pokerface

pizsiiben-fél gumicsizmában gyömöszöl

Azt hiszem mindenkinek van valamilyen ön- felvídító, vagy ön- megnyugtató módszere arra az esetre, ha valamitől "besokalna" Részemről amikor már nagyon kínban érzem magam, mint Anti-Mami, akkor tanfolyam neveket és tematikát szoktam kitalálni, azon képzelegve, lehetséges-e előre felkészülni egy gyerek hétköznapjaira (mission impossible:)

Mivel a héten (és még csak kedd éjszaka van) elég sok akció kikerekedett már, eszembe jutott, hogy lehetne szervezni egy tanfolyamot "pokerface" címmel, ahol kismamák gyakorolhatnák az arc vágás művészetét, természetesen mások gyermekeivel, akikhez az egyszerűség kedvéért nem kötik Őket érzelmi szálak. A gyermekek csak élnék szürke hétköznapjaikat (mint az enyém) és közben egy tükör segítségével lehetne gyakorolni a semmitmondó arckifejezést, hogy legalább arra legyen időd, hogy feltaláld magad a legfrissebb csínytevés közepette,  és ne fogcsikorgatva, cékla-fejjel toporogj, ha például a gyerek cd-ket gyömöszöl a nyomtatóba, a fogkeféddel mossa tisztára a mosdó túlfolyóját, lencsét, rizst szór szanaszét a nappaliban, a hűtőből kihalássza a joghurtot, kilyukasztja és padlón/falon végigkeni, a 1,5 méter magas partvissal ebben a magasságban mindent lever, ami mozdítható, egy mozdulattal tépi le a függönyöket a karnisról, amúgy a világ legdrágább, leghuncutabb és legelvetemültebb arckifejezésével  (ez egy hét termése volt Nálunk)


Sokszor tényleg azért sikerülnek félre a dolgok Atom-Anti részéről - ömlik ki a víz, esik-kel, csukódik rá az ujjacskára az ajtó - mert Ő az Én arcomat tanulmányozza az akciók közben, hogy megállapíthassa mi a jó és a rossz., illetve hol van a nem szabad határ, és mögötte a nagy Freedom-síkság. Ezzel az a baj, hogy néha Én magam sem tudom, hogy mit szabad és mit nem, mert kettősség él bennem, egyrészről nem akarom, hogy egész nap csak azt hallgassa, nem szabad, nem szabaad, neeem szaaabaaaad egyre magasabb hangtartományban, ezért hagyom, hogy Ő is benyúljon az amúgy gyerekzáras konyhaszekrénybe, amikor főzés közben szükségem van onnan valamire (így juthat hozzá pl. lencséhez), hagyom, hogy amikor öltözöm, ő is belépjen a "kincses szobába" (így tud cd-t gyömöszölni a  nyomtatóba). A megszerzett dolgokkal egy ideig mintamókus módjára elmatat, majd felülkerekedik a pusztító Nagyúr, ami felülírja a minta-mókus funkciót, kő kövön nem marad, amitől újra és újra  elborul az agyam, így  természetes módon úgy érzem, hogy szigorú szabályokra van szükség. Hánykolódom a játékos és szigorú énem között, és nyilvánvalóan ez a legrosszabb, amit tehetek.


Közben azt hallom, hogy léteznek olyan gyerekek, akiknek egyszerűen nincs indíttatásuk a fentiekre...hanem a saját játékaikkal játszanak, nincs szükség hét pecsétes lakatokra, állandó kulcsra zárt ajtókra, két méterre felszerelt, eredeti funkcióját teljesen elvesztett - "még használni szeretnénk az életben " címkével ellátott tárgyaktól - roskadozó könyvespolcokra. Wow

Mindenesetre a mintagyermekek szülei is profitálhatnának egy ilyen tanfolyamból, legfeljebb valódi póker-party keretében:))))))) Sajnos azonban Lady Gaga lenyúlta a "pokerface" ötletet előlem, így a projekt megvalósítása még várat magára, megfelelően kifejező tanfolyam név hiányában, persze  ettől függetlenül egyéni érdeklődőket szívesen fogadunk egy kis környezet-tanulmányra...
 

Minta-mókus

Az állatkerti séta után gondoltam bepróbálkozom az ember-gyerekek közé, egy közeli játszóház kismókus zenés tornájára, hiszen itt az ideje, hogy kezeljük végre Anti-Mami frusztrációját azzal kapcsolatban, hogy lemaradtunk a baba-úszásról és baba-mama jógáról. 

16 hónap kellett, hogy összeszedett és rendszeres legyen baba-mama életünk, amihez nagy részben hozzájárult, hogy elmúlt a kánikula és ismét képes vagyok levegőt venni, gondolkozni, egyáltalán létezni a bőrömben. Napirendünk az első perctől volt, a Suttogóból tanult időbeosztás nagyon jól működik, részemről hallelujjja a könyv szerzőjének, de sokszor itthon őrlődtünk a csiga lassú percekkel viaskodva. 

Mióta kialakult melyik nap hová megyünk, mit csinálunk Én is sokkal normálisabban viselkedem, eltűnt az üvölthetnékem egy része, amihez nagy részben az is hozzájárul, hogy Atom-Anti megtanulta kezelni a dühömet (puszival gyógyít:), persze a szokásain nem sokat változtatott, ezért néha elpattan egy-egy húr:))))

A péntek délelőtt most már hivatalosan is a kismókus zenés torna napja lesz. Atom-Anti egyenlőre nem élvezi annyira ezt a lehetőséget, mint ahogy elvárható lenne egy ilyen mint-a-mókustól, de a foglalkozás vezetője szerint a huszadik alkalom körül már pedzeni fogja, hogy milyen jó dolog ez, és jöjjünk nyugodtan:) Atom-Anti most még a 45 perces foglalkozásból 40 percet azzal tölt, hogy a kilincsen csüng és üvölt, hogy ki akar menni, ha a pozitív énemet előcibálom, akkor ráfoghatom, hogy ez is egyfajta zenés torna, csak nem annyira élvezhető, mint a fejlesztő pedagógus öblös hangja. 

Kisfiam múlt pénteken a kismókus tornán olyan bizalmi játékszerűt játszott Velem, amit a cégek által tartott csapatépítő tréningeken szoktak, amikor csukott szemmel hátradőlsz partnered karjába, ezzel bizonyítva, hogy maximális an megbízol benne. Az Én csepp fiam elfelejtett előre szólni, hogy ez a szitu, így amíg Én tartottam a frontot mellette üldögélve (az ajtót kitámasztandó), és éppen a Debrecenbe kéne menni nótát fújtam teli torokból, hogy valaki "odategye" magát a családból, addig Ő hibátlan hidat formázva testéből gondolkodás és csillapítás nélkül eldőlt, mint az ólajtó. Koppant a drága kis buksija, és azon nyomban kitolta a négy oktávot (ezt Neked zenés torna)

Aztán csak kiderült, hogy azért jöttem, hogy Én tanuljak valamit (már megint)...az incidens kapcsán éppen csomagoltam össze a gyereket, hogy hazamegyünk, amikor a recepciós és az oktató is szóltak, hogy szerintünk vissza kéne mennem, ne futamodjak meg ilyen könnyen és gyorsan. Bár általában ilyenkor megszégyenítve érzem magam, irulok-pirulok és a sírás fojtogat, most mégsem ez történt, és igazuk volt, mert innentől kezdve szinte jól érezte magát Atom-Anti:)

Folyt.köv.jövő péntek, addig is egy kép Atom-Antiról, aki a természet lágy ölén nagyszerűen eltornázgat danolászás nélkül is:)

ZOO

Csütörtökön, szerintem szeptember leggyönyörűbb napján megejtettük az első állatkerti látogatásunkat. Én nagyon vártam és nagyon jól éreztem magam, minden gyönyörű burjánzó zöld volt, fű-fa-föld illatú, megspékelve a többi állatkerti illattal, és például láthattam gorillabébit, ami hihetetlenül hasonlít az embergyerekre, és bármelyik szuper-anyu példát vehetne gorilla-anyuról, olyan gondoskodással viseltetett a kicsike  iránt.

De kezdjük az elején...azt hiszem a gorillákat még "fogta", bár volt egy olyan érzésem, hogy a legjobban a saját tükörképének örült az üvegből készült elválasztó falon. Megalomán lévén, na meg hogy adjunk egy kis tömeget a kirándulásnak, felkerestük a zsiráfokat következő állomásként, hátha sikerül elkapnom egy elragadtatott pillantást, de neeeem. Mintha az lenne a legtermészetesebb dolog, hogy a zsiráf méteres nyakával kihajol almáért a lakhelyéről és gyakorlatilag centikre van Tőlünk. 

Utunk innen a szavannák világát bemutató teremhez vezetett, ahol szabadjára engedtem (kivételesen) a babakocsiból, mert úgy éreztem, ilyen szituációban elveszíthetetlen:) Én értem a babakocsiba-Ne mozgalom híveit, és őszintén mondom nem tudom, minden 16 hónapos ennyire elenged-e a füle mellett mindenféle szülői vezényszót, mindenesetre Atom-Anti még nem szalonképes az utcán, közértben, illetve az állatkertben... Egyszer csak egy kicsi udvar következett, ahol manguszták voltak üveg mögé kényszerítve, egy lánccal és lakattal elzárva a nagyközönségtől. Bár engem különösebben nem érintett meg a látvány, Atom-Antira itt rátört a '"szabadítsátok ki Willy-t" életérzés, és olyan lelkesen rángatta a lakatot, hogy simán beállhatott volna aktivistának a Greenpeace állatvédő szekciójához. Közben megnéztem a Greenpeace.hu-t a google-ban, és hihetetlen, hogy mikről maradunk le: Budapest, 2010. szeptember 23. - Greenpeace aktivisták ma délelőtt a Fejlesztési Minisztérium előtt egy négyméteres karbonszaurusszal és egy magyar gyártmányú napelemes versenyautóval demonstráltak...

Lehet, hogy a sikertelen kiszabadítási kísérlet vette kedvét, mindenestere innentől kezdve csak a slaggal locsoló bácsi, a drótkerítések (ahol megpróbálta begyömöszölni tökéletes buksi fejecskéjét rebbenő füleivel együtt), illetve a kacsák etetésére szakosodott etető automaták kötötték le a figyelmét:)

Utolsó kísérletként bevittem a kecskékkel teli állatsimogatóba...hmmmm....a special effec-tekért felelős útitársam által itt ismét sikerült egy pillanatra kitűnni a tömegből...amíg én teljes beleéléssel csodáltam az újszülött kiskecskéket a kisfiamtól 15 cm-re (és közben adtam a felelősségteljes anya figurát), addig Ő lelkesen próbálta megakadályozni egy számomra ismeretlen állat ivási kísérleteit a sziklánál, amire egy csapot szereltek, és egy amolyan kis medencében végződött...mondanom sem kell, hogy ki landolt végül nagy igyekezetében az itatóban:) Nyakig-sár kisfiamat egy szál pelenkára vetkőztettük Törpilla barátnőm segítségével (miközben Atom-Anti szakadatlanul rángatta a kerítést, hogy visszamehessen megismételni a szuper-vicces mutatványt)

iron-man

Atom-Anti hivatalosan is tizenöt hónapos lett, túlesett a "nagy" orvosi kontrollon és két egyszerre beadott oltáson. Kisded paraméterek 2010. szeptember 2: 88 cm, 13,15 kg (tehát jól éreztük, hogy itt az ideje leszerelni a nappali gerendájáról lógó hintát, ami 12 kg-ra van kalibrálva:)

Újra és újra rá kell jönnöm, hogy az Én kisfiam  kívül-belül egy igazi vas-ember, egyszerűen olyan hősiesen tűrte (ismét) az oltással járó megpróbáltatásokat, az orvosi szoba előtt ülő szülők nem hitték el, hogy tényleg most kapott oltást. (amikor teli szájjal vigyorogva rángatta az ajtót a felirattal: Tilos az átjárás) Pedig azért kifutott a lábaimból az erő, ahogy a doktornő (a Tőle megszokott óriási empátiával) megkérdezte a védőnőt, hogy nem talált-e kisebb injekciós tűt...Egyet a karba, egyet a gyönyörű combjába kapott, és csak addig visított, amikor a tű bent volt, utána mintha mi sem történt volna, még felöltöztetni is hagyta magát a legnagyobb megdöbbenésemre. Most várjuk az utóhatást: magas láz, hurutos köhögés, egyenlőre sehol...

menő manó:)

A gasztronómia terén tett sajátos kitérői miatt gondoljuk kívül-belül vas-embernek...imádja a füstölt sajtot, füstölt sonkát, meg sem rezzen a majonézes torma, citrom, bors ízére. És még a brokkolit is megeszi:)))) wow!

sánta gizi esete a mosógéppel:)

gengszter a fürdőben...

Szólt ám az alsó szomszéd, hogy túl hangos és túlsúlyos a mosógép (annyira, hogy Náluk le fog szakadni a plafon!). Húúú, rámjött a gyomorideg amiatt, hogy már így is állandóan csitítom a férjem, hogy ne beszéljen hangosan, a gyereket, hogy ne csapkodja a fém tésztaszűrőt a parkettához, hiába van erkélyünk, egész nyáron nem mertünk kiülni vacsorázni és beszélgetni, nehogy "balhé" legyen. Na, azért csak sikerült megtalálni a gyenge láncszemet tisztes polgári életünkben, amiben már pont eléggé frusztrált voltam így is, hiszen a szüleim alapvetően jó kislánynak neveltek, többek közt arra, hogy létemmel ne zavarjak senkit, és próbáljak meg beleolvadni a szürke masszába, gondolkozzak mindig valami negatív dolgon, így csupa boldogság lesz az életem, hiszen csak kellemes csalódás érhet...nem kommentálnám ezeket az életszerű alapelveket, szerintem abból nem igen lehet kinőni, hogy úgy érezd mindig zavarsz valakit...

Egy épeszű ember kacagott volna egyet, majd továbblép a "problémán". Én nem bírok, azóta kétszer mostam, és most már amellett, hogy háziasszonyi teendőim közben a tarkómon nőtt két kidülledő szememmel (is) állandóan követem Atom-Antit, - hogy tudjam hol keressem a fogkefémet, a fogkrémet, a wc-papírt, a szappannyomót, ha rám törne a szükség, a rumaromát ha rám törne a süthetnék, a telefontöltőmet, ha rám törne a szófosás -, most már mosogatás, porszívózás, pelenkázás, etetés közben hallgatóznom kell, hogy mikor ér a mosóprogram az átkozott centrifugáláshoz, ekkor rápattanok a mosógép tetejére, és teljesítem jószomszédi kötelességem. Eleinte nagyon szenvedtem, de aztán eszembe jutott a Roncsfilm a 90-es évek elejéről, amiben a sánta Gizi - hogyismondjam - centrifugálás közben leli örömét ebben-abban a mosógép tetején, na ettől rögtön jó kedvem kerekedett...

A dili-doli show persze azóta is tart, amit Atom-Anti tökéletesen kihasznál, hihetetlen, hogy milyen gyors a helyzetfelismerő képessége. A legutóbbi centrifugáláskor a szigorú Anyai kontroll alól kb. 3 percre (!) kiszabadulva kidobta a poharát az erkélyről, széttépett egy zacskó gyorsrizst a nappali közepén, amit a konyhapultról halászott le rejtélyes körülmények között, és  a bőrfotelbe öntötte a levendula illatú habfürdőt...Anti-Mami persze (teljesen fölöslegesen és saját hülyeségétől megrészegülve) magánkívül volt...

Azt hiszem nem kell közvélemény-kutatást tartanom ahhoz, hogy rájöjjek kivel szeretnék rosszban lenni: a szomszéddal, vagy tulajdon gyermekemmel:)