A vidéki élet sava-borsa

Atom-Anti apai nagyszülei a Bükkaljai dombság egyik kis falujában élnek, ahová viszonylag ritkábban jutunk el, újra és újra izgalommal indulok el, attól félve, hogy hogyan fog viszonyulni a rég nem látott mamához/papához az Én izgága kisfiam. Eddig mindig igazán megható és frenetikus élmény volt megtapasztalni, hogy mennyire visszaadja azt az átütő örömet és gondoskodást, amit ilyenkor kap az első pillanattól kezdve. Az ő megnyilvánulása nem harsány öröm-kitörés, hanem egy olyan természetes odatartozás, béke és nyugalom elérése percek alatt, amit más környezetben még nem tapasztaltam. Egyszerűen tudja, hogy jó helyen és biztonságban van. Persze az sem mellékes, hogy a házhoz állatok, kert, garázs tartozik izgalmas játékokkal és egy elképesztően játékos és kitartó nagypapával, aki képes rückverz-et szerelni az elektromos kisautóba és motorba, hogy az unokák ne csak előre, hátra is képesek legyenek száguldani... Hát Atom-Antinak ez volt élete első vezetési élménye, és annyira mókás és megható volt, hogy azt sem tudtam, hogy sírjak, vagy nevessek, de leginkább kacagtam. Papa beültette a tűzoltó autóban, megmutatta Neki hol a gáz, és a kormány, aztán start-cél győzelemre buzdította kisfiam:) Az új tudományból leginkább a gázpedál nyomása mozgatta a fantáziáját, a kormányt inkább csak egyfajta biztonsági kapaszkodónak tekintette. Elvetemült arccal nyomta a gáz, száguldott kacskaringózva Neki a tujáknak, az autóknak, a ház falának brümmögve. Mindez olyan elképesztő látvány egy tizenhárom hónapostól, azt hiszem még mindig nem múlt el bennem a 'baba-tudat', hiába látom nap, mint nap, hogy mire képes, néha nem hiszek a szememnek...

Produkált persze mást is, ezt a hétvégét szemelte ki arra, hogy életében először kiessen a kiságyból...Reggel hatkor ébredtünk nagy sírásra, ami megrázta a szervezetünket, mert nem igen fordult elő az elmúlt hónapokban, hogy reggel nyolc óra előtt kelt volna a mi csoda-gyermekünk... belépve a szobájába a földön kuporogva találtam rá, lehorzsolt orral. Mivel aznap esküvőre készülődtünk, és életében másodszor nem a saját ágyában, hajlékában, és Nélkülünk készülődött lefekvésre, ezért kissé izgultam, de a második éjszakát már úgy töltötte, ahogy otthon szokta. Amikor másnap délelőtt hazatértünk, egyértelműen látszott, hogy birtokba vette a területet és persze Mamát/Papát is kenyérre kente, mintha ott töltené a hétköznapjait, úgy viselkedett...