint a békeidőkben (kisbaba korában), amikor több száz fotót csináltam róla havonta... akkoriban nagyon könnyen mosolyt lehetett csalni az arcára, elég volt ha leguggoltam, csárdásoztam, előugrottam a fotel mögül, vagy azt mondtam buuuu! Természetesen amint mozdulni tudott, tiltakozott ezerrel:) 

Azt gondoltam, hogy "tapasztalt" másodéves Mamiként kijátszom kisfiamat, és felkészítem őt a húsvéti fotózásra. Vettem egy Tesco gazdaságos nyuszifület,  napokig hordtam a fejemen a füleket, hogy hozzászokjon a látványhoz, és ellenállhatatlan vágy keletkezzen benne a Nyuszi létre. Nem kizárt, ha jelenleg IQ tesztet csinálnánk, Atom-Anti vinné a prímet:)))

Mondanom sem kell, hogy visítva tiltakozott az Nyuszi-time fedőnév alatt futó akció ellen, tépte le magáról a füleket, futott, fetrengett, rugdosott, azért néha néha felreppent egy-egy kacaj... Végül egyetlen kép elfogadható lett, amit körbeküldtem képeslapként, dehát ember fia nem tudja, micsoda meló áll e mögött:))) Az egyetlen el nem mosódott képet végül előhívtuk a nagyinak, a fényképész összecsődítette az teljes eladósort, hogy nézzék meg ezt az édi-bédi kis nyuszikát...dagadt a mellem a büszkeségtől (azt hiszem ezen a ponton kell elgondolkodnom, kapok-e elég elismerést az élet minden területén:)))))

Egyetlen kisdedem apja persze őrülten büszke volt kisfiára, aki nem hagyott magából hülyét csinálni:)))) 

Bevat(koz)ás

Ez elmúlt hónapokban (vagy inkább Atom-Anti születése óta:) tele voltam bizonytalansággal, eltúlzott félelmekkel, kétségekkel saját magammal és Atom-Antival szemben. Nem jártam huzamosan és rendszeresen ugyanarra a játszótérre, mert azt gondoltam, hogy Atom-Anti "különösen rendbontó" viselkedésével majd szégyent hoz rám, és magára és esetleg nem térhetünk vissza többé ugyanoda, mert majd negatívan állnak hozzánk. Mindeközben azt gondoltam, hogy Én egy olyan zseniális és különleges lény vagyok, aki mindezeket a gondolatokat amúgy a kontyom alá tudom söpörni, így ezt az erős frusztrációt emberfia észre nem veszi. Hát kérem szépen nagyot tévedtem, és soha nem gondoltam volna, hogy a feloldozást és a továbblépés lehetőségét majd idegenektől kapom meg.

Egy hónap alatt három vadidegen anya jött oda hozzám játszótereken látva kissé ideg-gyenge viselkedésem:) és az utolsó hozzászólás tényleg annyira segítő, pártatlan és kedves volt, hogy feloldott bennem valami olyan elemi, és mély negatív meggyőződést saját és gyermekem alkalmatlanságáról a közösségi életre, ami után mindketten felszabadultunk és sokkal egyszerűbb a napi játszóteres rutin.

Miután Atom-Anti a harmincadik bombasztikus hisztit rendezte fél óra alatt mert a betonkeverőjére ránéztek a homokozóban, kitéptem a kezéből a járművet és dúlva-fúlva elindultam a kocsi felé, hogy örökre elrejtem a csomagtartóban, és soha többé nem hozzuk magunkkal (miközben Apával amúgy tanácstalanul nyögdécseltünk hosszú percek óta a homokozó peremén, hogy mit csinálunk rosszul...)

És akkor odajött egy Anya a játszótér kapuján kívül, mint egy amolyan arkangyal, és azt mondta, hogy ne aggódjunk, mert minden két év körüli gyerek ilyen, minden szülő megvívja a maga harcát és hol máshol vívhatná meg a maga harcait a gyerekem, és hol tanulhatná meg a konfliktus helyzetek kezelését, ha nem a homokozóban. Azt mondta vigyem vissza a beton-mixert, és hagyjam, hogy a gyerekem tegye a dolgát. 

Tisztában vagyok vele, hogy fentiek nem extra-okosságok és nevelési újdonságok, egyszerűen a megfelelő szituációban hangzottak el a megfelelő időpontban, a megfelelő lelki-állapotban, minden ítélkezés és kioktatás nélkül, és nagy változást hoztak az életünkben. 

 

Én, meg Én, meg Anti-Mami

Kis csend volt itt a blogon...na nem mintha Atom-Anti behúzta volna a kéziféket egy kicsit is... Anti-Mami ezredszer besokallt, tévesen értelmezett jeleket és mondatokat, megjegyzéseket, és kissé visszahúzódott a csigaházába. Aztán jött blogíró társam, aki (milyen vicces) annak idején a blog-írásban látta meggazdagodásunk zálogát (!!!!), még szerencse, hogy nem mondtam fel azonnal a munkahelyemen:))) 

Persze a gondolat továbbra sem hagy nyugodni, hogy jóval többre vagyok hivatott, mint hogy püföljem a számokat, egy ultramarin kék képernyőt bámulva, de jelenleg a ködösen elképzelt felszabadult művész létet nyugdíjas koromra tettem át (korábban az ideális "itthon-babázás" tűnt a legjobb megoldásnak az önmegvalósításra). 

Elfelejtettem erre az egészre örömteli egyszerű modern-kori napló írásként tekinteni, és eltekinteni attól, hogy ki mit gondol rólam, vagy rajtam keresztül a saját életéről.

Határok nélkük, avagy a teflonserpenyő esete Atom-Antival

Hogy újra belelendüljek az írásba, egyszerűen itt is rögzítem Atom-Anti 21 hónapos korában negyed óra leforgása alatt készített egy perces videókat, amelyek érdekes visszhangot váltottak ki, és amik bizonyos módon átértékeltették Velem a vagyonhoz és épeszű anyaságomhoz való hozzáállásomat:)

A reakciók nagy része arról szólt, hogy hogy hagyhattam tönkre tenni a teflon serpenyőmet:))) Mea-culpa, de fel sem merült bennem, hogy miközben azt vizsgálom, hogy vannak-e határai az Én 21 hónapos babámnak, illetve volt-e rá bármilyen hatással 21 hónap kemény nevelése, közben anyagi kár érhet:))) Más lehet, hogy egyszerűn elolvasta és elfogadta volna a nevelési kézikönyvek megállapításait, miszerint NINCSENEK határok, de nem tudom elképzelni, hogy más ne akarná bármi áron kipróbálni, hogy tényleg így van-e. Komolyan mondom lenyűgöző, hogy mire képes egy ilyen kis krapek, megérte az a három karc a teflonsütőn, amitől használhatatlanná vált (viszont Ő őrülten büszke, hogy van egy IGAZI serpenyője, és ezzel heti egy-két alkalommal több húsz percnyi lazítást engedélyez azzal, hogy az eddig fel nem használt bébi-ételeket üvegestül beleteszi, és boldogan kevergeti fakanállal). Ebből arra következtethetünk, hogy a boldogság relatív, és az öröm, amit az "égiek" az egyiktől elvesznek (lásd tojásrántotta készítés a régi teflon serpenőymben), azt odaadják másoknak, a természet egyensúlya tökéletesen működik a családon belül is:)))

Mostanában egyébként egyre több kis videót készítek a fényképezőgéppel, mert a leírások alapján gyakran nem hiszik el, hogy blog tárgya egy valóságos gyermek:)) Két hónap elteltével megnézve, még mindig lenyűgözőnek találom, ahogy professzionális arckifejezéssel matat:)

Íme a körbeküldött mail:

"ha van három percetek nézzétek meg mire képes egy XXI. századi XXI. hónapos kisgyerek negyed óra leforgása alatt... esküszünk, hogy nem nézi (minden nap) a híradót:)

a videók sorrendjében:

1. vörös iszap katasztrófa a lakhelyünkön (Atom-Anti apukája jelenleg Kolontáron dolgozik, és nem rémlik, hogy a vacsoránál beszéltünk volna  a helyzetről, de amint látható tökéletesen leképezte a helyszínt, a jelenleg ott folyó munkákkal bővítve)

2. árvíz katasztrófa a lakhelyünkön (amíg folyt a vörös iszap katasztrófa áldozatainak (egy pulóver, egy nadrág) mentése, addig az áldott gyermek új tevékenységbe kezdett:)

3. az immáron csupasz gyermek beolvas Pálnak, Katának és Péternek....biztos csökkent a népszerűségi indexük:)

http://www.youtube.com/watch?v=nkXKG96klE8

http://www.youtube.com/watch?v=KwqlHKwhAyM

http://www.youtube.com/watch?v=FUA3udLs1WA