A lépés számláló biztos újra jelent...

Kisfiunk 11 hónaposan 1 hetesen és 2 naposan előzetes bejelentés nélkül nekiindult a nagyvilágnak... jobban mondva hosszasan inogva lépked-esik-lépked-esik... és ezt mindenhol gyakorolja a franciaágyunk szivacsától kezdve, a sikamlós kádon át a játékokkal teli nappalin, a könyveket átlépdelve, csak nyomul előre, mintha be kéne hoznia az elmúlt hónapok  lépés-szegény időszakát... hogy bonyolítsa saját helyzetét, a kezében állandóan  hurcol, vagy lóbál valamit, hiszen egész nap annyi tenni valója van, át kell rendezni a lakást, egyik szekrényből át a másikba, az ágyból a fotelba, fotelból a fiókba, majd a fiókból a felmosóvödörbe...

ha most indián nevet kéne választani Neki, akkor a "megállíthatatlan" nevet adnám, ezt az állapotot kombinálva - a három foga egyszerre jön, ezért nyűgös-dühös-agresszív dologgal - eléggé ütős hétvégénk volt, és ez csak két nap volt az elkövetkezendő évtizedekből...wow...lehet, hogy furcsa, de Nekem még mindig újdonság, hogy gyerekem van, és annyira a jelenben élek a hozzá kapcsolódó ismétlődő teendők miatt, és em tudom elképzelni Atom-Antit nagyobb méretben, gyönyörű kopasz buksika nélkül, hogy néha csak akkor döbbenek rá, hogy ez nem egy átmeneti állapot, hanem örökre szól, amikor egy újabb fejlődési ugráshoz ér, és ismét megdöbbent nagyszerű fizikai- és lelki adottságaival.


Nem tehetek róla, de ilyenkor megint eszembe jut a postás kisasszony, aki olyan tökéletesen fogalmazott pont egy éve, amikor azt mondta, hogy tán nem realizáltam, hogy gyerekem lesz:))) Nem is tudom mire lenne még szükségem a napi négy-ötszöri pelenkacserén, négy etetésen, háromszori átöltözésen, zsemle per óra takarításokon, és az egész napon át tartó őrületes üvöltéssel járó erőpróbáin kívül, hogy tudatosuljon bennem: GYEREKEM van, jövőre is lesz:))))