news II

Tegnap a vidéki nagyszülőknél mondtam Atom-Antinak, hogy nyomjon (barna macit), ekkor lepattant a kanapéról, ahol addig játszottunk, integetett, befutott a fürdőszobába és hevesen mutogatott a wc-re... szinte biztos voltam benne, hogy csodagyereket szültem:))) Rátettük hát gyorsan a wc-szűkítőt a wc-re, hogy lássunk csodát, hát láttunk is, Atom-Anti feledhetetlen hídba feszült és úgy visított, mint egy kis malac, akit nyúznak. Csak reménykedni tudok, hogy nem okoztam hosszú évekig elnyúló lelki traumát...

news

Atom-Anti ma belegyömöszölte a levetett pisis pelusát a wc-be, remélem ez bimbodzó elkötelezettségének jele a szobatisztaság felé vezető rögös úton...

képet nem mellékeltem a gyengébb idegzetű olvasók lelki békéje miatt:)

Röf-röf:))

Atom-Anti legújabb produkciója az, hogy horkant, és aztán majd meghal a nevetéstől, hogy milyen hang jött ki a torkán, emiatt gondolom, hogy nem direkt csinálja. Egyik legkedvesebb barátnőm (aki nagyon hiányzik) felhívta a figyelmem egy angol nyelvű kis epizódokból álló mesére a youtube-on Peppa Pig címmel. Végignéztem néhányat, egyszerűen zseniális, jót kacagtam és szembe jött Velem az Én kis Atom-Antim horkantása a kis George Pig személyében. Mivel Atom-Anti ezen produkciójáról nem tudok videot csatolni, ajánlom mindenki figyelmébe a kis Georgot:)

http://www.youtube.com/watch?v=9Yehy3_5VrQ

x-faktor:)

Atom-Antiban benne van az x-faktor:))))) A szórakoztatás nagymestere ma átdugta a fejét a Rákos-patak fölött átívelő kis fahíd korlátjai között (kacsa-szemle céljából) és többet nem tudta visszahúzni... Eltelt egy jó perc, mire képes voltam Neki segíteni, mert addig egyszerűen csak bámultam a kis fejet a bojtos mackó-sapkájában, az édes kis arcával, mire felfogtam, hogy nem egy  burleszk filmet nézek, hanem ez a valóság (show)

híd-mustra:)

tizenhetedik hónap

17. hónap = pajkosság, játékosság, önállóság, vas akarat, bébi-triatlon (gyaloglás, motorozás, talicskázás:)

Tudom, hogy a mi gyerekünk (sem) csodagyerek, de olyan hihetetlen ütemben fejlődik és változik, hogy néha azért elgondolkodom rajta, hogy ez "normális " dolog-e:)  Nemrég született, most meg reggelente kislattyog pizsamában a nappaliba,  otthonosan kinyitja a hűtőt, kiveszi a felvágottat, sajtot, ketchupot, feldobja a kis asztalára, majd odalép az etetőszékéhez és rángatja, hogy tegyem bele. Én, aki kávé hiányában gondolatok nélküli zombi vagyok még ebben az időpontban, csak nézek ki a fejemből, hogy jól látok-e... Amikor végzett a másod-reggelivel (lakás romokban, gyereket alig látni a kaja-maradéktól), zajos mutogatással kikéri magát az etetőszékből, már húzza le a pizsama cippzárját, mutatja, hogy tele a pelenka, illetve felmutat a cd-lejátszóra, hogy jöhet a zene. Pelenkázás közben csápol egy kicsit, majd kezdődik a napi móka:) Teszem hozzá 17 hónapba telt, mire rájöttünk, hogy azt viseli rosszul (többek között) a pelenkázásban, hogy az a szobájában történik. Egy véletlen kapcsán a nappaliban pelenkáztunk, csúcs időt döntve, sikítás, kiabálás és ráncigálás nélkül, olyan csöndben, hogy szinte még azt is hallottuk, ahogy az őszi levelek suhannak a szélben. Félretéve a költői túlzást, azóta a nappaliban zajlik az eddig gyűlölt szertartás, és hihetetlenül javított Atom-Anti és Anti-Mami kapcsolatának minőségén ez a kis felfedezés:)))

Úgy tűnik elkezdődött az az időszak, amikor már hosszasan és szívesen eljátszik néhány játékkal, ilyenkor apával megilletődött csendben, könnybe lábadt szemekkel figyelünk, illetve mi magunk is részt veszünk a játékban, ha erre engedélyt kapunk egyetlen kisdedünktől. A legeslegjobb Nekünk hármasban építő kockázni, a családunkról képzelt idealizált képben így láttam magunkat:) Jó érzés azt érezni, hogy mégsem vagyok őrült, ilyen pillanatok tényleg léteznek. Az építkezés során általában emeletes garázsokat csinálunk, ahol autók parkolnak, illetve hajtanak át a bejárón, tényleg jó móka:) A legnagyobb örömet a számára az eddig elérhetetlennek tűnő konyhapulti mulatságok jelentik, 100 %-osan kiveszi a részét a mosogatásból, főzésből, ő nyitja-csukja a mikró ajtaját, átrendezi a palackokat a pulton, ha nem jó sorrendben vannak, segít keverni-kavarni, megnyalja a sót-borsot fűszerzés előtt, kezeli a fakanalat, egy szóval ellehetetlenítette háziasszonyi pozíciómat:))) Viszont egyre kevesebb a mosogatni való tányér, áldásos tevékenységének következtében:)

Ha Atom-Anti eddig vajpuha kiscsávó lett volna, ez a hónap akkor is kihozta volna belőle az "állatot", például vas-pumát:) De így, hogy korábban is elég erős elképzelései voltak az élet dolgairól, ez kis non-plus-ultra akaratocska Anyát földhöz vágta vagy négy napra. Ez a pár nap nagyrészt kiabálásból és sírásból állt (mindkettőnk részéről), meg kell állapítanom, hogy Nekem tényleg nehezen megy az átállás, amikor újabb és újabb fejlődési ugrás következik be a kis életében, előzetes bejelentés nélkül:) Aztán csak belelendültünk az új , legújabb életünkbe, kilépve a kétségbeesés mezsgyéjéről, egész szórakoztató Atom-Anti.

Ebben a hónapban jutottam el arra a döbbenetes felfedezésre, hogy milyen eszméletlenül szerencsés vagyok, hogy itthon lehetek Atom-Antival, és a lélegzet-elállítóan szép ősz részese lehetek a napjaim nagy részében. Eddig volt bennem egy amolyan állandó csipogó hang, hogy milyen nehéz sorsom van (nem viccelek:) A csipogó hang helyett most egy relax, megnyugtató hang beszél hozzám, ezt persze nem hallom azokban a pillanatokban, amikor Atom-Anti velőt rázó, 120 decibeles sikollyal tudatja, hogy megint nem a három kívánság című műsör epizód szereplője, tehát nem lehet mindent megvalósítani, amit kitalál. Őrületes hisztiket rendez, közben üt-csíp-harap is...

Még egy döbbenetes felfedezésem volt: nem kell elmenni Vele egészen a Holdig ahhoz, hogy jól érezze magát - valószínűleg bennem van egy ilyen világláttatási kényszer, illetve valószínűleg eddig a saját szórakoztatásomra (is) pörögtem fel egy kicsit -  a társasházunkhoz tartozó kis kertben gyakorlatilag órákon át eljátszik. Amíg Én pakolok, összesöpröm a lehullott leveleket, átrendezem a kukatárolót és próbálom eltüntetni ház körüli felújítási munkák nyomait, addig szaladgál a kis talicskájával, az bezsákolt faleveleket kiborítja, ijesztgeti a macskát, elbabrál a kavicsokkal, söpröget, felmos, felmosó vödröt hurcibál, kiüríti a reklámújságokat a postaládából  és visszarendezi a kuka-tárólót - és ettől pont annyira boldog, mintha elhurcoltam volna a Városligetbe kóricálni:)

A motorozás valamiért nem megy Neki, pedig amúgy kifejezett ügyes a mozgása. Kifejezetten vonzódik a kis motorokhoz, a játszótéren mindegyiket kipróbálja, de valamiért csak kínlódik rajta, pedig minden méretben és formában megpróbáltuk. Külső szemlélőként azt hittem, hogy a motorozás a legizgalmasab dolog, ami egy két év alatti gyerek életében bekövetkezhet, de ez megint csak az Én elképzelésem a gyermeki létről:)))

Amúgy továbbra is egész nap dumál, csak még mindig dánul:)

menő-manó

Atom-Anti 11 hónapos kora óta fáradhatatlanul koptatja a bolygót,  és múlt hét óta önként és szinte dalolva hajlandó hosszasabb sétákra is. A városligeti tó mentén U alakban tette meg élete első hosszabbnak mondható gyalogtúráját, anélkül hogy egyszer is megpróbált volna fejest ugrani beléje, ami szerintem elég nagy teljesítmény egy tócsa-függő legénytől. 

A kacsákat rendben megetettük, kedélyesen elcseverésztünk a Robinson étterem unatkozó pincéreivel, emiatt már csak egy éppen összepakoló vadorzó pecás bácsit találtunk, így nem kaphatott  igazi "tömeget" erről a férfias sportról, maradnak a halrudacskák bemutató gyanánt:)))

Na de visszatérve a lényeghez, ma egy internetes térképen megnéztem, hogy hány métert gyalogolt a héten Atom-Anti a játszótérre menet, és arra a meglepő következtetésre jutottam, hogy a gyönyörű kis lábacskái fix távra vannak kalibrálva, szerdán és csütörtökön is pontosan 650 métert tett meg egy szusszra. Szerintem ez őrületesen sok!!! És ekkora séta után még képes volt megmászni az utolsó fél emeletet is. Halleluja, van remény, hogy egyszer majd nem Én hozom fel a cekkert, és a lassan 15 kg-os kisdedünket a harmadikra... Sorban szétrepednek a blúzok a karomon, kezdek olyan izmos lenni, mint egy súlyemelő:)

Székem nélkül sehova...

Lenyűgöző egy ilyen kis (majdnem) tizenhét hónapos kiskrampusz, mi mindent tud kihozni az eddig élettelen, jelentéktelen, unalmas eszközök halmazából...

A székhurcibálásról eleinte azt hittük, hogy óriási evolúciós lépés egy kis ember nagy hétköznapjaiban, de aztán kiderült, hogy csupán édesanyám igen bölcs tanácsai alapján jött rá a kis sámli, kis szék, illetve minden magasító és a magaslatok könnyed megtekintésének és felkutatásának összefüggéseire.

Néha úgy érzem magam a lakásunkban, mintha elöntött volna minket az árvíz, és az értékeinket két méter magasba száműztűk volna. Atom-Anti gyakorlatilag összenőtt a kis székkel, anélkül nem mozdul meg a lakásban. Vagy tolja maga előtt csikorogva a parkettán, vagy a feje fölé emelve hurcolja (meg kell zabálni olyan édes). 

Az abszolút kedvenc helye a konyhapult, ott szeret a legjobban nyüzsögni mellettem, ha Én arrébb lépek két lépést, ő gyorsan leugrik a székről, kitolt popsival fontoskodva arrébb húzza és újra feláll rá, hogy mindent közelről megfigyelhessen. Anyukám, amikor megtanította erre a nagy lépésre, azt figyelmen kívül hagyta, hogy Nálunk érintő gombos kerámia főzőlap van (gyerekzár nélkül), ami nem hül ki egy perc alatt, úgyhogy ha eddig nem lett volna itthon vigyáz állás minden perc (részemről), most már az. Amikor fürdeni, vagy egyéb halaszthatatlan dolgaimat tenni indulok, minden mozdítható, magasítónak használható tárgyat kulcsra zárok. Bár Atom-Anti előtt nincs akadály, mert szerinte a tápszeres doboz is sámli...szó szerint bármire képes lenne, hogy molyolhasson egy kicsit a pulton, illetve a polcok felsőbb régióiban:)

Nagyon ritkán kapok Tőle puszit, és kizárólag akkor (a combomra, vagy a karomra) ha megengedtem Neki valami olyan dolgot, ami szuper-tilos. Hát a héten kaptam többször is, amikor megnyitottam a gyerekzáras konyhaszekrény ajtót, és kivehette a krumplinyomót, majd akkor, amikor megengedtem Neki, hogy közelről nézze, ahogy póréhagymát és gombát szeletelek. De élete legboldogabb pillanata szerintem az volt, amikor kapott két műanyag tányért a konyhapultra (természetesen a székén állva), és egyikből a másikba önthette a csapvizet, majd azt fagylaltos kanállal kikanalazva megihatta. 

Hmmm, milyen tág fogalom ez a Boldogság:)))) 

Pillanatképek Atom-Anti életéből: