Játék anti-szenvedély

Képzelgéseim arról, hogy amikor leendő gyermekem már járóképes kisdeddé cseperedik, és indián szökelléssel, egy gyermekdalt dudorászva sietünk együtt a játszótérre extrudált keksszel, köles golyóval, mini répácskákkal,az oldaltáskámban, ahol aztán édesen eljátszik a homokozóban, picit futkározik, miközben Én dumcsizok a többi harmony-mamival nem igazán akarnak közelíteni a valósághoz:)))

Két lehetőség van: Én egy extra-size-anti-mami vagyok és nem tudom megtanítani a gyereket játszani, vagy Ő - a gyerek nincs tisztában jogaival és kötelezettségeivel...

A játszóterezés mostanában (amikor a 35 fokban ki mertem menni az utcára) amolyan "kókusz-golyó futam"-ba torkolott, hála a EU-konform, itatóval, vagy legalábbis vizezésre alkalmas csobogókkal felszerelt játszótereknek. A produkció (némi tétova-tevetova bolyongás után) abból áll, hogy a kis kút melletti tócsa álló vizét először kézzel felborzolja, alkalmasint belenyúl a lefolyó rendkívül tiszta rácsai közé, majd megörülve a feledhetetlen élménynek hirtelen felpörög, ami végül a tócsába csüccsenéssel végződik...ekkor felpattan, gondolja keres egy jobb helyet a játszótér színes forgatagában, ami általában az egyetlen kikopott fűfolt, csupasz föld, egy-két csikk, elszáradt fű-fa-virág, és ott ismét dob egy hátast, a vizes polós-nadrágos testére nagyszerűen tapad minden, mi szem-szájnak ingere.  Még sosem csináltam, de gondolom a kókusz-golyó készítés is ilyesmi mozdulatsorból állhat: nedvesít-meggyúr-hemperget, a látvány is hasonló, ahogy sártól feketélló popóján lógnak a tikkadt fűdarabok...Ezen a ponton szoktunk hazatérni...próbálom úgy felfogni, hogy Nekem különleges kisfiam van, mert ezzel a viselkedéssel mindenképpen kitűnik a szürke tömegből, de azért játszótéri kapu becsukásánál hátra fordulva néha azt kívánom, hogy legközelebb inkább homok pogit sütögessünk:)

A játszótéren kívül sem nagyon tudom "rendes" játékra fogni otthonunkban, és csak remélni tudom, hogy ez az életkorának sajátossága, hogy kizárólag a "nem-szabaaaaad" kategóriás termékek kötik le a figyelmét, illetve annak kidolgozása és megvalósítása, hogy azokat hogyan érhetné el. Ma például létrának hasznáta a ruhaszárító előzőleg ledöntött egyik szárító részét, de ezen felül is általában felmászás útján próbál boldogulni, ó milyen csodás lehet az az adrenalin-löket, amit az állandó életveszélyben levés okoz Neki...


Olvastam egyszer egy lenyűgöző könyvben (hogyan ne legyünk tökéletes anyák a címe), hogyha szeretnénk egy-egy szabad órácskára szert tenni kisbabánk mellett, akkor mindenképpen szervezzünk be egy 7-9 év közötti gyermeket társaságként, mert azok hihetetlen jól el tudják szórakoztatni a kicsiket.. ezt a tanácsot akkor nem vettem elég komolyan, de elnézve Atom-Anti hét éves unokatestvérét, már kezdem érteni, hogy mire gondolt a szerző. Egyrészt hihetetlen, hogy egy sima hintázásból mit tud kihozni egy hétéves, amitől Atom-Anti szakad a röhögéstől, másrészt elképesztő mit tud kihozni a háztartásban fellelhető tárgyakból... Hírből már hallottam, hogy egy kis űrhajós kiképzés után Atom-Anti kidobta a taccsot a bátyáméknál, de a látványra még így sem voltam felkészülve, amint unokatesó egy kipakolt szennyes tartó műanyag ládában pörgeti-forgatja-tolja-húzza kisfiam, időnként takaróval letakarva a tartót, hogy még intenzívebb legyen az élmény. Részemről szem fennakadt-sikoly bent ragadt, és már épp készültem volna a James Bond filmekbe illő akció megakadályozására, amikor felcsendült az a nagyon mélyről jövő hamisítatlan Atom-Anti kacaj, amiből rá kellett jönnöm, hogy ő ezt a játékot élvezi (Te jó ég)...úgyhogy szorosan megmarkoltam a szék széleit, hogy nehogy reflexből felpattanjak, és megpróbáltam élvezni a látványt...