Tizedik hónap

Wow-faktor:) van egy ilyen című műsor a tévében, aminek csak a reklámját láttam eddig, de a lényege az, hogy egy lakberendező néhány napi kreatív munkája után a tulajdonosok megtekinthetik új hajlékukat, és általában azt kiáltják elragadtatásuk jeleként, hogy wow, vagy azt, hogy o-máj-gás, ami így magyarosítva egész viccesen néz ki:)

A tizedik hónap minden napján találhattunk volna egy-egy alkalmat, amikor azt mondhattuk volna hangterjedelmünk, és érzelmi hangulataink teljes skáláján, hogy WOW:) mivel mozgásfejlődésben  minden rendben Nála, így azon kívül, hogy maximálisan stabilizálta az eddig tanultakat,  egy-két flick-flackos  trükktől, és néhány másodperces önálló állástól eltekintve inkább elmélkedéssel, hadi tervek, saját napirendi pontok és egy büntető törvénykönyv megalkotásával töltötte napjait.

Új elemként bevezette napi húsz-harminc anyához/apához bújást, amit  a legváratlanabb helyzetekben és leginkább úgy készít elő és visz véghez, mint egy kis kölyökkutya, először a fejét odatámasztja a testünkhöz, utána testét nyögdécselve utánadobja, majd a hátára gömbölyödik, lábait terpeszben égnek nyújtja és elégedett fejjel, vigyorogva várja a dögönyözést, has puszilgatást, vakargatást, kacarászást. És persze közben bezsebeli a vajjá olvadt szívek lüktetését, a kisimult szülői arcokat, és általában ezután kezd neki a hosszasan kidolgozott haditervek megvalósításához, hátha kevesebb ellenállásba ütközik egy ilyen bevezetés után...Mi persze imádjuk ezt az új szokást, Nekem legalábbis sokkal élvezetesebbé tette az anyaságot...

A haditervek igen komplexek, először kezeit nyújtja, felkéredzkedik, hogy panoráma felvételt készíthessen a lakás tiltott elemeiről, illetve, hogy felmérje hibáztak e a szülők ébredés után egy-két kiskapu nyitva hagyásával. Ezután távolba révedő tekintettel megkezdi az elemzést, hiszen tudja, hogy van amit az ő magasságával még segédeszközök használatával sem tud lepiszkálni,  és megsemmisíteni, ezeket a másnapi gömbölyödés utánra halasztja, hátha az a néhány milliméter, ami éjszakáról-éjszakára még erősebbé teszi másnapra már elég lesz. Ezután nekiindul, hogy a kinézett objektumot megszerezze és megrágja... mindent arrébb húz, beljebb tol, néhány centiken átpréseli az egész testét, benéz minden függöny mögé, szekrények alá, kihúzogatja az összes fiókot, kinyitja az összes szekrényajtót, az összes szobaajtót módszeresen végigkopogtatja tényleg csukva vannak-e, majd munkához lát. Segédeszközt keres és talál, általában a szelektív hulladékgyűjtőből válogatja ki. Sokan kérdezhetnénk, hogy miért vannak elől ilyen eszközök, a válasz egyszerű, ám mégis bonyolult: bár azért költöztünk nagyobb lakásba, mert gyereket szerettünk volna, mégsem jól választottuk emeletszám, bútorozottság és praktikusság tekintetében.  Már harmadik éve, hogy ideiglenes, átmeneti, majd egyszer befejezzük állapotok uralkodnak, bár úgy tűnik, ez az egész családban csak engem izgat, Atom-Anti boldog ettől az állapottól, Apának meg mindegy:) Az üvegek, műanyag palackok már a kincses szobába sem fértek be, ahová felhalmoztuk minden értékünket, illetve gardróbként, mosókonyhaként,  raktárként, dolgozószobaként, és virág menhelyként funkcionál mind a hat négyzetméteren. Kezdem azt gondolni, hogy simán eléldegélnék egy vitorláshajón, olyan ügyességre tettem szert a dolgok elrakásában. (bár mióta anya lettem és a memóriám minden reggelre törlődik, azóta elég nagy gondot okoz a nem minden nap használt tárgyak előkerítése a rendszerben:) A segédeszköz általában egy tejes doboz, műanyagpalack, ami viszonylag kevés veszélyt rejt magában, ámde múltkor az olíva olajos üveget kaparintotta meg, amivel gyakorlatilag hurkásra verte a saját fejét, a foltok még mindig látszanak a buksiján. A megfelelő eszközzel felszerelkezve pipiskedve lábujjhegyre áll az ebédlőasztalnál, konyhapultnál, vagy hálószobai komódnál és nekikezd a vakon tapogatáshoz, sokszor  igen komoly sikerrel jár:)

Nyereségként könyvelheti el, hogy ebben a hónapban megnyílt a határ, azaz a bőrpuff kikerült a konyhaszekrény és a fotel szorításából, így nem csupán a nappaliban garázdálkodhat, hanem az előszobában, a folyosón, a szülői hálóban és a saját szobájában is. Ez egy elég nagy vadászterület az eddigiekhez képest, így elég munkás hétköznapjai vannak a mi kis drágánknak.

Veszteségként könyvelheti el, hogy leesett az egyik körme... az egyik kedvenc játszma ebben a hónapban ugyanis a szobájában található ajtó nyitogatás-csukogatás volt, és az első alkalmak egyikén ráhúzta az ajtót az kis kezére. A baleset óta megdöbbentően összehangolt a mozgása ahhoz képest, hogy egyensúlyoznia és kapaszkodnia kell az ajtó teljes szélességben történő kinyitásakor és becsukásakor. Egy milliméterrel azelőtt, hogy rácsukhatná az ajtót a kezére kihúzza azt, és teljes tenyérrel az ajtónak támaszkodva fejezi be a műveletet, amikor pedig nyitja az ajtót, akkor a lábfejét figyeli és milliméterről-milliméterre húzza arrébb, hogy elférjen az ajtó.


A büntető törvénykönyve szerint 25 percet sikít egyik lábáról a másikra állva, ha a wc-ben, fürdőszobában takarítok, így a határ egy fél órára bezárul előtte. (Ahelyett, hogy ilyenkor elfoglalná magát a nappaliban, ahogy egyébként szokta:) Ha letelt az idő, akkor odamegy a sütőhöz és újabb próbát tesz a programozáshoz szükséges gombok lepattintására és megsemmisítésére, mert tudja, hogy ettől meg Én sikítok, szeme sarkából egész végig Engem figyel:)

Ma este rádöbbent, hogy ha a pelenkás popóját a falhoz támasztja, akkor mindkét keze szabad, mert nem kell kapaszkodni...kíváncsian várom a holnapot:)))

A beszélőkéje is egész jól fejlődik, ennek a hónapnak a nagy szlogenjei a következők voltak: dugy-dugy-dugy-dugy-yeah + dogy-dogy-dogy-dogy-yeah, illetve nagyszerűen gurgulázik a nyálával, vagy az utolsó korty tápszerrel a torkában, amint kilépünk a lépcsőházba vele, kiélvezve a nagy tér adta akusztikus lehetőségeket ahhh, ahhh, ahhh hangokat hallat magas fejhangon:)