Álomból valóság

Elvittük Atom-Antit a tűzoltó múzeumba, mert azt gondoltuk, ez számára a non-plusz-ultra, és rajongani fog mindenért, amit ott lát, hall, tapint. Látszik, hogy továbbra sem vagyunk a gyermeki lélek jól ismerői, viszont mi, anti-szülők valóban rajongtunk mindenért, amit ott láttunk, hallottunk, és tapintottunk (illetve bárcsak tapinthattam volna:))))

A "tárlatvezető", és a szolgálatban lévő tűzoltók mindannyian olyan elképesztő lelkesek és kedvesek voltak, hogy úgy éreztük magunkat, mintha valami vip vendégek lennénk. Lehet, hogy kicsit gyorsan történtek az események, de az érkezésünk után öt perccel Atom-Anti már egy hamisítatlan, ultramodern, bevetésre kész tűzoltóautó fedélzetén találta magát egy igen helyes és izmos tűzoltó karjaiban, aki csizmát húzott volna rá, meg sisakot, és kipróbálhatott volna bármit a tűzoltókocsiban. Atom-Anti MENEKÜLT és NEMMMMM-mezett. Ebbe még szinte bele is nyugodtam volna, de amikor visszautasította a lehetőséget, hogy egy igazi tűzoltót láthassunk lecsúszni igazi rúdon, és csak úgy elszaladt, az mélyen a szívembe markolt, tekintve a tűzoltó "képességeit":)))

Megtanultuk, hogy nem feltétlenül jó, ha álomból valóság lesz...aztán amikor birtokba vehettük a szertárt, két század eleji tűzoltóautóval egyetemben, ahová már egy másik család is érkezett gyerekekkel, akkor azért felszabadult egy kicsit, és végre nem úgy tűnt, mint egy szegény két és féléves, akit kötött programra hurcoltak a szülei:)