Sikerült spontán elcsípnünk a Budakeszi Vadaspark nyitását március elején. Én elég naivan azt gondoltam, hogy egész télen rendelkezésünkre állt volna az állatsereg, ha vesszük a fáradtságot, és ott csípetjük pirosra az orcánkat... Rejtély, miért gondoltam, hogy majd a barna macik a hóban cselgáncsoznak a kedvemért, de nem is a penge agyamról vagyok híres:)
Ez volt életünk első olyan együtt töltött napja, ami egyenrangúan jó volt mindhármunknak. Utólag átértékeltem múlt évi törekvéseimet, amelyek Atom-Anti szórakoztatására irányultak. Azt hiszem Én elsősorban magamat szerettem volna szórakoztatni, kihasználva azt a nagy szabadságot, ami a gyed biztonsága és a rendelkezésre álló autó biztosított. Talán Nekem is ugyanarra a játszótérre kellett volna járnom az év 365 napján, hiszen ez jelentette volna Neki az állandóságot + lehet, hogy így képes lettem volna 2,5 év leforgása alatt szert tenni legalább egy "játszóteres" barátságra, és nem érezném magam sokszor olyan bénán, és magányosnak a játszótereken...
A lényeg az, hogy csodásan éreztük magunkat, ami őszintén gyönyörűséggel töltött el. A legjobb a vége volt, amikor a vadasparkon kívül betértünk a pajtába, ahol háziállatok laktak, és a legtöbbnek volt kicsinye. Atom-Anti két centiről belenézhetett egy csacsi szemébe, megsimogatta az orrát, ezt imádta. Én beletekinthettem a beszédes jövőbe is...rámutattam a kisbárányra, nézd ott van a kisbárány, meg az anyukája. Atom-Anti felkiáltott: és ott van az apukája iiiiis! Elolvadva a gyönyörűségtől, hogy kisfiam minden anya-gyerek relációhoz hozzákapcsolja apát is, hevesen bólogattam. Ekkor mellettem egy öt év forma kislány összeráncolt homlokkal kérdőre vont, hogy mégis mutassam már meg, hol van a kisbari apukája...hussantam is rögtön tovább némán az egy szál tehénhez, akinek látszólag beszorult a feje a kerítésbe... Ez a beégés persze csak keretezte a napot, mert az első helyszín, amit felkerestünk egy közös magánzárka volt egy mókusnak, egy süninek, és mint később kiderült egy szajkónak is (szemüveget természetesen nem vittem, így történhetett, hogy elsiklottam a kisbetűs szöveg mellett:) A frissen beszélő Atom-Anti hajtogatta, hogy ott a madá, ott a madá, Én meg Minta-Mamiként magyaráztam Neki, hogy nem kicsim, itt csak egy mókuska, meg egy sünike lakik (persze csak elszáradt levelek, és lombja hullatott fa volt a ketrecben, tehát semmilyen állatot nem láttam, de gondoltam ha már a vadas parkban vagyunk, odaképzelek egy-két vadállatot). Aztán egy Apa a ketrec másik oldalán nem bírta tovább cérnával, és megkért, hogy ugyan nézzek már fel a fára, ahol egy bazi nagy madár üldögélt...
Atom-Anti megbocsájtott Nekem a gyenge kezdésért, amikor megkezdhette a vadetetést:)))
Ez volt életünk első olyan együtt töltött napja, ami egyenrangúan jó volt mindhármunknak. Utólag átértékeltem múlt évi törekvéseimet, amelyek Atom-Anti szórakoztatására irányultak. Azt hiszem Én elsősorban magamat szerettem volna szórakoztatni, kihasználva azt a nagy szabadságot, ami a gyed biztonsága és a rendelkezésre álló autó biztosított. Talán Nekem is ugyanarra a játszótérre kellett volna járnom az év 365 napján, hiszen ez jelentette volna Neki az állandóságot + lehet, hogy így képes lettem volna 2,5 év leforgása alatt szert tenni legalább egy "játszóteres" barátságra, és nem érezném magam sokszor olyan bénán, és magányosnak a játszótereken...
A lényeg az, hogy csodásan éreztük magunkat, ami őszintén gyönyörűséggel töltött el. A legjobb a vége volt, amikor a vadasparkon kívül betértünk a pajtába, ahol háziállatok laktak, és a legtöbbnek volt kicsinye. Atom-Anti két centiről belenézhetett egy csacsi szemébe, megsimogatta az orrát, ezt imádta. Én beletekinthettem a beszédes jövőbe is...rámutattam a kisbárányra, nézd ott van a kisbárány, meg az anyukája. Atom-Anti felkiáltott: és ott van az apukája iiiiis! Elolvadva a gyönyörűségtől, hogy kisfiam minden anya-gyerek relációhoz hozzákapcsolja apát is, hevesen bólogattam. Ekkor mellettem egy öt év forma kislány összeráncolt homlokkal kérdőre vont, hogy mégis mutassam már meg, hol van a kisbari apukája...hussantam is rögtön tovább némán az egy szál tehénhez, akinek látszólag beszorult a feje a kerítésbe... Ez a beégés persze csak keretezte a napot, mert az első helyszín, amit felkerestünk egy közös magánzárka volt egy mókusnak, egy süninek, és mint később kiderült egy szajkónak is (szemüveget természetesen nem vittem, így történhetett, hogy elsiklottam a kisbetűs szöveg mellett:) A frissen beszélő Atom-Anti hajtogatta, hogy ott a madá, ott a madá, Én meg Minta-Mamiként magyaráztam Neki, hogy nem kicsim, itt csak egy mókuska, meg egy sünike lakik (persze csak elszáradt levelek, és lombja hullatott fa volt a ketrecben, tehát semmilyen állatot nem láttam, de gondoltam ha már a vadas parkban vagyunk, odaképzelek egy-két vadállatot). Aztán egy Apa a ketrec másik oldalán nem bírta tovább cérnával, és megkért, hogy ugyan nézzek már fel a fára, ahol egy bazi nagy madár üldögélt...
Atom-Anti megbocsájtott Nekem a gyenge kezdésért, amikor megkezdhette a vadetetést:)))
.jpg)
