Atom-Anti beteg

Sokat gondolkodtam rajta, hogy észre fogom-e venni, hogy Atom-Antiban bujkál valami kór, és ha igen, hogyan fogok reagálni rá, egy kicsit féltem az első ilyen élménytől. Enyhe náthája már volt, de komolyabb dolog nem verte még le a lábacskáiról. Na, tegnap reggel megjött az első két jel: szó- és küzdelem nélkül hagyta magát tisztába tenni, majd az ölembe hajtotta a fejét, és szépen nyugodtan hosszasan a szemembe nézett (igaz előtte úgy lefejelt az ágyban, hogy felrepedt a szám, de ezt nem  véltem rossz ómennek:) Bár ez a jelenet másoknak jelentheti egy átlagos nap öt percét, Én tudtam, hogy baj van, hirtelen nem is tudtam mit kezdeni ezzel az idilli állapottal... egy pillanatra átsuhant az agyamon hogy talán angyalka szállt le közénk, megérintette szárnyával Atom-Antit, és ezentúl ez minden reggel így történik majd, nincs is semmi gond...aztán megjelent az első huncut-rosszalkodós nevetőráncocska Atom-Anti karcolásokkal és színes foltokkal díszített kerek orcáján és tudtam, hogy az angyalos-story nem állja meg a helyét. A balsejtelem viszont beigazolódott, tényleg megfázott, ömlik az orrából a takony, berekedt, fáj a pocakja (mert pont most teszteltem nagy eszemmel rajta egy új bébiételt), tegnap dél óta nagyrészt sírással töltötte a napot, és rám volt "gyógyulva", amikor ezt a bejegyzést befejezem, már egyáltalán nincs hangja, csak a cékla vörös kis buksika maradt Nekünk némán, vagy halk repedt fazékként tátogó, elégedetlenkedő szájacskával. Elképesztő élmény volt az üveget is megrepesztő üvöltéséből adódó napi zajszint nélkül élni, az pedig, hogy jobban igényli a testi közelséget, Nekem egy teljesen új élmény, és a körülményektől eltekintve imádnám, ha kicsit többet ölelgethetném... Az intim pillantok Nekem az esti etetés után beájult alvó gyerekkel jutnak ki, ilyenkor kiélhetem magam, ölelgetem, szagolgatom, puszilgatom, ringatom, miközben ő horkol:) 

Apropó horkolás, a tegnap estét egy önkéntes álomba zuhanással zárta, a bőrkanapéra tapadt taknyos orrocskával, egy  doboz ketchupot ölelgetve. Olvastam a gyermeknevelési könyvekben, hogy a szülők gyakran ott rontják el, hogy bizonyos dolgokat megengednek, csak ne sírjon már a gyerek. Hát eddig nem éreztem magam ilyen szülőnek, de a betegséggel társuló nyűg olyan sírásos óraszámot hozott az amerikai konyhás-nappalis életünkbe, ahol lehetetlen úgy kinyitni a hűtőt, hogy az ne tűnjön fel Atom-Antinak., hogy megadtam magam... amúgy minden hűtő ajtó csapódáskor őrületes hiszti van, ezt már estére nem tudtam elviselni, így hagytam, hogy kutasson, így került hozzá a ketchup, amit el sem hagyott, lám még alvás közben sem:)))