Tizedik hónap

Wow-faktor:) van egy ilyen című műsor a tévében, aminek csak a reklámját láttam eddig, de a lényege az, hogy egy lakberendező néhány napi kreatív munkája után a tulajdonosok megtekinthetik új hajlékukat, és általában azt kiáltják elragadtatásuk jeleként, hogy wow, vagy azt, hogy o-máj-gás, ami így magyarosítva egész viccesen néz ki:)

A tizedik hónap minden napján találhattunk volna egy-egy alkalmat, amikor azt mondhattuk volna hangterjedelmünk, és érzelmi hangulataink teljes skáláján, hogy WOW:) mivel mozgásfejlődésben  minden rendben Nála, így azon kívül, hogy maximálisan stabilizálta az eddig tanultakat,  egy-két flick-flackos  trükktől, és néhány másodperces önálló állástól eltekintve inkább elmélkedéssel, hadi tervek, saját napirendi pontok és egy büntető törvénykönyv megalkotásával töltötte napjait.

Új elemként bevezette napi húsz-harminc anyához/apához bújást, amit  a legváratlanabb helyzetekben és leginkább úgy készít elő és visz véghez, mint egy kis kölyökkutya, először a fejét odatámasztja a testünkhöz, utána testét nyögdécselve utánadobja, majd a hátára gömbölyödik, lábait terpeszben égnek nyújtja és elégedett fejjel, vigyorogva várja a dögönyözést, has puszilgatást, vakargatást, kacarászást. És persze közben bezsebeli a vajjá olvadt szívek lüktetését, a kisimult szülői arcokat, és általában ezután kezd neki a hosszasan kidolgozott haditervek megvalósításához, hátha kevesebb ellenállásba ütközik egy ilyen bevezetés után...Mi persze imádjuk ezt az új szokást, Nekem legalábbis sokkal élvezetesebbé tette az anyaságot...

A haditervek igen komplexek, először kezeit nyújtja, felkéredzkedik, hogy panoráma felvételt készíthessen a lakás tiltott elemeiről, illetve, hogy felmérje hibáztak e a szülők ébredés után egy-két kiskapu nyitva hagyásával. Ezután távolba révedő tekintettel megkezdi az elemzést, hiszen tudja, hogy van amit az ő magasságával még segédeszközök használatával sem tud lepiszkálni,  és megsemmisíteni, ezeket a másnapi gömbölyödés utánra halasztja, hátha az a néhány milliméter, ami éjszakáról-éjszakára még erősebbé teszi másnapra már elég lesz. Ezután nekiindul, hogy a kinézett objektumot megszerezze és megrágja... mindent arrébb húz, beljebb tol, néhány centiken átpréseli az egész testét, benéz minden függöny mögé, szekrények alá, kihúzogatja az összes fiókot, kinyitja az összes szekrényajtót, az összes szobaajtót módszeresen végigkopogtatja tényleg csukva vannak-e, majd munkához lát. Segédeszközt keres és talál, általában a szelektív hulladékgyűjtőből válogatja ki. Sokan kérdezhetnénk, hogy miért vannak elől ilyen eszközök, a válasz egyszerű, ám mégis bonyolult: bár azért költöztünk nagyobb lakásba, mert gyereket szerettünk volna, mégsem jól választottuk emeletszám, bútorozottság és praktikusság tekintetében.  Már harmadik éve, hogy ideiglenes, átmeneti, majd egyszer befejezzük állapotok uralkodnak, bár úgy tűnik, ez az egész családban csak engem izgat, Atom-Anti boldog ettől az állapottól, Apának meg mindegy:) Az üvegek, műanyag palackok már a kincses szobába sem fértek be, ahová felhalmoztuk minden értékünket, illetve gardróbként, mosókonyhaként,  raktárként, dolgozószobaként, és virág menhelyként funkcionál mind a hat négyzetméteren. Kezdem azt gondolni, hogy simán eléldegélnék egy vitorláshajón, olyan ügyességre tettem szert a dolgok elrakásában. (bár mióta anya lettem és a memóriám minden reggelre törlődik, azóta elég nagy gondot okoz a nem minden nap használt tárgyak előkerítése a rendszerben:) A segédeszköz általában egy tejes doboz, műanyagpalack, ami viszonylag kevés veszélyt rejt magában, ámde múltkor az olíva olajos üveget kaparintotta meg, amivel gyakorlatilag hurkásra verte a saját fejét, a foltok még mindig látszanak a buksiján. A megfelelő eszközzel felszerelkezve pipiskedve lábujjhegyre áll az ebédlőasztalnál, konyhapultnál, vagy hálószobai komódnál és nekikezd a vakon tapogatáshoz, sokszor  igen komoly sikerrel jár:)

Nyereségként könyvelheti el, hogy ebben a hónapban megnyílt a határ, azaz a bőrpuff kikerült a konyhaszekrény és a fotel szorításából, így nem csupán a nappaliban garázdálkodhat, hanem az előszobában, a folyosón, a szülői hálóban és a saját szobájában is. Ez egy elég nagy vadászterület az eddigiekhez képest, így elég munkás hétköznapjai vannak a mi kis drágánknak.

Veszteségként könyvelheti el, hogy leesett az egyik körme... az egyik kedvenc játszma ebben a hónapban ugyanis a szobájában található ajtó nyitogatás-csukogatás volt, és az első alkalmak egyikén ráhúzta az ajtót az kis kezére. A baleset óta megdöbbentően összehangolt a mozgása ahhoz képest, hogy egyensúlyoznia és kapaszkodnia kell az ajtó teljes szélességben történő kinyitásakor és becsukásakor. Egy milliméterrel azelőtt, hogy rácsukhatná az ajtót a kezére kihúzza azt, és teljes tenyérrel az ajtónak támaszkodva fejezi be a műveletet, amikor pedig nyitja az ajtót, akkor a lábfejét figyeli és milliméterről-milliméterre húzza arrébb, hogy elférjen az ajtó.


A büntető törvénykönyve szerint 25 percet sikít egyik lábáról a másikra állva, ha a wc-ben, fürdőszobában takarítok, így a határ egy fél órára bezárul előtte. (Ahelyett, hogy ilyenkor elfoglalná magát a nappaliban, ahogy egyébként szokta:) Ha letelt az idő, akkor odamegy a sütőhöz és újabb próbát tesz a programozáshoz szükséges gombok lepattintására és megsemmisítésére, mert tudja, hogy ettől meg Én sikítok, szeme sarkából egész végig Engem figyel:)

Ma este rádöbbent, hogy ha a pelenkás popóját a falhoz támasztja, akkor mindkét keze szabad, mert nem kell kapaszkodni...kíváncsian várom a holnapot:)))

A beszélőkéje is egész jól fejlődik, ennek a hónapnak a nagy szlogenjei a következők voltak: dugy-dugy-dugy-dugy-yeah + dogy-dogy-dogy-dogy-yeah, illetve nagyszerűen gurgulázik a nyálával, vagy az utolsó korty tápszerrel a torkában, amint kilépünk a lépcsőházba vele, kiélvezve a nagy tér adta akusztikus lehetőségeket ahhh, ahhh, ahhh hangokat hallat magas fejhangon:)

Férfias játékok

Atom-Anti túl van első férfias küzdelmén:) Bár nem mondhatnánk, hogy kifejezetten küzdött, de olyan férfiasan viselte a megpróbáltatást, hogy megállt bennem az ütő... Vendégségben voltunk egy általunk nagyon kedvelt családnál, ahol egy kettő- és egy négyéves fiúcska "barátkozott" vele. A kisebbik gondolt egyet, megfogta kisfiam két fülét, így fixálva a fejecskéjét, majd két lábával gyengéden rugdosni kezdte a mellkasát... Annyira megdöbbentem, hogy hirtelen bele sem avatkoztam az események folyásába, amúgy sem vagyok az a pánik-szülő, ez volt az első alkalom, hogy ilyen szituációba kerültünk. Kisfiam nyikkanás, sírás nélkül, gyakorlatilag érdeklődő arckifejezéssel tűrte a beavatkozást, amíg kétévesünket le nem fejtette róla az anyukája...Nem kizárt, hogy ez volt az első- és utolsó alkalom, hogy így reagált,  milyen csodálatos, hogy egy ilyen kisgyerek lelke milyen tiszta, mentes minden gyanakvástól, indulattól, ármánytól és félelemtől. 

Nemrég játszóházban voltam vele, ami anyaként ugyanolyan nagy élmény, mint gyerekként. Engem legalábbis lenyűgöz, hogy hogyan viszonyul másokhoz, illetve egy új környezethez az eddig leginkább a lakásunkat és Engem ismerő Atom-Anti. Egy elkülönített részben kisebbeknek való játékok voltak, egymás mellett egy rózsaszín teljesen felszerelt konyha, és egy szürke komplett szerelő-műhely csavarhúzókkal, satuval, kalapáccsal. Röhej, de drukkoltam, hogy a szerelő-műhelyhez menjen oda, mert a "fiúknak az való". Így is történt, de azért egy kicsit szégyeltem magam utólag, illetve érdekes volt megélni, hogy milyen mélyen belénk ivódnak a nemi szerepekhez kapcsolódó elvárások...

Amúgy miután a kis kétéves elrendezte Atom-Antit, fogta magát és egy jó órát eljátszott a fiúk játék-konyhájában, egy pár nap múlva visítva veszekedett testvérem kislányával annak kedvenc babáján...

Generációs lázadás az anyahajón:)

A könyvek-újságok mindig csak a két évesek dackorszakáról, meg a tinédzserek lázadó időszakáról beszélnek, de hol maradnak a megemlékezések a nagymamik-és-nagypapik igen erőteljes ellenállásáról?????? és hol vannak a válaszok, hogy hogyan viselkedjék ilyen szituációban az anya, akinek még ott a tojáshéj a hátsóján a tisztelt nagyérdeművel szemben, akik felneveltek egy-két gyereket, és túl vannak egy-két-há-négy cseperedő unokán, amelyek egytől egyig simán túlélték a megpróbáltatásokat:)

Az egyik nagyszülő páros minden alkalommal felkiált amikor a vízzel (!) közelítek kisdedem szája felé: fúj-fúj-nem jó az (édes gyümölcslé, vagy a tea lenne a helyes megoldás), a másik nagyszülő páros ki van akadva, hogy tudjuk mikor fog délután aludni a gyerek, és mikor éhezik meg, így Nekünk programozott gyerekünk van (szegény gyerek), de azzal minden rokon egyetért, hogy elég nagy már a kilenc hónapos Atom-Anti ahhoz, hogy a mi - naponta elfogyasztott - ételeinkből étkezzék, és mindent a szájába tegyenek kóstolásra, tejszínhabtól-a-kólalájtig, és nem értenek egyet azzal, hogy hogyan főzök-fagyasztok-turmixolok-nemturmixolok-pépesítek-nem pépesítek, nem sózok-nem fűszerezek, toporogva várják mikor lehet már csokigolyót, csokit, fagyit, sütit, meg csülkös bablevest adni Neki., és különben sem kéne céklával tömnöm, az túl céklaszínű, ami nehezen jön ki a ruhából...

Amíg nem volt gyerekem, azt gondoltam vicces mami leszek, és direkt nem fogom magam felizgatni semmiféle nagymamás-nagypapás ügyön, főleg, hogy Ők az Én segítőim, most mégis meg vagyok egy kicsit zavarodva. Nem szeretnék első gyermekes okos-tojásnak tűnni, és szeretnék is megfelelni mindenkinek, de érzem, ahogy gyűlik bennem a kacagás helyett az indulat. Megpróbálom elkerülni a konfliktusokat, ha nem otthon étkezik, akkor gyári bébiételt kap, vettem cukormentes gyümölcsitalt (szerintem elviselhetetlen íze van), amit a nagyikhoz hurcolok mutatóba, és próbálom azt sugallni, hogy tegyenek kedvük szerint a gyerekkel, amit szeretnének, mert nem szeretnék szabályokat felállítani. Ezt az elvet persze úgy tudnám görcs nélkül tartani, ha a nagyszülők racionálisan viselkednének, mint gondolom annak idején saját kicsinyükkel is:))) Tudom, hogy nem tarthatom majd élete végéig Atom-Antit a mi kis mikro-környezetünkben, de bennem eddig az a kép élt, hogy alapvetően a játszótéren, a bölcsödében, az oviban, meg az iskolában fogják majd olyan hatások érni, amit nem tudok befolyásolni... Egész életemben azt hallgattam a szüleimtől, hogy ne szóljak bele a család egyéb tagjainak nevelési dolgaiba, mert Nekem nincs gyerekem, nem tudhatom mi a helyes. Most ugyanazokat az elveket próbálom alkalmazni, mint amit láttatlanban elképzeltem - szerintem jól működnek - de most sem tudhatom mi a helyes, mert ez még csak az első gyerek:)))))) Sajnos mint primi-para késői anya-kezdemény tényleg nem fogom tudni létszám-ügyileg überelni a felnövekvőben lévő unoka-tesó sereget, bár ha kipottyantok egy ötös-ikrek csapatot még lehet némi esélyem:))) Ha ez mégsem így történne, a családom szemében sosem növök fel a feladathoz:)

Nem tehetek róla, de minden egyes alkalommal ujjongó öröm fog el, hogy az amúgy hurka-kolbász-szalonnán nevelkedett paraszt gyerek férjem is egyetért azzal, hogy "trendi" módon egészségesen etessük a gyereket legalább addig, amíg a kisdednek nincs beleszólása a történésekbe. Mindig megborzongok, amikor a  harsogó zöld brokkoli közelít Atom-Anti szája felé, és azt vigyorogva behabzsolja:))) Nem mondhatni, hogy  családilag egészséges és ideális testalkatunk lenne, itt egy kis hurka, ott egy kis pocak, amott egy kis úszógumi típusú párocska vagyunk helytelen étkezési szokásokkal, egyenlőre az az egy sikerélményünk van étkeztetés terén, hogy kisfiunk falja a zöldségeket, gyümölcsöket sózás, cukrozás, mézezés és trükközés nélkül. Persze ketyeg az óra, amikor majd példát kell mutatni az étkező asztalnál ülve a saját tányérunk tartalmát tekintve is:)

Kis kedvencünk kis kedvencei

Próbáljuk nyomon követni hónapról-hónapra, hogy Atom-Anti a szigorú elvárások szerint cseperedik-e, gondolom ezzel több szülő is így van. Mivel nincs a környezetünkben pontosan vele egyidős baba, akit megfigyelhetnénk, és dicsekedhetnénk Apával egymásnak a mi nagyon- és agyonfejlett  "bezzeg-gyerekünkkel", ezért próbáljuk ezt az "örömforrást" a könyvekből megszerezni:) Eddig mindig arra jöttünk rá, hogy fizikálisan a nagy átlaghoz képest előrébb tart, lelkileg- és szellemileg pedig átlagosan fejlődik, illetve nem produkál dolgokat, amiket kéne Neki. Például eddig elmaradt a szeparációs szorongás elnevezésű jelenség, amikor jobban rátapadna édesanyjára, mint valaha és annak a szomszéd padlólapra történő átlépését is hangos sírással kísérné, attól félve, hogy elveszti legféltettebb kincsét... hát ezt eddig nem tapasztaltuk... az a helyzet, hogy inkább Én tapadnék rá jobban a gyermekemre, hogy hasonlítsunk a könyvekben található baba-mama párosokra, ahol a tejcsi szagú kisnyuszi ölelkezik az angyalian mosolygó Anyával, de az Enyém nem-és-nem hagyja magát.  Ahogy felemelem és ölelném, rögtön kinéz valamit a környezetében, amit meg kéne most-rögtön-azonnal-halaszthatatlanul szerezni, ami nélkül nem élet az élet, és már rúgkapál, karmol, baráti módon tépi a hajam, és ha nem fognám vas marokkal, már ugraná is a fejest a padlóra. Azt már többször taglaltam mi történik, ha nem kapja meg a kívánt tárgyat. Manapság egyébként azzal játszik, hogy kiválaszt egy széket az ebédlő asztal mellől, és azt tolva maga előtt keresztül-kasul járkál a lakásban, amíg el nem akad a szőnyegben, vagy a falnál (a parketta már csak tűzifának jó:). Azt kérdezi erre az anyukám, hogy miért nem veszek Neki járás-segítőt? A válasz nagyon egyszerű: mert nem akarom, hogy kilenc hónaposan járjon. Néha elbeszélgetünk Apával, hogy hogy fogom majd vissza az Én kis drágámat, ha már menni és kanapéra, (+falra:) mászni tud... titkon remélem, hogy a fizika törvényei úgy működnek, hogy gyermekem ügyességével saját akrobatikus- és cirkuszi képességeim is javulnak. Gondolom, hogy párhuzam lehet Atom-Anti és az Én fizikai fejlődésem között, különben miért kiáltott volna fel legutóbb a védőnő, hogy hogy tudom ilyen sokáig kinyújtott karokkal magam előtt kitartani a 10 kg-os gyereket, hogy betegyem az etetőszék szűkre szabott ültetőrészébe (miközben Atom-Anti a világ legszélesebb terpeszét próbálgatja, hogy feldobja egy kicsit a napom:) Hát Nekem ez a legtermészetesebb, de ezek szerint ez már produkcióóóóó:))))


Hosszasan figyelgetjük azt is, hogy mi lesz a kis kedvence, amihez majd ragaszkodni fog és vinni kell a játszótérre, a mamákhoz-papákhoz, az orvosi rendelőbe, a dolgozóba, és a klotyóra. Hát eddig három ilyen dolog van: a porszívó, a beépített sütő és az egy méter magas plüss tigris. Kéretik szavazni:)))))))))))))


Egyébként akik találkoztak már személyesen is Atom-Antival, azt hihetik, hogy Nekem ikreim vannak, és akiről a blogban írok azt otthon hagyom a kiruccanások alkalmával. Atom-Anti ahogy bekerül az autós ülésbe, és elindulunk otthonról felölti az "tejbe-tök" személyiségét, ahogy Apukája hívja. Más helyszíneken hosszasan egy helyben üldögél, szája tátva, a csücsökben csillan-csurran a nyál, és néz a világ legártatlanabb és legártalmatlanabb ibolya-kék szemeivel, szépen elszöszmötöl nők tízeit elbűvölve:) Ahogy ezt írom, rájöttem, hogy az Ikrek jegyében született, és eddig nem sikerült utána olvasnom, milyen egy Ikrek baba, de nem kizárt, hogy ilyen kettős lelkecske. Azt annak idején kiderítettem, hogy az Ikrek babák nagyszerű párost alkotnak Mérleg anyukájukkal...hát Én a Mérleg és Skorpió közötti hajszálvékony határon billegek, tekintve viselkedésemet lehet, hogy átbillentem Skorpióékhoz:)))

Atom-Anti beteg

Sokat gondolkodtam rajta, hogy észre fogom-e venni, hogy Atom-Antiban bujkál valami kór, és ha igen, hogyan fogok reagálni rá, egy kicsit féltem az első ilyen élménytől. Enyhe náthája már volt, de komolyabb dolog nem verte még le a lábacskáiról. Na, tegnap reggel megjött az első két jel: szó- és küzdelem nélkül hagyta magát tisztába tenni, majd az ölembe hajtotta a fejét, és szépen nyugodtan hosszasan a szemembe nézett (igaz előtte úgy lefejelt az ágyban, hogy felrepedt a szám, de ezt nem  véltem rossz ómennek:) Bár ez a jelenet másoknak jelentheti egy átlagos nap öt percét, Én tudtam, hogy baj van, hirtelen nem is tudtam mit kezdeni ezzel az idilli állapottal... egy pillanatra átsuhant az agyamon hogy talán angyalka szállt le közénk, megérintette szárnyával Atom-Antit, és ezentúl ez minden reggel így történik majd, nincs is semmi gond...aztán megjelent az első huncut-rosszalkodós nevetőráncocska Atom-Anti karcolásokkal és színes foltokkal díszített kerek orcáján és tudtam, hogy az angyalos-story nem állja meg a helyét. A balsejtelem viszont beigazolódott, tényleg megfázott, ömlik az orrából a takony, berekedt, fáj a pocakja (mert pont most teszteltem nagy eszemmel rajta egy új bébiételt), tegnap dél óta nagyrészt sírással töltötte a napot, és rám volt "gyógyulva", amikor ezt a bejegyzést befejezem, már egyáltalán nincs hangja, csak a cékla vörös kis buksika maradt Nekünk némán, vagy halk repedt fazékként tátogó, elégedetlenkedő szájacskával. Elképesztő élmény volt az üveget is megrepesztő üvöltéséből adódó napi zajszint nélkül élni, az pedig, hogy jobban igényli a testi közelséget, Nekem egy teljesen új élmény, és a körülményektől eltekintve imádnám, ha kicsit többet ölelgethetném... Az intim pillantok Nekem az esti etetés után beájult alvó gyerekkel jutnak ki, ilyenkor kiélhetem magam, ölelgetem, szagolgatom, puszilgatom, ringatom, miközben ő horkol:) 

Apropó horkolás, a tegnap estét egy önkéntes álomba zuhanással zárta, a bőrkanapéra tapadt taknyos orrocskával, egy  doboz ketchupot ölelgetve. Olvastam a gyermeknevelési könyvekben, hogy a szülők gyakran ott rontják el, hogy bizonyos dolgokat megengednek, csak ne sírjon már a gyerek. Hát eddig nem éreztem magam ilyen szülőnek, de a betegséggel társuló nyűg olyan sírásos óraszámot hozott az amerikai konyhás-nappalis életünkbe, ahol lehetetlen úgy kinyitni a hűtőt, hogy az ne tűnjön fel Atom-Antinak., hogy megadtam magam... amúgy minden hűtő ajtó csapódáskor őrületes hiszti van, ezt már estére nem tudtam elviselni, így hagytam, hogy kutasson, így került hozzá a ketchup, amit el sem hagyott, lám még alvás közben sem:)))

Kilencedik hónap

Attention - Danger zone - ez lenne ennek a hónapnak a jelmondata egy villogó piros lámpával kiegészítve. A lakásunkat nem tudom mostanában nyugodt családi fészeknek tekinteni, éjszakánként azon agyalok, hogy vajon miből lehet még ön- és közveszélyes fegyvert gyártani a rendelkezésre álló, eddig elég ártatlan külsejű tárgyakból, és melyek azok a tárgyak, amelyekhez feltétlenül ragaszkodom, nem kizárt, hogy ezeket el kéne helyezni a pincében, vagy beadni a zaciba:) Tudom-tudom, minden kisgyermek ezt csinálja, úgyhogy erről igazán ne szövegeljek, de azért mégis mellbevágó, amikor kidugott nyelvvel fél órát küzd, majd tíz percet visít céklavörös fejjel a háztartásunk leghosszabb távirányítójáért, hogy aztán azzal lepiszkálhassa a számára elérhetetlen magasságban lévő, Anti-Mami különc virágtartási szokásait is túlélt cserepes virágunkat... fejünkbe vettük, hogy a mi gyerekünk nem fogja állandóan azt hallgatni, hogy nem, nem szabad, nem, nem, így amikor el kezdett mászni, akkor hozzá igazítottuk a lakást. és nyugodtan hátradőltünk, különlegesen okos szülőknek képzelve magunkat:) hát ez a nyugalmi állapot igen-igen kérész életűnek bizonyult, mert viharos gyorsasággal tanult meg felállni és lépegetni, úgyhogy beálltunk a sorba, Nálunk is repülnek a könyvek, szakadnak az újságok, roggyannak meg a tároló dobozok, gyűlnek az ujj-, láb- és nyelvlenyomatok az ülőgarnitúrán, apa ész nélkül fúrja fel a biztonsági zárakat, már nem nevetek azokon, akik morzsa szívó porszívót tartanak a háztartásukban, ár elszenvedtük az első komolyabb veszteséget is, egy összetört porcelán formájában, és két perc alatt képes olyan káoszt teremteni, amit jómagam ennél jóval hosszabb idő alatt tudok megszüntetni:))) A hűtőt, és a konyhaszekrény ajtókat csak igen indokolt esetben nyitjuk ki, mert azok csukodásával egyetemben égtelen ordításban tör ki, hacsak előre megsejtve szándékunkat oda nem riszálja magát nesztelenül, és ész nélkül ki nem ragad valamit vakon véghezvitt repülőrajttal az objektumból. A zsákmánnyal ilyenkor olyan hosszú ideig elmatat, hogy akár egy filmet is végignézhetnénk:)))

Általánosságban még mindig lenyűgöző Atom-Anti, ha ki tudok tekinteni az öltöztetés és pelenkázás haragos zöld hullámai közül:) Elképesztő határozottsággal és akarattal rendelkezik, amit akkor tudnék a legőszintébben és teljes beleéléssel csodálni, ha nem Velem szemben alkalmazná azt:)))) Húúúú, nem szoktam meg, hogy nemet mondanak, a Férjem afféle csendes őrültként kezel, mindig mindent rámhagy, hiszen úgyis tudja, hogy némi örlődés után végül előbukkan a racionális Énem, és képes vagyok jó döntéseket hozni (némi finom férji ráhatással:)), a barátnőimmel már régóta csak a felszínt kapirgáljuk a a mini-szemétdombunk tetején, otthon pedig sosem voltak korlátok, olyan korlátolt voltam saját magamtól is. Hát most eljött a tanulás lehetősége. Lehet, hogy morbidan hangzik, hogy azt gondolom nem bírok el egy kilenc hónapossal, de Én sosem a pillanatban gondolkodom, hanem évtizedekkel előre, és ilyenkor mindig látom a kamasz fiam, akivel megromlott a kapcsolatom, mert kilenc hónaposan nem megfelelően kezeltem:))) Hátha ezeket a sorokat olvasva a Férjem is megérti miért vagyok állandóan olyan zaklatott:))) Nem tudok ösztönös és boldog lenni, mert mindig az zakatol a fejemben, hogy ha nem vagyok elég tudatos szülő, akkor sokkal nehezebb és hosszadalmasabb lesz a "hibát" kijavítani később, ám a tudatossághoz nincs elég erőm, csak sodródom az eseményekkel, és ez annyira frusztrál, hogy kényszer zabálok... és ehhez képest itt van Atom-Anti, aki szó nélkül mindent megeszik, amit főzök Neki, elképesztő iramban fejlődik fizikailag, este nyolctól reggel nyolcig alszik, és amolyan vidám-kiegyensúlyozott gyereknek tűnik. Mi lenne, ha a saját értékrendem szerint még jól is csinálnám a dolgom?????

Atom-Anti testi adottságait és észbeli képességeit tekintve a következőket tudja: 11 kg, 77,5 cm, kerek pocak, gyönyörű hurkák a combokon, elképesztő muszklik a karon, őrületesen csiklandós hátacska, a legtökéletesebb ovális fej, ami valaha napvilágott látott, rebbenő-lebbenő fülecskék, egyértelműen már most ez a szexepilje, 7,5 fog, abból a hetedik csálén áll, óriás kezek, gyönyörű ütős kék szem, és mindenhol fantasztikus tejszagú gyönyörű hófehér bőr, ami egy pillanat alatt cékla színűre vált, amint nem kap valamit, amit elképzelt:) Sokan kopasznak látják, pedig szerintünk sűrű haja van (na persze azokat a babákat még nem érte utol, akik hajkoronával születtek, lásd bio-bibi-baby from Poznan:))))

Azt mondja: memnemnemenmmemmem, abbbu, annnya, mammammamam, hammamammam, burukkol, turbékol, kattog, kerreg, berreg, és röhög:))) Tapsol, összeütögeti a tárgyakat, minden fiókot, ajtót nyitogat, amit csak ér, lábujjhegyen pipiskedve találomra leránt, lesodor mindent az asztalról, konyhapultról, ilyenkor úgy tűnik, mintha kétszer olyan hosszú keze lenne, mint amilyen... a kedvenc elfoglaltsága beülni az előszobában található lapfüggöny mögé és a feltöltésre várakozó üres, illetve az evésre szánt bébiételes üvegeket kipakolni, harapdálni, gurigázni velük, ütögetni egymáshoz és a parkettához, majd beleszippantani a felmosó vödörbe, és belenyalni a felmosórongyba...az etetőszékről lelógó, ételmaradékkal teli bekötő hevedert szopogatni, ami mára már egy horror-film díszletébe is simán beleillene...gondolkodás nélkül minden padlón található dolgot bekapni és fulladozni, hogy Anti-Mami ne maradjon tartósan mini-szívroham nélkül:)