Valentin's day-cake

Ez nem egy gasztro-blog, mégis úgy érzem meg kell osztanom "anonym" módon a nagy közönséggel, hogy 36 évesen, 2 hosszú évnyi házasság(:-) után megsütöttem életem első süteményét, hátha hasonlóan tapasztalt háziasszonyok tanulnak belőle. Szegény Uramnak közel hat évet kellett pedáloznia ezért a sütiért, túl van két ehetetlen - kukában landolt -, illetve egy rumos palacsintára hajazó, az ehetetlen határán szédelgő tiramisu élményen, de nem adta fel. Annyi mindent tett értem az elmúlt hónapokban, hogy gondoltam kihasználom ezt a híres-neves Valentin-napot és megörvendeztetem egy igazi sütőben sült költeménnyel, mint ahogy az egy jó feleségtől (és most már Anyától is) nagyon rég elvárható lett volna...


Ez a nap úgyis ideális volt, mert Atom-Anti és Hipi-szuper-Apppa a nagyszülőkhöz távoztak. Hosszas előkészületek után (a facebook-on feliratkoztam egy web-szakácskönyv oldalára) rátaláltam egy "könnyű" címkével ellátott, előkészületekkel együtt is fél óra alatt elkészülő szemet gyönyörködtető csokoládés sütire... Nő társaim évek óta azzal bíztatnak, hogy sütni márpedig könnyű, és már vannak receptjeim, amire többen azt mondták, sőt megesküdtek, hogy képtelenség elrontani (a tiramisuról is ez a hír járja, de mindegy:))))))))))))  A kiválasztott süti is elronthatatlannak nézett ki, napokig memorizáltam a nevét és a képét, hogy újra megtaláljam. Ez a dolog a sütéssel nagyon tanulságos volt, mert egy múltbéli sérelmemet feloldotta bennem, mégpedig azt, hogy a közgazdasági szakközépiskola első osztályában meg akart buktatni a fizika tanár, mert nem tudtam egy perc alatt kétszázszor átváltani egymás között a mértékegységeket. A buktatást csak úgy úszhattam meg, hogy hosszasan korrepetálásra jártam, a szándék miatt pedig kaptam egy kettest, (remélem ezt a bejegyzést nem fogja olvasni a kisfiam:))) Fel nem foghattam, hogy mint jövőbeni ígéretes közgazdász, ugyan minek kéne tudnom átszámolni a grammokat - tonnára, majd vissza.... ma rá kellett döbbennem, hogy minden-mindennel összefügg, és ha el-mismásolod a dolgokat, az univerzum visszakézből ad egy pofont a megfelelő alkalommal:))) Esetemben, ha a mértékegységekkel bánni tudnék, tán ígéretes cukrász, és süti illatban illegő-billegő csoda- és mintafeleség lennék...


Történt ugyanis, hogy a receptben szerepelt 20 dkg keserű csoki, Én találtam itthon egy tábla (lejárt szavatosságú:) csokit, amire rá volt írva, hogy 100 gramm, szerencsére pont öt sorból állt, így fogtam magam letörtem egy sort és mostam kezeim, pontosan 20 dkg kipipálva  (napokig nem aludtam, hogyan fogok kimérni 20 dkg csokit). A tv-ben imádom nézni a sütős-fözős műsorokat, így történhetett, hogy gyanút fogtam, hogy a vajjal együtt felolvasztott csokoládénak nem úgy kéne kinéznie, mint ami engem a mikróban fogadott (gyanús sárga szmötyi, az oldalán kicsapódott csokival + a kistányér olyan forró volt, hogy véletlenül tányérostul beleejtettem a már kikevert tésztába:, majd két konyharuhát elfogyasztva kihalásztam onnan:)))) De nem tágítottam a művem mellől, mert megfogadtam, hogy kivételesen szigorúan mindent a leírás szerint csinálok, ezért figyelmen kívül hagytam a villogó piros lámpát az agyamban. Aztán amikor a sütőablakhoz nyomva az arcom gyönyörködtem a sütiben, azért csak elgondolkoztam, hogy egy ilyen pici szelet csokiból ugyan már hogy fog kibuggyanni a gyönyörű aranybarna kéregből az az észveszejtő kávébarna krémes csokitömeg... így rá kellett jönnöm, hogy 100 g nem egyenlő 100 dkg, és nem kizárt, hogy két tábla csokira lett volna szükségem a hadművelethez... újabb kistányért ragadtam, csak úgy magában felolvasztottam a maradék csokit, majd beapplikáltam a már sütésben lévő tésztába az így nyert ínycsiklandó folyós csokoládét.  A végeredmény nem is nézett ki olyan rosszul, amikor frissen kivettem a sütőből, gyorsan rajzoltam rá csokiszívet csokiöntetből, és elégedetten, ujjongó szívvel kezdtem Neki Atom-Anti előző esti vacsora és ma reggeli -  a padlóra gyógyult - ételmaradéka eltakarításának, mintegy fél óra leforgása alatt. Térültem-fordultam, rápillantok a majdnem tökéletes kis süteményemre és láss csodát, úgy néz ki, mint a világ legöregebb asszonyának valamely megereszkedett testrésze, amire 50 évvel ezelőtt egy szívet tetovált valami félnótás... Egy pillanatra elszomorodtam, aztán letakartam egy csinos szalvétával és visszaidéztem Férjem anekdotáit arról, hogy kollégiumban nevelkedett és mindent megeszik, végülis a szándék a lényeg...


Hazatértek, örült Nekem, örült a sütinek, a nem megfelelő elkeverés miatt ropogott a cukor fogunk alatt, és csukott szemmel szeltük a szeleteket, hogy a látvány ne zavarjon, de azzal biztatott, hogy menni fog ez, csak akarni kell:) Lám-lám, a szerelem ereje mindig győzedelmeskedik...


Wow... íme a sütemény receptje, ha valakinek esetleg kedve támadt elkészíteni, vagy csak összehasonlítani az eredeti költeményt az Én csúf kis Valentin-napi sütikémmel:)


http://www.nosalty.hu/toszkan_csokoladetorta_recept_9543