Ezer lépés Magyarországon

Ma tudatosult bennem, hogy vannak bébi-mérföldek és felnőtt-mérföldek, ez valószínűleg olyan mint az emberélet és kutyaélet, csak a szorzószám másképp alakul... Lássuk csak, ha ma nem lett volna Nálam egy babakocsi, egy Atom-Anti, egy gyerekülés a kocsiba, hogy átadhassam szüleimnek a gyereket, egy vékony dosszié könyvelési anyagokkal, és egy pelenkázó táska, akkor a troli megállótól a metróig kb. 200 lépést kellett volna megtennem, aluljáróba le, aluljáróból fel, metróba bepattan, aztán husss. Mindez fent megnevezett smuck-kal együtt: balra nagy kanyar-Sugárba be-Match-on át-lifttel fel-átjárón át az Árkádba-liftbe be-lifttel le-Árkádból ki-villamos síneken át-zebrán át-némi gyaloglás-majd hogy adjunk egy pofont a story-nak, befejezésként a három lépcső miatt - valószínűleg több millió forintból épített - rámpán szinte suhantam az utolsó métereket az jegy ellenőrök vonaláig. Így tettem meg ma ezer lépést a kétszáz helyett:) 

Félreértés ne essék, imádok sétálni, és az utazási időbe is beleszámoltam a kitérőt, csak ilyenkor beindul az agyam és szeretném megérteni, hogy miért vagyunk mi kismamák néha "láthatlan emberek" a jelenleg működő rendszerben, most például éppen egy utas szemszögéből nézve. Utánaolvastam és a 2-es metró teljes vonalát 1972. december 22-én adták át, - ezek szerint amolyan karácsonyi ajándék gyanánt - a budapesti polgároknak, leszámítva a fránya babakocsis népséget:) 1973-ban népesedési célú intézkedések születtek, amelyek az egyszerű reprodukciós szintű termékenység elérését célozták meg (!) - abortusz törvény szigorítása, módosítottak a gyes rendszerén, önálló lakáshoz jutással kapcsolatos kedvezményeket vezettek be - így nem csoda hogy egy-két év alatt demográfiai bumm következett be, jómagam is ennek a csodálatos korszaknak az eredménye vagyok, bár azt hiszem édesanyám egyszerűen csak szeretett volna magának egy kis angyalkát:)))) Arra nem gondolt senki "odafenn", hogy ez a rengeteg termékenységi istennő egyszer csak nekiindul, mert esetleg elintézni valója lehet a város másik végén?  És mit ad Isten, ebben az évben kezdték el gyártani azokat a villamosokat Hannoverben, amik jelenleg a 3-as villamos útvonalán közlekednek, és amire nem hogy egyedül nem lehet felszállni, de még a páros gyakorlatban előadott babakocsi feltornászás is felér egy komoly csillag születik produkcióval (értem Én, hogy a villamost nem teljesen ilyen környezetre szánták és használták, de ez rajtam nem segít) hmmm, azok a varázslatos hetvenes évek:)))))

Hogy ismét megörökítsem azt a pillanatot, amiért ez a blog létrejött, Atom-Anti ma utazott először metrón:) El szerettem volna kerülni a metrózást, mert azt gondoltam, az egy tíz hónaposkának még ijesztő, aztán a zuhogó eső és némi közvélemény-kutatás mégis ebbe az irányba terelt. Ahogy a vonal teljes hosszát végigutazva elnézegettem a mi kis Babszem Jankónkat ismét arra jutottam, hogy Én bonyolítom túl a dolgokat. Olyan természetes bájjal babrálta a szomszéd néni sporttáskáját és bohóckodott arcokat vágva egész úton, mintha elvégezte volna a "hogyan utazzunk metrón gondtalanul" tanfolyamot. Aztán út közben eszembe jutott, hogy élete első hét hónapjában napi kétszer utazott 20-20 percet a pocakomban a metrón, és az esetek nagy többségében nagy bulit csapott odabenn,  miközben Én romantikus, illetve kacagós könyvek olvasásával szórakoztattam magam (és így Őt is) hát miért lenne számára olyan idegen és félelmetes ez a közeg...

Egyszerűség - boldogság * ez lesz ezentúl a jelmondatom:)))