Tűzoltó leszel, s katona..

Ma újra olvastam József Attila Altatóját, és olyan szépnek találtam, mint még soha. Persze, ha összehasonlítom magam kamaszkori önmagammal, amikor utoljára olvastam a verset, akkor ez a nagy "pálfordulás" nem is olyan meglepő, mert a vihogáson és a semmiben történő megbotlásokon kívül nem nagyon hasonlítok akkori alteregómra:)) Ezt a verset úgy érzem meg kell osztanom Atom-Antival is (hátha bódítóan hat rá, mert több ötletem már nem maradt az esti elalvások időben történő koordinálására). Ha nem találok itthon hirtelen egy József Attila kötetet, akkor holnap estig még meg is kell tanulnom, ami elég nagy mutatvány lenne a részemről:) Mivel ma már az emberiség teljes problémakörét felcímkézték, gondolom az Én verstanulási képtelenség zavaromra is van egy címkefelhő valahol a google kék egén.

 

Eddig nem gondoltam Őrangyalok létezésén, de visszagondolva iskolai éveimre, amikor sudár termetemet az állandó stresszelés okozta elképesztő szapora anyagcsere biztosította, valamilyen külső erőnek mégiscsak óvnia kellett Engem attól, hogy 12  év iskolapadban töltött év alatt egyetlen egyszer se kelljen felmodanom az otthon kötelezően megtanulandó verset, ugyanis ebben nem voltam éppen világbajnok, nem és nem ragadtak meg a fejemben a verssorok. Ma sem ez az erősségem, a Ringatót vagy kétezerszer végigolvastam, de nagyon nehezen mondókázok "spontán" Atom-Antival. Általában kiver a hideg veríték, amikor elkezd az autóban egy halndzsázós rigmust, amiről a ritmus, fejmozgás, és az évszakhoz köthető témák alapján ki kéne találnom, melyik gyermek versikét, vagy éneket pattintsam elő hirtelen a tarsolyomból:) Imádom, hogy milyen boldog és hálás tud lenni, amikor rájövök, hogy mi a témakör, amit boncolgatunk.

 

Visszatérve  József Attilához és a vers utolsó versszakához: tűzoltó leszel, s katona, Vadakat terelő juhász... Ez Atom-Antira vonatkoztatva így hangozna: tűzoltó leszel, s kukás ember, rendőr vs.  autómosó...

 

A jelenlegi álláspont szerint autómosó ember lesz (aki a gépi mosás előtt a vízsugárral "elő"tisztítja az autókat), de az egyenruha is őrülten vonzza, szóval még nem kerestem meg a karrier-tanácsadót...

 

Nyáron találkoztunk az Őrs Vezér téren néhány közterület felügyelővel, akik Atom-Anti szemében egyenruhás rendőröknek tűntek, szóval felsikkantott, hogy itt vannak a rendőrbácsik. Viccből azt mondtam Neki, hogy menjen oda és kérdezzen Tőlük valamit....Ami Nekem morbid humor, az egy három évesnek küldetést jelent. Szóval odament, megszólította a közeget, aki beájult az értelmetlenül hadováló szöszi mókuskától, és hagyta, hogy felpróbálja a sapkáját és a mellényét. A boldogság alapján, ami kiült az arcára, jobban illet volna a bejegyzéshez a "kép szöveg nélkül" comment:) 

 

 

Esőember

Atom-Anti igazi Esőember, de nem abból a kategóriából, aki az esőcseppek kopogását az ablakon meghallva bebújna a takaró alá és azon kezdene képzelegni, hogy a konyhában egy bodza illatú teát hörpintsen be, vagy meggyes forrócsokit kanalazgasson annak biztos tudatában, hogy puha, száraz, meleg otthon öleli körbe. Oh nem-nem, azon a három héttel ezelőtti szombat reggelen meghallotta a tetőtéri ablakon kopogni az esőcseppeket, kirohant, meztelenre vetkőzött, felvette a gumicsizmáját (igazi férfiként, fogalma sincs honnan erednek a tiszta-vasalt ruhák, amelyek rejtélyesen rávetik magukat izmos kis testére reggelenként), feltépte a bejárati ajtót és kirohant a lépcsőházba, hogy indulhatunk esőben sétálni. Amikor megkértem, hogy, ugyan jöjjön már egy percre vissza, hogy felöltsünk együtt még néhány ruhadarabot az Ádám-kosztümön kívül, akkor visszarohant és kirángatta a rózsaszín virágos gumicsizmámat az előszobai függöny mögül, és ettől úgy érezte véget ért a közös öltözés projekt... Részemről még vágyakoztam egy reggeli kávé, egy reggeli fésülködés és legalább egy kis szempilla spirál okozta kokszolás után, de esélyem nem volt... Így történhetett, hogy szombat reggel hétkor, amikor egy rendes zuglói kakas még nem is kukérol, mi már gumicsizmába koptattuk az utat, és olyan hihetelen élmény kavalkád jutott osztályrészünkként, hogy szinte el is határoztam, hogy minden szombat reggelemet így kezdem. Egy utcasarokra tőlünk a kereszteződésben egyszerre láthattunk befordulni egy piros trolit, a piros lámpánál állni egy darus teherautót és közben a háttérben egy szelektív hulladékgyűjtő autó munkálkodott. Egy 3,5 éves kiskrapeknek, aki él-hal a munkagépekért és a kukásautókért, ez maga a menya-menya-menyország. Atom-Anti ekkor kitűzte célul, hogy követjük a kukásautó újtát a kerületben, így történhetett, hogy két órát gyalogoltunk az esőben, és csak az hozta meg a felszabadító hazafutást, hogy megérkezett Atom-Antinál a reggeli barna maci áldás... Különös reggel volt, de a reggel kilenckor magamhoz vett kávémat rég érdemeltem ennyire meg:)

A matrac-ügy

Még mindig nap, mint nap van módom rácsodálkozni, hogy milyen érdekesen működik a gyermeki elme és mennyire nem lehet erre rákészülni:) Itt volt például ez a Matrac-ügy. Atom-Anti egy nyári napon úgy döntött, hogy nem kíván többet a gyönyörű nagyfiús ágyában aludni, inkább a kőkemény fapadlót választja az esti bárány-számlálás helyszínéül. Könyörögtünk, fenyegetőztünk, viccelődtünk, büntettünk, jutalmaztunk, hogy mégse az - ősz közeledtével - egyre hidegedő padlón töltse az éjszakákat. Első lépésként elalvás után mindig visszahelyeztem a ágyába, de reggelente sokszor ismét a földön összegömbölyödve találtam rá. Miután nem volt képes elmondani az ezredik kérdésre sem, hogy mégis mi a baj az ágyával,  meghunyászkodva lementem a pincébe, és felhurcoltam a 90*120 cm-es kókusz-matracot, ami a kiságyának a tartozéka volt (és irdatlan kényelmetlen, teszem hozzá mellékesen). Ezt amolyan átmeneti megoldásnak láttam, hogy Ő is örüljön, de Én is tudjak éjszakánként nyugodtan aludni és ne azon agyaljak, hogy fel fog-e fázni reggelre a földön kucorogva. Atom-Anti arcát földöntúli boldogság ragyogta be a hír hallatán, illetve a matrac láttán. Így az amúgy is miniatűr méretű szobájából újabb 90 cm-es sávot vágtunk le. A piramis játék ezen a ponton ismét megkezdődött, és rá kellett jönnöm, hogy a gyerekek a Maslow-féle piramist abszolút a feje tetejére állítva használják, ezért olyan nehéz néha zöld ágra vergődni velük, különösen, ha a gyereknek ilyen csekély következtető képességű Anya jutott... Atom-Anti fiziológiai szükségleteit, mint a kényelmes alvás, könnyed ébredés, nem fázás, abszolút utolsó helyre sorolta. A szeretet és összetartozás témában közöltem vele, hogy amennyiben a földön fekve kíván nyugovóra térni, ne is számítson "Anyás" altatásra, mert Én csak az ágyba fekszem be mellé, ennél a pontnál néha megingott, és néha vissza is mászott a pihe-puha ágyba, de ez a motiváció valóban csak közép tájékon lakozott a vágyak piramisában. Ezek után nem kell tovább bizonygatnom, milyen kizárólagos motiváció hajthatta az Ügy kapcsán: bizony az Önmegvalósítás szükséglete felülírt minden mást:)))

Diplomáciai kapcsolatom megfelelő ápolásával persze fényderült rá, miért van ez a fene nagy felhajtás a matrac körül... látta, hogy a szomszéd kisfiúk - akiket testvéreként szeret - bizony matracon alszanak, ez volt a gondolat csirája, biztos volt benne, hogy csak így válhat Ő maga is Isten-Császár-Királlyá.

A megoldás és az Ügy likvidálása egy végtelenül egyszerű párbeszéden múlt, amelyre ágynemű áthúzás során került sor, és így hangzott:

- kisfiam, tudod, hogy a nagyfiús ágyadban is egy matracon alszol?

- nem Anya

- akkor eltehetem a kis szivacsot a pincébe?

- igen Anya

Sakk-Matt, Ding-Dong-Diridongó