Tárlat

Atom-Anti ma este ráérzett a rajzolás ízére. Ezen azt értem, hogy eddig (itthon) semmit sem rajzolt, de ma, amikor megmutattam Neki az asztalkáján lakó "iskolás nagyfiúknak való" A4-es füzetet, azt bizony egy este telekanyarintotta konkrét témák köré csoportosuló rajzokkal. Kisfiunkat az alábbi témák foglakoztatják 3,5 éves korában:

- anya

- apa

- piszoár

- női- és férfi wc-ajtók

Kiderült, hogy anyának és apának is nagy-magas feje van, és lerajzolt vagy harminc tökéletes kört egy tollal a kezében, Apával némán sikítoztunk a gyönyörtől.

Aztán lerajzolt Engem:)))) Ezt a pillanatot nagyon vártam, mióta láttam egy sorozatot a bátyám kisfiának óvodájában, a középső csoportosok tollából. Annyira szürreálisak és mókásak voltak a gyerekek által az anyukájukról alkotott képek, hogy hetekig már akkor is visítottunk, ha csak egymásra néztünk, mert ezek a képek moziztak a homlokunkon.

 

Rólam az alábbiak derültek ki (teljes ellentétben a valósággal): sudár vékony vagyok, és pocakom van, benne egy kisbabával, a kép lenyűgöző, nem beszélve a férfi wc-ajtót, női wc-ajtót és piszoárt egy képen ábrázoló csoport képről. Íme:

ANYA

APA

NŐI, FÉRFI WC ajtó + piszoár

 

A nulla szépsége

Atom-Anti ma állt egy liftben az ujjával simogatta körbe-körbe a nullát a nagy liftgombon és imigyen szólt:

Anya, ez olyan mint egy piszoár

A liftben a tömegekből kipukkadta a kacaj, szerintem ennél többet egy 3,5 éves nem tehet az emberiségért:)

A blog és a blokk

Az elmúlt hónapokban elmaradt a blog-írás,  ami több dolgon is múlt, az egyik oka a anti-mamiságom kardjába dőlése volt néhány bölcsis történés miatt, a másik ok a totális lefáradás és időhiány, ugyanis Atom-Anti alvásigénye az estéket tekintve egy nyolcvan éves öregemberével vetekszik... Viszonylag ritka, hogy tíz előtt elaludjon, és addig egy precízen kidolgozott szisztéma szerint sokkol, és ezen bizony eddig semmivel sem tudtunk változtatni, az Én elemeim pedig lemerülnek attól, hogy visszatartsam a folyamatos üvölthetnékemet. Néha még kibukkan belőlem az MGM jól ismert oroszlánüvöltése, de azért már fejlődöm és egy-egy biztosító által üzemeltetett üzenetrögzítőt megszégyenítő búgó hangon is tudok diskurálni éjnek-évadján. Vannak időszakok, amikor a képzeletbeli sakk-táblán futó (Atom-Anti) üti királyt és a vezért (Anya és Apa), és bizony előbb elalszunk, mint Ő. Néhány ilyen este után általában visszatér belém az Élet, és Supernany-től , illetve saját kútfőből merített ötletekkel próbálok úrrá lenni a helyzeten. Persze Atom-Anti messziről lepottyantja, hogy az Erő velem van-e, oder nicht, és hány órán át nézegettem Szuperdadust, Neki semmi kedve bárányokat számolni, vagy egy hajón ringatózni az Álom Tengerén (ez nem vicc, már próbáltam vizualizálni Vele együtt, ahogy a parton beszáll a vitorláshajóba és szelíden elvitorlázik Álomországba, de a gondolat, hogy úgy mondjam "nem ment át"...)

 

Számtalanszor elgondolkodtam már, hogy van-e értelme blogot vezetni, mert ugyan hasonlít egy napló írására, tehát tűnhet akár "csak" öncélúnak is, de nincs az a blogoló, aki ne vágyna rá, hogy mások is olvassák, elismerjék, valamiféle nyereségre tegyenek szert a blog által, viszont elég furcsa a szituáció, amikor a saját gyermekéről ír az ember, és nem a legtrendibb mézes-céklás-nyírfacukros túrótorta receptjét álmodja meg.

 

A blog-írás mégis meghozta sajátságos "hasznát" (Isten áldja a királynőt Londonban, akit nem Erzsébetnek hívnak és rávett erre a különös "mókára"), ugyanis a blog nélkül Én bizony vissza nem tudtam volna idézni, hogy Atom-Anti hány hónaposan fordult át, kezdett kúszi-mászni, mikor ült fel, mikor kezdett el járni. Ezeket az adatokat mára álmomban felébresztve is el tudom mondani, már meg sem tudom számolni, hány kérdőívre és jellemrajzra írtam rá, pedig eredetileg Én sem arra készültem, hogy majd két és fél évesen (!) közli a bölcsis pszichológus, hogy a gyerek hiperaktív, figyelemzavaros, rész-képesség zavarokkal küzd és pontosan idézzem fel, mit mikor csinált, és milyen szakaszokon nem ment át...

 

Szóval halleluja, mindennek meg van a maga oka...