Zsé a Jézuskának

Atom-Anti ma este a szokásos esti lefekvés körüli "cicázás" közben megkért, hogy akasszam le a bölcsis ballagós filcből készült Katicabogarát a szegről. Kíváncsian vártuk mi a terv, azt gondoltuk, kicsit elmélkedni szeretne a bölcsis évekről:))

Megkereste a kincses dobozában a játék 20 euróst, azt belegyömöszölte a Katicabogárkába és azt mondta ezt a Jézuskának küldi. A nagy gazdasági válság idején ez egy igen gavalléros összeg. Félretéve a viccet, Apával könybelábadt szemmel egymásra néztünk, és egy gondolat buborék jelent meg a fejünk fölött, hogy hogy nevelhettünk ilyen szociálisan érzékeny gyermeket:) Kérdezgettem, hogy miért küldi ezt a pénzt a Jézuskának, azt választolta, hogy Jézuska szegény, és kenyérre küldi Neki. Szerintem ebből az összegből Jézuska jövő karácsonyig kihúzza, ha csak kenyérre költ.

A "történet" még nyár végén indult, amikor elkezdtem Neki énekelni az "Érik a szőlő, hajlik a vessző" című népdalt, és amikor odaértünk, hogy Két szegény legény szántani menne, de nincsen kenyere, van vereshagyma a tarisznyába', keserű magába', szolgalegénynek, hej, a szegénynek de kevés vacsora" akkor megkérdezte miért keserű magában a hagyma és elmondtam, hogy annyira szegények a legények, hogy még kenyérre sem tellik Nekik. Ekkor elsírta magát. Azóta is sokszor kéri, énekeljem Neki ezt a népdalt, mert nagyon foglalkoztatja. Ezt még megspékeltük azzal, hogy amikor először esett hó idén, akkor a Stadionoknál adtam pénzt egy hajléktalannak Atom-Anti szeme láttára, ezzel szándékomon kívül megpecsételtem Jézuska sorsát is.

Atom-Anti nem tartott komoly értekezést arról, hogy miért gondolja szegénynek Jézsuskát, de gondolom összefügg a jászollal, amit ma reggel az óvódában talált a gyönyörűen feldíszített karácsonyfa alatt....

annapetigergőzés

Meg kell mondanom először idegenkedtem az "Anna, Peti, Gergő" könyvektől, mert nem értettem a nagyfokú lelkesedést a néhány ceruza vonással megrajzolt figurák és az abszolút hétköznapi történetek iránt. Atom-Anti a bölcsődében teljesen beleszerelmesedett a sorozat egyik könyvébe, amiben egy autómosóról szólt az egyik történet, így születésnapjára megkapta az első "annapetigergőjét". Az autómosós történetet az elmúlt félévben szinte minden este elolvastam Neki, így mondhatni, hogy jó befektetés volt a könyv, tekintve az örömteli percek számát, amit ezzel okoztam, egyben Atom-Anti is megtalálta igazi hivatását (az autómosó ember, aki a gépi mosás előtt előmos).

Annapetigergő aztán szó szerint belopódzott mindennapjainkba, ha a fülfájásról olvasunk, akkor Atom-Anti fülvédős sapkában tér nyugovóra, ha annapetigergő narancs hóember épít, mi is ezzel töltjük az esténket:) Persze itt-ott azért akad egy kis malőr a gépezetben, például nincs itthon szegfűszeg, amivel díszíthetnénk, viszont van helyette egész fekete bors...ilyenkor némi magyarázkodás után csak reménykedni tudok, hogy Atom-Anti felfogta a szegfűszeg és a bors közötti különbséget, és nem nyal be egy fekete golyócskát....

 

Mára amolyan "tourist guide"-ként funkciónál a sorozat. Amikor hétvégenként dolgozom, és Atom-Anti apás napját tölti, előfordul, hogy Apa tanácstalan a gyermek szórakoztató programokat illetően. Ilyenkor csak visszaidézem az előző este olvasottakat, vagy Atom-Anti a városban kocsikázás közben véletlenszerűen felismer helyszíneket, és ráveszi ellenállásra képtelen apját a programok végrehajtására. Így voltak a fiúk legutóbb egy spontán siklózáson a vár oldalában:)

Családi kör

Atom-Antival Nevelési Tanácsadóban jártunk, amiről korábban úgy képzeltem, hogy egy kórház-szerű intézmény olajzöldre festett falakkal, kő padlóval, amin klumpák csattognak, hideg van, láthatóan rossz gyermekek fényképe lóg a falon és az anyákat kifaggatják elkövetett hibáikról, és a válaszok függvényében fekete keretes szemüveges doktorok receptre tanácsokat írnak fel...

Egy csöppet tévedtem, be kell vallanom. A Nevelési Tanácsadó meglepően kellemes hely, meglepően kellemes kék kovácsolt vas kapus épületben, meglepően kellemes kis csilingelő csengővel az óriási bejárati ajtón, meglepően kellemes anyukkal, meglepően barátságos függönyökkel, meglepően nagy belmagassággal és meglepően kedves pszichológussal. Egy kis meglepetést okoztam azzal, hogy önként jelentkeztem, legalábbis némi elcsúszással a bölcsis követelményekhez képest. A bölcsiben azt szerették volna, ha még azelőtt betérek ide, hogy megregulázzák gyermekem és Engem, mielőtt Atom-Anti egyáltalán beszélni tudott volna, és szobatiszta lett, ami azért egy kissé elgondolkodtató... 

Egy szó, mint száz, Én lettem különc anyu, de ez láthatólag nem zavarta a fiatal pszichológus nőt, hanem inkább szórakoztatta. Már a belépőm is lenyűgözte, egy bizonyos irányba mutatott, hogy oda üljek le, de Én félreértettem, és azt hittem a gyerekszékekre mutat a gyerek asztal mellett. Engem elfogadásra és szófogadásra neveltek gyermekkoromban, ezt az értékrendet mai napig őrzöm, így elkezdtem magam behajtogatni a bébi-székre... ezt a kis kommunikációs hibát gyorsan korrigáltuk, miszerint nem így gondolta, és miután kacagtam egy sort, megkérdezte, hogy nem lepődtem-e meg, hogy azzal a kéréssel fordul felém, hogy a rendes szék helyett egy gyerekszékre üljek. Mondtam Neki, Én már semmin nem lepődöm meg:)))

Egy személyes megbeszélés és két Atom-Antis megfigyelés-játszás után azt kérte Én is vegyek részt az órán, mert úgy látja, hogy a jelenlétemben sokkal magabiztosabb, nyitottabb. Atom-Anti, mint a Nagykönyvben, egyszer csak gyurmázni kezdett, és úgy döntött kigyurmázza a családunkat. Persze Én, mint teljesítmény-kényszeres ember, bazira örültem, hogy pont ez a témát sikerült választania, kilépve a kaki-pisi-kuka érdeklődési körből. Először meggyurmázta apát, és közben ilyen kifejezéseket használt, hogy Apa feje ovális, nagy-magas homloka van (beájultam), majd megformázta az Én fejem, hosszú nagy hajam van (beájultam), majd közölte, Anya az Apa ölébe ül, majd megformázta magát, mint kicsi fejecskét-testecskét, és mondta, hogy Ő Apa nyakában van. Tökéletesen leképezte az itthoni családi kört, amint esténként Apa nyakába mászik, és indul a kínzó családi kör:)))

Tűzoltó leszel, s katona..

Ma újra olvastam József Attila Altatóját, és olyan szépnek találtam, mint még soha. Persze, ha összehasonlítom magam kamaszkori önmagammal, amikor utoljára olvastam a verset, akkor ez a nagy "pálfordulás" nem is olyan meglepő, mert a vihogáson és a semmiben történő megbotlásokon kívül nem nagyon hasonlítok akkori alteregómra:)) Ezt a verset úgy érzem meg kell osztanom Atom-Antival is (hátha bódítóan hat rá, mert több ötletem már nem maradt az esti elalvások időben történő koordinálására). Ha nem találok itthon hirtelen egy József Attila kötetet, akkor holnap estig még meg is kell tanulnom, ami elég nagy mutatvány lenne a részemről:) Mivel ma már az emberiség teljes problémakörét felcímkézték, gondolom az Én verstanulási képtelenség zavaromra is van egy címkefelhő valahol a google kék egén.

 

Eddig nem gondoltam Őrangyalok létezésén, de visszagondolva iskolai éveimre, amikor sudár termetemet az állandó stresszelés okozta elképesztő szapora anyagcsere biztosította, valamilyen külső erőnek mégiscsak óvnia kellett Engem attól, hogy 12  év iskolapadban töltött év alatt egyetlen egyszer se kelljen felmodanom az otthon kötelezően megtanulandó verset, ugyanis ebben nem voltam éppen világbajnok, nem és nem ragadtak meg a fejemben a verssorok. Ma sem ez az erősségem, a Ringatót vagy kétezerszer végigolvastam, de nagyon nehezen mondókázok "spontán" Atom-Antival. Általában kiver a hideg veríték, amikor elkezd az autóban egy halndzsázós rigmust, amiről a ritmus, fejmozgás, és az évszakhoz köthető témák alapján ki kéne találnom, melyik gyermek versikét, vagy éneket pattintsam elő hirtelen a tarsolyomból:) Imádom, hogy milyen boldog és hálás tud lenni, amikor rájövök, hogy mi a témakör, amit boncolgatunk.

 

Visszatérve  József Attilához és a vers utolsó versszakához: tűzoltó leszel, s katona, Vadakat terelő juhász... Ez Atom-Antira vonatkoztatva így hangozna: tűzoltó leszel, s kukás ember, rendőr vs.  autómosó...

 

A jelenlegi álláspont szerint autómosó ember lesz (aki a gépi mosás előtt a vízsugárral "elő"tisztítja az autókat), de az egyenruha is őrülten vonzza, szóval még nem kerestem meg a karrier-tanácsadót...

 

Nyáron találkoztunk az Őrs Vezér téren néhány közterület felügyelővel, akik Atom-Anti szemében egyenruhás rendőröknek tűntek, szóval felsikkantott, hogy itt vannak a rendőrbácsik. Viccből azt mondtam Neki, hogy menjen oda és kérdezzen Tőlük valamit....Ami Nekem morbid humor, az egy három évesnek küldetést jelent. Szóval odament, megszólította a közeget, aki beájult az értelmetlenül hadováló szöszi mókuskától, és hagyta, hogy felpróbálja a sapkáját és a mellényét. A boldogság alapján, ami kiült az arcára, jobban illet volna a bejegyzéshez a "kép szöveg nélkül" comment:) 

 

 

Esőember

Atom-Anti igazi Esőember, de nem abból a kategóriából, aki az esőcseppek kopogását az ablakon meghallva bebújna a takaró alá és azon kezdene képzelegni, hogy a konyhában egy bodza illatú teát hörpintsen be, vagy meggyes forrócsokit kanalazgasson annak biztos tudatában, hogy puha, száraz, meleg otthon öleli körbe. Oh nem-nem, azon a három héttel ezelőtti szombat reggelen meghallotta a tetőtéri ablakon kopogni az esőcseppeket, kirohant, meztelenre vetkőzött, felvette a gumicsizmáját (igazi férfiként, fogalma sincs honnan erednek a tiszta-vasalt ruhák, amelyek rejtélyesen rávetik magukat izmos kis testére reggelenként), feltépte a bejárati ajtót és kirohant a lépcsőházba, hogy indulhatunk esőben sétálni. Amikor megkértem, hogy, ugyan jöjjön már egy percre vissza, hogy felöltsünk együtt még néhány ruhadarabot az Ádám-kosztümön kívül, akkor visszarohant és kirángatta a rózsaszín virágos gumicsizmámat az előszobai függöny mögül, és ettől úgy érezte véget ért a közös öltözés projekt... Részemről még vágyakoztam egy reggeli kávé, egy reggeli fésülködés és legalább egy kis szempilla spirál okozta kokszolás után, de esélyem nem volt... Így történhetett, hogy szombat reggel hétkor, amikor egy rendes zuglói kakas még nem is kukérol, mi már gumicsizmába koptattuk az utat, és olyan hihetelen élmény kavalkád jutott osztályrészünkként, hogy szinte el is határoztam, hogy minden szombat reggelemet így kezdem. Egy utcasarokra tőlünk a kereszteződésben egyszerre láthattunk befordulni egy piros trolit, a piros lámpánál állni egy darus teherautót és közben a háttérben egy szelektív hulladékgyűjtő autó munkálkodott. Egy 3,5 éves kiskrapeknek, aki él-hal a munkagépekért és a kukásautókért, ez maga a menya-menya-menyország. Atom-Anti ekkor kitűzte célul, hogy követjük a kukásautó újtát a kerületben, így történhetett, hogy két órát gyalogoltunk az esőben, és csak az hozta meg a felszabadító hazafutást, hogy megérkezett Atom-Antinál a reggeli barna maci áldás... Különös reggel volt, de a reggel kilenckor magamhoz vett kávémat rég érdemeltem ennyire meg:)

A matrac-ügy

Még mindig nap, mint nap van módom rácsodálkozni, hogy milyen érdekesen működik a gyermeki elme és mennyire nem lehet erre rákészülni:) Itt volt például ez a Matrac-ügy. Atom-Anti egy nyári napon úgy döntött, hogy nem kíván többet a gyönyörű nagyfiús ágyában aludni, inkább a kőkemény fapadlót választja az esti bárány-számlálás helyszínéül. Könyörögtünk, fenyegetőztünk, viccelődtünk, büntettünk, jutalmaztunk, hogy mégse az - ősz közeledtével - egyre hidegedő padlón töltse az éjszakákat. Első lépésként elalvás után mindig visszahelyeztem a ágyába, de reggelente sokszor ismét a földön összegömbölyödve találtam rá. Miután nem volt képes elmondani az ezredik kérdésre sem, hogy mégis mi a baj az ágyával,  meghunyászkodva lementem a pincébe, és felhurcoltam a 90*120 cm-es kókusz-matracot, ami a kiságyának a tartozéka volt (és irdatlan kényelmetlen, teszem hozzá mellékesen). Ezt amolyan átmeneti megoldásnak láttam, hogy Ő is örüljön, de Én is tudjak éjszakánként nyugodtan aludni és ne azon agyaljak, hogy fel fog-e fázni reggelre a földön kucorogva. Atom-Anti arcát földöntúli boldogság ragyogta be a hír hallatán, illetve a matrac láttán. Így az amúgy is miniatűr méretű szobájából újabb 90 cm-es sávot vágtunk le. A piramis játék ezen a ponton ismét megkezdődött, és rá kellett jönnöm, hogy a gyerekek a Maslow-féle piramist abszolút a feje tetejére állítva használják, ezért olyan nehéz néha zöld ágra vergődni velük, különösen, ha a gyereknek ilyen csekély következtető képességű Anya jutott... Atom-Anti fiziológiai szükségleteit, mint a kényelmes alvás, könnyed ébredés, nem fázás, abszolút utolsó helyre sorolta. A szeretet és összetartozás témában közöltem vele, hogy amennyiben a földön fekve kíván nyugovóra térni, ne is számítson "Anyás" altatásra, mert Én csak az ágyba fekszem be mellé, ennél a pontnál néha megingott, és néha vissza is mászott a pihe-puha ágyba, de ez a motiváció valóban csak közép tájékon lakozott a vágyak piramisában. Ezek után nem kell tovább bizonygatnom, milyen kizárólagos motiváció hajthatta az Ügy kapcsán: bizony az Önmegvalósítás szükséglete felülírt minden mást:)))

Diplomáciai kapcsolatom megfelelő ápolásával persze fényderült rá, miért van ez a fene nagy felhajtás a matrac körül... látta, hogy a szomszéd kisfiúk - akiket testvéreként szeret - bizony matracon alszanak, ez volt a gondolat csirája, biztos volt benne, hogy csak így válhat Ő maga is Isten-Császár-Királlyá.

A megoldás és az Ügy likvidálása egy végtelenül egyszerű párbeszéden múlt, amelyre ágynemű áthúzás során került sor, és így hangzott:

- kisfiam, tudod, hogy a nagyfiús ágyadban is egy matracon alszol?

- nem Anya

- akkor eltehetem a kis szivacsot a pincébe?

- igen Anya

Sakk-Matt, Ding-Dong-Diridongó

Tárlat

Atom-Anti ma este ráérzett a rajzolás ízére. Ezen azt értem, hogy eddig (itthon) semmit sem rajzolt, de ma, amikor megmutattam Neki az asztalkáján lakó "iskolás nagyfiúknak való" A4-es füzetet, azt bizony egy este telekanyarintotta konkrét témák köré csoportosuló rajzokkal. Kisfiunkat az alábbi témák foglakoztatják 3,5 éves korában:

- anya

- apa

- piszoár

- női- és férfi wc-ajtók

Kiderült, hogy anyának és apának is nagy-magas feje van, és lerajzolt vagy harminc tökéletes kört egy tollal a kezében, Apával némán sikítoztunk a gyönyörtől.

Aztán lerajzolt Engem:)))) Ezt a pillanatot nagyon vártam, mióta láttam egy sorozatot a bátyám kisfiának óvodájában, a középső csoportosok tollából. Annyira szürreálisak és mókásak voltak a gyerekek által az anyukájukról alkotott képek, hogy hetekig már akkor is visítottunk, ha csak egymásra néztünk, mert ezek a képek moziztak a homlokunkon.

 

Rólam az alábbiak derültek ki (teljes ellentétben a valósággal): sudár vékony vagyok, és pocakom van, benne egy kisbabával, a kép lenyűgöző, nem beszélve a férfi wc-ajtót, női wc-ajtót és piszoárt egy képen ábrázoló csoport képről. Íme:

ANYA

APA

NŐI, FÉRFI WC ajtó + piszoár

 

A nulla szépsége

Atom-Anti ma állt egy liftben az ujjával simogatta körbe-körbe a nullát a nagy liftgombon és imigyen szólt:

Anya, ez olyan mint egy piszoár

A liftben a tömegekből kipukkadta a kacaj, szerintem ennél többet egy 3,5 éves nem tehet az emberiségért:)

A blog és a blokk

Az elmúlt hónapokban elmaradt a blog-írás,  ami több dolgon is múlt, az egyik oka a anti-mamiságom kardjába dőlése volt néhány bölcsis történés miatt, a másik ok a totális lefáradás és időhiány, ugyanis Atom-Anti alvásigénye az estéket tekintve egy nyolcvan éves öregemberével vetekszik... Viszonylag ritka, hogy tíz előtt elaludjon, és addig egy precízen kidolgozott szisztéma szerint sokkol, és ezen bizony eddig semmivel sem tudtunk változtatni, az Én elemeim pedig lemerülnek attól, hogy visszatartsam a folyamatos üvölthetnékemet. Néha még kibukkan belőlem az MGM jól ismert oroszlánüvöltése, de azért már fejlődöm és egy-egy biztosító által üzemeltetett üzenetrögzítőt megszégyenítő búgó hangon is tudok diskurálni éjnek-évadján. Vannak időszakok, amikor a képzeletbeli sakk-táblán futó (Atom-Anti) üti királyt és a vezért (Anya és Apa), és bizony előbb elalszunk, mint Ő. Néhány ilyen este után általában visszatér belém az Élet, és Supernany-től , illetve saját kútfőből merített ötletekkel próbálok úrrá lenni a helyzeten. Persze Atom-Anti messziről lepottyantja, hogy az Erő velem van-e, oder nicht, és hány órán át nézegettem Szuperdadust, Neki semmi kedve bárányokat számolni, vagy egy hajón ringatózni az Álom Tengerén (ez nem vicc, már próbáltam vizualizálni Vele együtt, ahogy a parton beszáll a vitorláshajóba és szelíden elvitorlázik Álomországba, de a gondolat, hogy úgy mondjam "nem ment át"...)

 

Számtalanszor elgondolkodtam már, hogy van-e értelme blogot vezetni, mert ugyan hasonlít egy napló írására, tehát tűnhet akár "csak" öncélúnak is, de nincs az a blogoló, aki ne vágyna rá, hogy mások is olvassák, elismerjék, valamiféle nyereségre tegyenek szert a blog által, viszont elég furcsa a szituáció, amikor a saját gyermekéről ír az ember, és nem a legtrendibb mézes-céklás-nyírfacukros túrótorta receptjét álmodja meg.

 

A blog-írás mégis meghozta sajátságos "hasznát" (Isten áldja a királynőt Londonban, akit nem Erzsébetnek hívnak és rávett erre a különös "mókára"), ugyanis a blog nélkül Én bizony vissza nem tudtam volna idézni, hogy Atom-Anti hány hónaposan fordult át, kezdett kúszi-mászni, mikor ült fel, mikor kezdett el járni. Ezeket az adatokat mára álmomban felébresztve is el tudom mondani, már meg sem tudom számolni, hány kérdőívre és jellemrajzra írtam rá, pedig eredetileg Én sem arra készültem, hogy majd két és fél évesen (!) közli a bölcsis pszichológus, hogy a gyerek hiperaktív, figyelemzavaros, rész-képesség zavarokkal küzd és pontosan idézzem fel, mit mikor csinált, és milyen szakaszokon nem ment át...

 

Szóval halleluja, mindennek meg van a maga oka... 

 

 

Vadak között szelíden

Sikerült spontán elcsípnünk a Budakeszi Vadaspark nyitását március elején. Én elég naivan azt gondoltam, hogy egész télen rendelkezésünkre állt volna az állatsereg, ha vesszük a fáradtságot, és ott csípetjük pirosra az orcánkat... Rejtély, miért gondoltam, hogy majd a barna macik a hóban cselgáncsoznak a kedvemért,   de nem is a penge agyamról vagyok híres:)

Ez volt életünk első olyan együtt töltött napja, ami egyenrangúan jó volt mindhármunknak. Utólag átértékeltem múlt évi törekvéseimet, amelyek Atom-Anti szórakoztatására irányultak. Azt hiszem Én elsősorban magamat szerettem volna szórakoztatni, kihasználva azt a nagy szabadságot, ami a gyed biztonsága és a rendelkezésre álló autó biztosított. Talán Nekem is ugyanarra a játszótérre kellett volna járnom az év 365 napján, hiszen ez jelentette volna Neki az állandóságot + lehet, hogy így képes lettem volna 2,5 év leforgása alatt szert tenni legalább egy "játszóteres" barátságra, és nem érezném magam sokszor olyan bénán, és magányosnak a játszótereken...

A lényeg az, hogy csodásan éreztük magunkat, ami őszintén gyönyörűséggel töltött el. A legjobb a vége volt, amikor a vadasparkon kívül betértünk a pajtába, ahol háziállatok laktak, és a legtöbbnek volt kicsinye. Atom-Anti két centiről belenézhetett egy csacsi szemébe, megsimogatta az orrát, ezt imádta. Én beletekinthettem a beszédes jövőbe is...rámutattam a kisbárányra, nézd ott van a kisbárány, meg az anyukája. Atom-Anti felkiáltott: és ott van az apukája iiiiis! Elolvadva a gyönyörűségtől, hogy kisfiam minden anya-gyerek relációhoz hozzákapcsolja apát is, hevesen bólogattam. Ekkor mellettem egy öt év forma kislány összeráncolt homlokkal kérdőre vont, hogy mégis mutassam már meg, hol van a kisbari apukája...hussantam is rögtön tovább némán az egy szál tehénhez, akinek látszólag beszorult a feje a kerítésbe... Ez a beégés persze csak keretezte a napot, mert az első helyszín, amit felkerestünk egy közös magánzárka volt egy mókusnak, egy süninek, és mint később kiderült egy szajkónak is (szemüveget természetesen nem vittem, így történhetett, hogy elsiklottam a kisbetűs szöveg mellett:) A frissen beszélő Atom-Anti hajtogatta, hogy ott a madá, ott a madá, Én meg Minta-Mamiként magyaráztam Neki, hogy nem kicsim, itt csak egy mókuska, meg egy sünike lakik (persze csak elszáradt levelek, és lombja hullatott fa volt a ketrecben, tehát semmilyen állatot nem láttam, de gondoltam ha már a vadas parkban vagyunk, odaképzelek egy-két vadállatot). Aztán egy Apa a ketrec másik oldalán nem bírta tovább cérnával, és megkért, hogy ugyan nézzek már fel a fára, ahol egy bazi nagy madár üldögélt...

Atom-Anti megbocsájtott Nekem a gyenge kezdésért, amikor megkezdhette a vadetetést:)))

A világ legvicesebb szava

Egyik este mókás szerettem volna lenni, és azt mondtam Atom-Antinak: Kutyafülü Aladár

Hát ezzel beletaláltam a százas kör közepébe!!!! Kiderült, hogy ez a világ legviccesebb szava, azóta suttogva, hangosan horkantva, szelíden, viccesen, komolyan el kell mondanom újra és újra és újra...

Cserébe mosolyog, visít, kacag, gurgulázik, horkant, bukfencet vet... Éljen Weöres Sándor, és magyar nyelv, a Kutya-Tár lesz az első vers, amit megtanítok Neki:)

Kíváncsiságból beírtam a google fordítóba, íme, hogyan foszlik szerte-szét a csillámporos humor:)

Street opened in three bites of the dog store
pipe, drum opened kutyafülü aladár
dog store, dog store
kutyafülü aladár

Március 8.

Március 8: a nemzetközi nőnap, valamint Atom-Anti MIÉRT korszakának kezdete. Azt eddig is sejtettem, hogy gyermekeink amolyan robotkutya módjára működnek (itt bocsánatot kérek az érzékenyebb lelkű anyáktól), amire abból következtettem, hogy Atom-Anti kisbarátja  Bio-Bibi születésétől kezdve (ami pár héttel történt Atom-Anti parádés születése után) pontosan ugyanazokon a fázisokon megy át ugyanabban az időben, mint az Én kisfiam, pedig 1.730 km-re lakik Tőlünk, merőben más szülőkkel és környezetben. Gondolom három éves koruk után elválnak újtaik, és már csak a Sziget-Fesztivál, meg a Borsodi  sör köti majd őket össze, de ez az első három év iskolapéldája az automata üzemmódban történő fejlődésnek.

Arra viszont még Én sem számítottam, hogy Atom-Anti este lefekszik a "KI VÓT EZ" korszakban, reggel felébred és egy huszárvágással áthajlik a "MIÉRT" korszakba, ahogy az a nagykönyvben 2,5 - 3 kora közötti időszakra előírva vagyon. Gondolom azért Bio-Bibi beelőzte az Én kicsinyemet, aki napra pontosan november 1. és március 1. között minden egyes estéjén azzal kötötte le fékezhetetlen energiáit, és agykapacitását, hogy kicsináljon. Persze erre vannak szakkifejezések, amit a legtöbben szívesebben hallanának, pl. próbálgatja a határait a kis angyal, kicsit dackorszakos volt ma a kis drága, de szerintem egyszerűen kipróbálta mit bír Anti-Mami, és többszörösen bukott Anyaként tértem meg a csatából. Ha nem jön egy fosós-hányós vírus, aminek következtében minden idegszálammal csak a zsigereim helyben tartására koncentráltam, és nem szétmarcangolt idegszálaim további borzolására, valamint sértett önérzetem ébrentartására, akkor nem is tudom mi történt volna. Túlfűtött érzelmeim befagyasztása nagyon jót tett a kapcsolatunknak (na meg az a tény, hogy elfogadtam, fél tíz előtt akkor sem alszik el a gyerekem, ha naponta megőrülök-tépem a hajam-majd tízkor bármiféle házimunka, magánélet, saját időtöltés nélkül bezuhanok az ágyba, mert a testem már nem bírja el az agyműködésem intenzitását:-). Talán ez a fordulópont tette lehetővé a MIÉRT-korszak eljövetelét:)))) Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy a természet olyan csodásan kiméri az anya-gyerek kapcsolatok kémiájának összetevőit:)

kikutat-megvizsgál-megkérdez:)

Persze néha már komolyan arra gondolok, hogy a blog megnevezésével (Anti-Mami) előírtam a saját karmámat...

Események szinkron nélkül és szinkronnal

Atom-Anti hónapok óta minden este 1. ciccegve-szisszegve csavargatta,  tekergette és harapdálta az ujjam, 2. egyik kezével összeszorította az ujjaim és a másikkal teljes erővel ütötte. Én ezeket a mozdulatokat minden alkalommal bántásnak véltem, ezerszer elmondtam Neki, hogy ez Nekem kellemetlen, nem jó, és hagyja abba, de persze ez  nem történt meg, és egy kissé feszült voltam emiatt, hogy úgy mondjam.

Fenti események szinkronizálva:

1. Anya kinyitottam a kólás dobozt (ciccegés-szisszegés-csavargatás), és kiittam, most üres a doboz...

2. Anya, szöget ütök a tetőbe...

feszültség elszállt, bárcsak előbb tudtunk volna beszélgetni, esküszöm a követező gyereknél megtanulom a baba-mama süket-néma beszédet:))))))

Szövegláda

Atom-Antinak csodás beszélőkéje kerekedett, hihetetlen, hogy egyik héten még csak szavakat küldött bele a világba, a következő héten, pedig múlt időben, feltételes módban mond, kérdez, kiabál, elképesztő szókinccsel a birtokában.

Nagyon vártam már ezt a pillanatot, és bizonyos értelemben könnyebb lett az életünk, de természetesen a beszéd meglódulásával kombinatív képességei, visszabeszélőkéje is nőtt, ezért néha kergetőzünk egyet a pokol tornácán, de napjaink nagy részében csodával adózom mindenért, ami történik, ahogy az eddig szerteszét szálló szavakból egyszer csak mondatok kerekednek. Felszínre kerültek az eddig mélyen dédelgetett információk, és a hosszú csendes hónapok alatt felhalmozott szókincs...

Első mondatai között ilyenek szerepeltek:

szeretlek Katus-Anyam

Anya, bekaptam a pisimet
 (lásd a mellékelt képet:) - minden este könyörgök Neki, hogy ne igyon abból a vízből, amibe fürdik,  de persze imádja, ha anyában felmegy a pumpa (ezt minden alkalommal kommentálja is - anya pumpa - címszóval), ezért minden este iszik egy kicsit, hát nagyon remélem, hogy ezek a kortyok csak immunrendszerét erősítik...

A bölcsiben nem szívesen veszik, ha a gyerek harisnyában van (mert elszorítja a vérkeringését, és hátráltatja a növekedést - fogalmam sincs, Én hogyan nőhettem mégis 180 cm magasra a harisnyás óvodai évek után:) Szombat reggel rendbontó módon cicanadrág helyett harisnyát adtam rá, erre a következőt mondta:

Anya, nem jó, vágjál lyukat az aljába... hát nem csodás mondat, ennyi nélkülözés után?
(lehet, hogy kicsit sokat hallgattuk a vágjál lyukat a kádba című slágert???)