Nyolcadik hónap

Atom-Anti parádés szerepeket osztott magára ebben a hónapban, (miközben én csak a Nagy Zabagép szerepét játszom igen nagy beleéléssel), néha úgy érzem, mintha Én valami zselés közegben mozognék, ahol nincs hang- és fénysebesség, sőt hangok és fények sincsenek, így néha későn vetődöm egyetlen magzatom nagyot koppanó fejéért. Lelki szemeim előtt már látom, ahogy az alsó szomszéd strigulázza az égtelen nagy dörrenéseket a padlón, és már eldöntötte, hogy hányadiknál hívja ki a zsarukat... Ha színekkel kellene jellemeznem az elmúlt hónapot, akkor valamilyen harsanó neon narancssárga lenne. Szinte fel sem tudom sorolni, hogy mi minden csinált először: etetőszékben eszik, nagy kádban fürdik, stabilan áll, el kezdett lépegetni a kanapé mentén, észveszejtő mély orgánumával löki a babbbababbababát, abát (apa), és egy olyan hangot, amit mi nem tudunk utánozni, mert nem alkalmas rá hangképző szervünk, volt síelni (így leutazott már több mint ezer kilométert!), megtudta milyen az ősökkel egy szobában aludni (durva), megszerezte az első férfias monokliját, volt orvosnál, ortopédusnál, cipőt venni, evett nyulat, harapva eszi a banánt, hahotázik és tud tapsolni (és suttogva mondom, de megint egész hónapban végigaludta az éjszakákat, kivéve a síelés alatt, bedugult nózival). Erősen gondolkodom, hogy Velem történt-e valami extra, de nem jut eszembe semmi, ha csak az nem, hogy néhányszor mini-szívrohamot kaptam (lásd mini-szabi alias Bridget Jones):)))) A legsemlegesebb ténykedései is lassan gyanút kell, hogy keltsenek...tegnap kétszer futottam Neki a mosogatásnak (hátat fordítva Atom-Antinak), az első tányér után a szájába szorult a orrspray kupakja, se-ki-se-be, a második tányérnál öklendezte vissza a porszívó egyik részéről lekapirgált fekete szigszalag csíkot...Hát Én bizony hagytam a mosatlant másra (lásd Férj:)

Varázslatos dolog ám Anyának lenni, mert miközben tudod, hogy minden gyerek pontosan ugyanazt tanulja meg, eszi meg, teszi ki, csinálja végig, mégis a saját gyerekedet egy elképesztő csodalénynek látod. Én egyszerűen nem bírok betelni azzal a teljesítménnyel, amit az elmúlt egy hónapban nyújtott. Valószínűleg még némi fogalom-zavar van az agyamban azzal kapcsolatban, hogy magamban kisbabának hívom, miközben Atom-Anti már inkább kisgyerek, lehet, hogy a nagy ámulat innen fakad. Miközben Én egész nap azon agyalok, hogyan fejleszthetném a képességeit, és görcsbe rándul a gyomrom, hogy ennyi idő eltelt, és még mindig nem voltam baba-mama tornán, baba-úszáson, amit mind elterveztem, aközben Ő a maga természetességével őrült sebességgel teszi a dolgát. Nem ösztönöztük semmivel felülésre, felállásra (sőt megpróbáltuk visszafogni, mert korához képest nagy a súlya), mégis szorgosan gyakorol magától, innen látszik, hogy egy normális, egészséges babának nincs szüksége külön fejlesztésre az élet e korai szakaszában az átlagos, sőt annál gyorsabb fejlődéshez...

Én kezdem úgy látni, hogy az egyik legzseniálisabb találmány a világon a porszívó. Így utólag nem is értem, hogy például miért találtak ki a babáknak külön járássegítőt, ami tologathatnak maguk előtt, hiszen arra is ott van a porszívó. A porszívónak minden része alkalmas hosszas játszadozásra, ha egy kördiagrammot kéne készítenem a típus játékokról (csörgő, plüss állatkák, kisautó, formajáték, stb), és az azokkal történt játszadozás százalékáról az összes játszóidőben, akkor a porszívó kitenné kb. a 60 %-át, a laptop töltője 5%-ot, az ásványvizes flakonok 10%-ot, a vár a varázslóval, lovaggal, királynővel, királlyal a bástyáján + a pörgethető arcú narancsárga műanyag maki 10%-ot, és az összes többi elképesztő mennyiségű játék tenné ki a maradék 15%-ot. Leendő Anyák sokat bizony játékra az első évben ne költsetek:))))))

Atom-Anti első cipőcskéje

Atom-Anti, mintha tudná, hogy az Apukája csak a fél decembert és az egész januárt tölti itthon - egyébként csak este tudnak találkozni fél órácskára - úgy döntött néhány fejlődési ugrást belesűrít ebbe a pár hétbe, hogy Anya-Apa együtt csodálhassa új, újabb és legeslegújabb képességeiért... szerintünk néhány dologhoz még kicsit korán van, de vannak dolgok, amiről nem lehet lebeszélni, ez pedig például a "mindenképpen állni akarás" A baj csak az, hogy drága kis hurkás lábai egyikét szörnyen kifordítva tartja, mind a lábfejét, mind a talpát beleértve, gyakorlatilag a bokáján álldogálva egyensúlyoz. Voltunk hát ortopéd szakorvosnál, aki megállapította, hogy semmi baja a gyereknek, csupán lúdtalp gyanús (Te jó Ég), Apa utánanézett az interneten az összes létező gyógy- és nemgyógy cipőmárkának, tájékozodótt az árakról, színekről, fazonokról, kérges sarkakról, betétekről, boltozatokról és minden létező apró információról (ahogy szokta:)))) és amikor ezeket már fejből vágta, akkor nekiindultunk cipő(cské)t vásárolni. Találtunk egy kis cipőboltot a környéken. Megmondom őszintén, Én annyira hozzászoktam az este kilenc előtt öt perccel történő "plázás" vásárlásokhoz, hogy igazi meseszerű élmény volt a Bosnyák tér közelében a pici üzletbe betérni, ahol látván a sűrű havazásban prezentált laza hazafutásunk a tizenx kilós Atom-Antival, előre ajtót nyitottak. Hát itt egy picit megakadt a történet, mert a sokat látott cipőárus nem tudta összerakni a mozaikot, hogy berongyolunk a cipőboltjába egy bébi-hordozóval a karunkon. Ezért imigyen szólt: mielőtt levetkőztetném a kisbabát, szeretné tisztázni, hogy miért jöttem, nehogy felesleges legyen az öltözködés... hát humorosabb Énem végigfuttatott néhány lehetséges választ, aztán győzött a józan ész, és megmondtam az igazat, cipőért jöttem:)))) Aztán amikor lekerült a ruha, akkor az amúgy nagyon kedves eladó megint megingott egy picit, hogy ilyen nagy gyereket miért kényszerítünk bébi-hordozóba... így hát elmagyaráztuk, hogy egy picit nagynövésű, de még csak nyolc hónapos lesz, és ekkor megint megtörtént: emberünk tekintetével végigsvenkelte a testem (kivételesen Apáét is) és ismét levonta a következtetést, hogy nincs mit csodálkozni, hogy Ekkora gyerekem van. Ilyenkor a mára tetemes túlsúlyomra még ráhízom néhány kilót, és már a Yeti-t sem tartom megfelelőnek testalkatom leírására:))))) Atom-Anti jól megviccel mindenkit ezzel a nagy sietséggel, de azt imádjuk benne, hogy a testében olyan érett és humoros lelkecske lakik, aki sikongat, gurgulázva kacag az orvosi rendelő előterében, az otthoni hisztit hátrahagyva szó nélkül, mosolyogva hagyja magát öltöztetni a rendelőben, tűri, hogy jobbra-balra utaztassuk, hogy elmondjam Neki napi kétszázszor, hogy Eeesik a hóóóó, seggen csúszik a télapóóóó, és zsenge kora ellenére mély érdeklődéssel az arcán tűri, hogy felpróbáljunk rá nyolc cipőt, és megvegyük a Nekünk tetszőt... Persze amikor Anti-Mami hátat fordított Neki, azért dobott egy pici jobb kanyar próbát a bébihordozóból a hólétől lucskos bolti linóleumra, irultam-pirultam is, hogy milyen felelőtlen vagyok... Végül az eladó lebeszélt minket a drágább gyógycipő vásárlásáról, amit remélem nem bánunk meg. A cipőkínálat és kiszolgálás egyébként lenyűgöző volt, a híres-nemes-borsos árú Siesta cipőkön kívül a teljes hazai kínálat megtalálható volt a boltban, így leírom a címet, hátha valaki épp ilyen problémával küzd: Tökmag Cipőbolt, XIV. Budapest, Nagy Lajos király útja 168.

A lényeg-a-lényeg, hogy a mi kisbabánk cipőt hord (19-es méret!!!), ami számunkra enyhén szólva szürreális élmény, mert még azt sem fogtuk fel igazán, hogy felült, hogy mély rekedt hangon babbabbabázik egész nap, és hogy felállt...

Férj és Férj

Többen feltették már a kérdést, hogy kisfiunk születése hogyan befolyásolta a kapcsolatunkat a Férjemmel. Mint ahogy Atom-Anti szokásait figyelve sem találtunk sok egyezést a gyermeknevelési könyvekben leírtakkal, úgy a kapcsolatunk sem úgy alakult, ahogy az megjósolva vagyon. Sokkal szorosabb, mélyebb, barátibb, együttműködőbb, szeretet-teljesebb minden, mint korábban, persze ennek nem az az oka, hogy mi olyan különleges hármas lennénk, hanem az, hogy talán korábban működtünk kevésbbé ideálisan. Az egésznek az az alapja, hogy mi úgy éltünk, mint Férj és Férj. Azt hittem attól vagyok jó fej, ha szinte abnormálisan erős, nagyon önálló, nagyon határozott, pénzügyileg független, a gyárban ész nélkül robotoló, otthon sika-mikáló, tükör fényesre törölgető asszonyka vagyok, aki még a szülés előtt két nappal is felviszi a harmadikra a karton ásványvizeket. Tévedtem...Persze amikor erre rájöttem és gondoltam ákom-bákom veszem a nagy kabátom és átigazolok a gyengébbik nemhez, akkor ez nem aratott osztatlan sikert itthon, valahogy mégis kisimultak a dolgok és ez megint a férjem óriási szívének és józan paraszti eszének köszönhető... Sokáig még saját magam számára sem volt világos, hogy miért pont egymásra esett a választásunk, hiszen mind a külső szemlélők, mind mi magunk úgy gondoltuk, hogy nem vagyunk az a tipikus álompár:))) Részemről egy hangosan tikk-takkoló biológiai órával az agyamban, és egy ultra-nagy kivetítős visszaszámlálóval a homlokomon - miszerint közeleg a vég, mert rettentő öreg vagyok mind a harminc évemmel - hagytam magam sodródni az eseményekkel. Aztán amikor megszületett Atom-Anti összeállt a kép, Én egy Jó Apa-egyben-Majdnem-Tökély Férj csomagot kerestem és kaptam, és ez a különös és biztonságos életérzés kitart immár nyolcadik hónapja:))))) Köszönöm Atom-Anti

ANYA-csomag kezdőknek

A szülés előtt valamiféle gondtalan eufóriában lebegve azt képzeltem, hogy abban a pillanatban, amikor kipattan belőlem gyermekem, akkor "csomagot hozott a posta" felkiáltással előpattan belőlem egy Anya-Én, Anya-csomag oktató dvd-vel, és majd simán le tudom rendezni a gyereket minden szempontból. Eltelt hét és fél hónap, kezdek gyanakodni, hogy ezt a gyerek ügyet Nekem kell egyedül megoldanom valahogy....

Ez a furcsa hozzáállás már másnak is szemet szúrt, mégpedig legelőször egy postás kisasszonynak a Kolossy téren. Történt ám, hogy a nyolcadik hónapban jártam, munka kapcsán fel kellett adnom valamit a postán, és nem pici pocakommal gyakorlatilag betolattam a postás kisasszony ablakába, elfoglalva annak teljes terjedelmét széltében-hosszában. Megkérdezte, hányan vannak. Erre én hátra fordultam, megszámláltam a sorban mögöttem lévőket, és közöltem a helyes adatot. Rám mosolygott és imigyen szólt: lehetséges, hogy Önben még nem realizálódott, hogy gyermeket vár??? Persze kacagtam, ahogy szoktam (mostanság meg vagyok győzödve róla, hogy úgy nevethetek mint Beavis and Butt-head valamelyike, különben a gyermekem miért kacagna úgy mint a két rajzfilmfigura???), búcsúzásként azt mondta: gyors szülést, sok tejet kíván...hát eléggé félre lőtt:)))))

Másodszor akkor kezdett mocorogni bennem némi kétség, amikor azt olvastam, hogy az anyákban létezik egy ösztön, száz kisbaba sírása közül is felismerik a saját gyermekük sírását, ezt hosszas (az indián-társadalomban végzett) kutatásokkal támasztották alá. Mi olyan környékre költöztünk, ahol az egy utcára eső újszülöttek száma havi szinten megdöntötte a százas rekordot, (pedig az utca 1-től 26-ig számozódik), és mivel nyár elejére esett Atom-Anti születése, ezért nyitott ablakoknál, erkélyajtónál aludtunk. Rendszeres jelenet volt, hogy Férjemmel felpattantunk az éjszaka közepén és rémülten zihálva próbáltuk több perces hallgatózás után egymás tudomására hozni, hogy a saját, szomszéd szobában tartózkodó gyermekünk sír-e, vagy a száz kisbaba egyike az utcában...

Ezt a történetet azért írtam le, mert egyik Legjobb Barátnő megkérdezte, hogy hogy telt a szilveszter, és azt találtam válaszolni, hogy nyugodtan, KETTESBEN a férjemmel... visszakérdezett, hogy netán nem hármasban telt-e Atom-Antival együtt:)))))) Hát deeee....

Anti-Mami

Tanácsok primiparák (és simaparák) részére

Magam is gondoltam már úgy, és a friss gyermekes ismerőseimtől is gyakran hallom, hogy senki nem mondta, hogy ez ilyen nehéz lesz (miközben mindannyian világosan látjuk azt is, hogy milyen öröm-faktor egy kisbaba). Itt felmerül a kérdés, hogy miért, akkor másképp döntöttünk volna gyermekvállalás terén? Szerintem nem, de mégis ott bujkál bennem egy kis rossz érzés, hogy annyira más a realitás, és a gerjesztett életérzés a babázás első korszakával kapcsolatban, hogy az először szülő nő, alias primipara beparázik, és komolyan azt gondolja, hogy Ő csinált valamit nagyon rosszul, hogy ilyen nagy a különbség valóság és valóság között, és ez aztán tényleg egyenesen a gyermekágyi depresszióhoz vezető utat kövezi ki. Én nagyon élesen láttam saját korlátjaimat, de gyermek-gyermektelen abban bízott és azzal biztatott, hogy mindez a múlt martalékává válik, amint a karomban tartom a csendesen szuszogó babámat... Minden félelmem beigazolódott, hiszen ki ismerhetne jobban, mint mega-maga-magam...

Leteszem a Nagy Esküt, hogy már várandós koromban is JÓ ANYA szerettem volna lenni, ezért sokat olvastam az egymásnak ellentmondó csecsemő gondozási könyveket, babaápolási szakirodalmat, internetes oldalakat, és tájékoztatókat, mert azt gondoltam, hogy ha ilyen alaposan felkészülök, akkor nem érhet meglepetés (bár tény, hogy nem jártam szülésfelkészítő tanfolyamra és kismama jógára)… az alábbi, szerintem hasznos tanácsok kimaradtak a listázásból, esetleg szívesen olvastam volna róluk...

1. minden fillért tegyél félre, hogy elegendő pénzed legyen előfizetni egy csontkovácsra az anyaság első hónapjaiban, mert bár kisdeded a délelőtti séta során a légkalapács és aszfaltvágó együttes szerenádjára meg sem rezdül, este amikor úgy gondolod, hogy a karodban tartva a húsz perces lélegzés, mocorgás, és gondolkozás nélküli mozdulatlanul ülés után már elég mélyen alszik, akkor elfordítod a fejed jobbra (netán balra), nyak roppan, gyerek felébred és kezdődik az esti uri-muri…
   
   
2. vegyél egy sorozat lexikont, vagy néhány féltéglát, amit később betehetsz a kiságy négy lába alá, megemelve azokat, így elvégezheted az elmaradhatatlan simogatás-bungyurgatást-susogást-ütögetést-röcögtetést-tucctuccolás úgy, hogy a derekadat még valaha az életben használni tudod valamire…
   
   
3. a kedvenc pólóidat helyezd letétbe, és sürgősen szerezz be a Józsefvárosi kínai piacon néhányat otthonra az alábbi színekben: bukás színű, hányás színű, fos színű, sütőtök színű, cékla színű…
   
   
4. minden, mondom minden fontos információt jegyezz fel még szülés előtt a kapu kódtól kezdve, a pukk-pin-sim kódokon, a melltartó méreteden, az elektronic banking jelszavadon, a leánykori neveden át, az e-mail fiókod jelszaváig, mert a szülés egy fajta "reset" (lehet) a memóriádban… a feljegyzett információkról szólj valakinek, mert nem elképzelhetetlen, hogy elfejted, hogy írtál ilyet…
   
   
5. ha eddig nem működött tökéletesen, javítsd meg és ápold nagy gonddal rokoni és baráti kapcsolataidat, mert nagyon nagy szükséged lesz rájuk a jövőben…
   
   
6. takaríts, mosogass, vasalj, amikor hazaértél kisdededdel, fantasztikus érzés lesz, hogy van, amit könnyedén kontrollálhatsz, és emlékeztet az előző életedre…
   
   
7. ha még nem követted el a hibát, semmiképpen ne költözz lift, és/vagy tároló, hangszigetelés nélküli házba
   
   
8. ha eddig Te voltál a legeslegfüggetlenebb és legerősebb nő a világon, akkor is kezd el gyakorolni az elesett nő szerepét, ellenkező esetben előfordulhat, hogy napokig nincs mit enned napközben, mert a férjed/anyád/anyósod/szomszédod megszokta, hogy minden körülmények között gondoskodsz magadról, így Nekik esetleg nem jut eszükbe…

Anti-Mami