Generációs lázadás az anyahajón:)

A könyvek-újságok mindig csak a két évesek dackorszakáról, meg a tinédzserek lázadó időszakáról beszélnek, de hol maradnak a megemlékezések a nagymamik-és-nagypapik igen erőteljes ellenállásáról?????? és hol vannak a válaszok, hogy hogyan viselkedjék ilyen szituációban az anya, akinek még ott a tojáshéj a hátsóján a tisztelt nagyérdeművel szemben, akik felneveltek egy-két gyereket, és túl vannak egy-két-há-négy cseperedő unokán, amelyek egytől egyig simán túlélték a megpróbáltatásokat:)

Az egyik nagyszülő páros minden alkalommal felkiált amikor a vízzel (!) közelítek kisdedem szája felé: fúj-fúj-nem jó az (édes gyümölcslé, vagy a tea lenne a helyes megoldás), a másik nagyszülő páros ki van akadva, hogy tudjuk mikor fog délután aludni a gyerek, és mikor éhezik meg, így Nekünk programozott gyerekünk van (szegény gyerek), de azzal minden rokon egyetért, hogy elég nagy már a kilenc hónapos Atom-Anti ahhoz, hogy a mi - naponta elfogyasztott - ételeinkből étkezzék, és mindent a szájába tegyenek kóstolásra, tejszínhabtól-a-kólalájtig, és nem értenek egyet azzal, hogy hogyan főzök-fagyasztok-turmixolok-nemturmixolok-pépesítek-nem pépesítek, nem sózok-nem fűszerezek, toporogva várják mikor lehet már csokigolyót, csokit, fagyit, sütit, meg csülkös bablevest adni Neki., és különben sem kéne céklával tömnöm, az túl céklaszínű, ami nehezen jön ki a ruhából...

Amíg nem volt gyerekem, azt gondoltam vicces mami leszek, és direkt nem fogom magam felizgatni semmiféle nagymamás-nagypapás ügyön, főleg, hogy Ők az Én segítőim, most mégis meg vagyok egy kicsit zavarodva. Nem szeretnék első gyermekes okos-tojásnak tűnni, és szeretnék is megfelelni mindenkinek, de érzem, ahogy gyűlik bennem a kacagás helyett az indulat. Megpróbálom elkerülni a konfliktusokat, ha nem otthon étkezik, akkor gyári bébiételt kap, vettem cukormentes gyümölcsitalt (szerintem elviselhetetlen íze van), amit a nagyikhoz hurcolok mutatóba, és próbálom azt sugallni, hogy tegyenek kedvük szerint a gyerekkel, amit szeretnének, mert nem szeretnék szabályokat felállítani. Ezt az elvet persze úgy tudnám görcs nélkül tartani, ha a nagyszülők racionálisan viselkednének, mint gondolom annak idején saját kicsinyükkel is:))) Tudom, hogy nem tarthatom majd élete végéig Atom-Antit a mi kis mikro-környezetünkben, de bennem eddig az a kép élt, hogy alapvetően a játszótéren, a bölcsödében, az oviban, meg az iskolában fogják majd olyan hatások érni, amit nem tudok befolyásolni... Egész életemben azt hallgattam a szüleimtől, hogy ne szóljak bele a család egyéb tagjainak nevelési dolgaiba, mert Nekem nincs gyerekem, nem tudhatom mi a helyes. Most ugyanazokat az elveket próbálom alkalmazni, mint amit láttatlanban elképzeltem - szerintem jól működnek - de most sem tudhatom mi a helyes, mert ez még csak az első gyerek:)))))) Sajnos mint primi-para késői anya-kezdemény tényleg nem fogom tudni létszám-ügyileg überelni a felnövekvőben lévő unoka-tesó sereget, bár ha kipottyantok egy ötös-ikrek csapatot még lehet némi esélyem:))) Ha ez mégsem így történne, a családom szemében sosem növök fel a feladathoz:)

Nem tehetek róla, de minden egyes alkalommal ujjongó öröm fog el, hogy az amúgy hurka-kolbász-szalonnán nevelkedett paraszt gyerek férjem is egyetért azzal, hogy "trendi" módon egészségesen etessük a gyereket legalább addig, amíg a kisdednek nincs beleszólása a történésekbe. Mindig megborzongok, amikor a  harsogó zöld brokkoli közelít Atom-Anti szája felé, és azt vigyorogva behabzsolja:))) Nem mondhatni, hogy  családilag egészséges és ideális testalkatunk lenne, itt egy kis hurka, ott egy kis pocak, amott egy kis úszógumi típusú párocska vagyunk helytelen étkezési szokásokkal, egyenlőre az az egy sikerélményünk van étkeztetés terén, hogy kisfiunk falja a zöldségeket, gyümölcsöket sózás, cukrozás, mézezés és trükközés nélkül. Persze ketyeg az óra, amikor majd példát kell mutatni az étkező asztalnál ülve a saját tányérunk tartalmát tekintve is:)